Századok – 2017
2017 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tamás Ágnes: Karikatúrák a propaganda szolgálatában (1939–1944)
KARIKATÚRÁK A PROPAGANDA SZOLGÁLATÁBAN (1939–1944) 422 A bibliai ihletésű karikatúrák esetében szembetűnő, hogy a keresztre feszítés motívuma a pesti és a berlini alkotásokon a második világháború alatt többször bukkant fel, mint az első alatt. A tematika először úgy jelent meg, hogy egy nő és egy gyermek szenvedte el a kereszthalált, akik a képaláírás szerint – Chamberlain álmában – a transvaali koncentrációs táborokat és azok áldozatait szimbolizálják. Később angol vagy francia katonák és a semleges országok képviselői kerültek a feszületre, a háború utolsó évében pedig sarló és kalapács alakú „kereszten” végezték ki Európát,49 vagy a Vörös Hadsereg által felszabadított területeket, illetve a szabadságot megtestesítő New York-i Szabadság-szobrot. Európa megölését ábrázolja a „Júdás vágyálma” című gúnyrajz, amelyen az „árulók” között látjuk Rooseveltet, Churchillt és a zsidókat. 50 2. kép Zsidó vágyálom Forrás: Drótkefe, 1944. máj. 19. 1. 49 A „keresztre feszített Európa” jelzős szerkezet a két világháború között elterjedt szóösszetétel, talán Romain Rolland francia író tollából származik (1916). Romain Rolland: Napló a háborús évek ből, 1914–1918. Vál. Benedek Marcell. Bp. 1960. 6. 50 A második búr háború alatt elkövetett (vélt) kegyetlenségeket és az ártatlan nőket, gyermekeket koncentrációs táborokban láttatja még a Kladderadatsch, 1939. dec. 17. 753.; 1940. febr. 18. 88.; 1941. jún. 20. 355.; 1939. nov. 12. 688.; 1940. márc. 31. 159.; 1940. ápr. 28. 205.; 1940. jún. 9. 283.; 1944. jan. 23. 39.; 1944. aug. 13. 383., illetve a Magyarság, 1944. szept. 2. 4. A „Júdás vágyálma” című karikatúrát átvette a Drótkefe, amit „Zsidó vágyálom” címmel eredeti szignó nélkül közölt. Drótkefe, 1944. máj. 19. 1.