Századok – 2017
2017 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Hornyák Árpád (szerk.): A Horthy-korszak Magyarországa jugoszláv szemmel. Délszláv levéltári források Magyarországról 1919–1941 (Hamerli Petra)
TÖRTÉNETI IRODALOM 467 Miután Jugoszlávia legfőbb ellenfelének a délszláv állam körbekerítését, avagy kiiktatását tervező Olaszország tekinthető, a belgrádi kormány különösen hangsúlyosan kezelte az olasz külpolitikai lépéseket, amelyek magyar vonatkozásairól több irat is fellelhető a kötetben. A magyar–olasz közeledésre a belgrádi körök 1925-ben lettek figyelmesek, és láthatóan tisztában voltak azzal, hogy Olaszország balkáni térnyerése megvalósításához számít Magyarország segítségére (34. dok.). Bár az olasz–osztrák–magyar együttműködést megalapozó római jegyzőkönyvek (1934. március 17.) elsősorban gazdasági természetű kérdésekről rendelkeztek, a belgrádi vezetés a Jugoszlávia bekerítésére irányuló újabb olasz lépésként értékelte ezt az okmányt is (89. dok.). A kiadvány rámutat arra a meglehetősen elhanyagolt tényre, hogy Magyarországot Törökországhoz is élénk kapcsolatok fűzték, ennek intenzitását a közölt források jól érzékeltetik. A török–magyar közeledés főként gazdasági indíttatású volt, ugyanis Magyarország remek felvevőpiacnak tartotta a balkáni államot (22. dok.). A külpolitikai vonatkozású források közül ugyancsak szembeötlő az a dokumentum (75.), amely a kisantant államok Magyarország és Bulgária ellen elfogadott haditervét taglalja arra az esetre, ha a két állam egyike megtámadná valamelyiküket. Az ettől való félelem különösen az 1930-as évek végén öltött jelentős méreteket, amikor erőteljesebbé váltak a revíziós törekvések, és mind többször felmerült a fegyverkezési egyenjogúság kérdése is (98. dok.). A belgrádi kormány – érthető okokból – figyelemmel kísérte a bécsi döntéseket, és Kárpátalja visszacsatolásának menetét is, amelyről szintén több forrást tartalmaz a kötet. Ami a gazdasági kapcsolatokat illeti, a dokumentumokból kiviláglik, hogy Magyarország a trianoni békeszerződést követően nem kívánt szorosabb politikai kapcsolatokat létesíteni a kisantant államokkal, csupán gazdasági együttműködésre korlátozta volna (18. dok.) az együttműködést. Noha 1929-től, a nagy gazdasági világválság kirobbanásának hatására sorra merültek fel a közép-európai gazdasági kooperációt célzó elképzelések, a belgrádi kormány értesülései szerint Magyarország mereven elzárkózott ezek elől (59. dok.). A felsoroltakon kívül még számos, a kötetben helyet kapó dokumentum felsorolásával szemléltetni lehetne, hogy Jugoszlávia milyennek látta a Horthy-korszak Magyarországának politikáját. A szerző megfogalmazása szerint olyan dokumentumgyűjtemény összeállítására törekedett, amely „alapul szolgál majd a két ország gazdasági, kulturális és politikai-diplomáciai kapcsolatainak jobb megértéséhez. Esetlegesen választ adhat a magyar levéltári források alapján megválaszolhatatlan, vagy fel sem vetett kérdésekre Magyarország kisantant- és Balkánpolitikáját illetően.” (22.). Úgy vélem, a kitűzött cél megvalósult, a könyv nemzetközi keretbe ágyazza a magyar–jugoszláv kétoldalú kapcsolatokat, amivel lehetővé teszi a korszak európai viszonyrendszerének széleskörű áttekintését. A kiadvány hiánypótló munka, mivel elsőként tesz közzé forrásokat arról, hogy Jugoszlávia miként vélekedett Magyarországról, a Horthy-korszak külpolitikájáról, annak revíziós törekvéseiről és politikai lépéseiről. Hamerli Petra
