Századok – 2017
2017 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Tóth Imre: Egy polgári arisztokrata. Kánya Kálmán 1869–1945 (Joó András)
TÖRTÉNETI IRODALOM 461 és vigyázott.” E szavak, melyek az ősz diplomata atyai és joviális alakját idézték az olvasó elé, egyben a kor lelkületéből is felvillantottak valamit, amellett, hogy az egyéniség arcélét megrajzolták. A külügyi pálya hírnevén csorbát ejtett az első világháború és az azt követő ellentmondásos békerendszer. Kánya Kálmánra és másokra így nagy kihívás várt, az immár szuverén, de nemzetközileg elszigetelt, területileg összezsugorodott állam külkapcsolatainak alakításánál. Mindeközben igyekezni kellett a diplomaták hivatásának megtépázott imázsát is valamelyest helyreállítani. A két világháború között sokakban inkább a diplomatamesterség hamissága vagy rejtett cselszövései, mintsem e hivatás szépsége és eleganciája sejlett fel. E negatív kép megjelent például Mécs László papköltő népszerű versében is (Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld): „... s diplomaták, bitangok öt évig kaszabolták ágyékok szép vetését”. A vers ben, és jobbára a köztudatban is, a csonka ország traumáktól sújtott közvéleménye előtt, az ármánykodó „szélhámosok” toposza rögzült. A kor – mondhatni apokaliptikus – változásai társadalmat, egyént és intézményrendszert egyaránt válságba sodortak. Egyúttal azonban lehetőség is nyílt egyfajta újrakezdésre, s kétségkívül Kánya pályafutása illusztrálja egyéniség és céljai gyökeres átalakulását e korban. A hiánypótló életrajzi kötet – a személyes pályafutás és egyéni sors bemutatásán túlmenően – árnyaltan megfestett korrajz is. Olyan munka tehát, amelynek célja, hogy egy vezető diplomata pályaképét a kor diplomáciatörténeti eseményeinek kontextusában vázolja fel, vagyis életrajz és egyben korrajz is legyen, aminél Kánya kétségtelenül az egyik legjobb választás. Kánya Kálmán kivételes karrierje – amelynek valamennyi állomásáról érzékletes képet kaphatunk a könyv lapjain – bővelkedett buktatókban, és nem nélkülözte a drámai pillanatokat vagy épp a tragikumot sem. Kánya életének vége, a régi Magyarország letűnte és a második világháború legpusztítóbb szakasza időben egybeestek. Az egyéni sorsnak és a világtörténelemnek ez a találkozása szomorú körülmények közt történt, s az ide vonatkozó ismereteink szintén bővülnek a kötet révén, ugyanis – néhány jó és hiteles forrásra támaszkodva – a Kánya utolsó heteinek történetét övező homályt is sikerült a szerzőnek eloszlatnia. Sokan talán ehhez az utolsó fejezethez lapoznak majd először. Szemléletes, hogy az idős, beteg, nyugalmazott külügyminisztert a nyilasok szükségesnek ítélték letartóztatni. Végül a gyakorlatilag haldokló embert Budapestre szállították, s méltatlan bánásmód után rokonaira hagyták, akiknél az ostrom idején tartózkodott; tőlük került a budai sziklakórházba, ahol 1945. február végén – az ostromot követően – hunyt el. E végső napokról adott kép állítható szembe a grandiózus pályaívvel, s így válik megfoghatóvá az egyéni és a nemzeti sors összekapcsolódása ebben a tragikus időszakban. A kötetet felütve látható, hogy az egyes fejezetekben közölteket jól kiválogatott és szemléletes korabeli fotók, rajzok teszik érdekesebbé, így a szöveg érzékletesen illusztrált, lebilincselő olvasmánnyá válik. A képeken keresztül az egyes fejezetekben bemutatott életszakaszok és azok történelmi kontextusa szinte azonnal megragadható. A származás, családi háttér és diákévek illusztrációja például az a fotó, amely Sopronnak – Kánya szülővárosának – nagy múltú evangélikus líceumát ábrázolja. Az intézmény szerény számú katolikus tanulója közt szerepelt a későbbi diplomata, aki szorgalma és tehetsége révén már ekkor kitűnt iskolatársai
