Századok – 2017
2017 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tamás Ágnes: Karikatúrák a propaganda szolgálatában (1939–1944)
KARIKATÚRÁK A PROPAGANDA SZOLGÁLATÁBAN (1939–1944) 418 A második világháború alatt – a Nagy Háborúval ellentétben – a pesti és a berlini újságokban is alig kapott helyet Pax, igaz, a lapok még a fegyverletétel éve előtt megszűntek.35 A belgrádi élclap sokkal inkább teret engedett a béke jelképeinek, miközben Mars is gyakori szereplője az Ošišani jež nek, hiszen Jugoszlávia semle gességét megőrizve a hadisten ábrázolásán keresztül könnyen kommunikálhatta a harci eseményeket, mégsem kellett állást foglalnia azáltal, hogy valamelyik felet kigúnyolja-e vagy sem. A jugoszláv élclapban Mars csak hadistenként látható, sem gúnyos szerelmi jelenetek, sem pedig a zsidóság képe nem kapcsolódik hozzá. 36 A háború végét hirdető mondatok és a folytatáshoz segítségkérő gesztusok egymásmellettiségét, a hatalom kétféle kommunikációját a magyar és a német rajzolók a kétarcú római isten, Janus ábrázolásán keresztül fejezték ki. A brit miniszterelnök egyik irányba már a „Sieg”, azaz győzelem, a másikba pedig az „SOS” szavakat kiáltja, míg Amerika Janus-arcának egyik fele Eleanor Roosevelt, a másik férje portrékarikatúrája, melyen a first lady mosolyog, párja arca azonban gondterhelt. A berlini laphoz hasonlóan a Magyarság ban is Churchill látható kétarcúként, aki Amerikától kétségbeesetten kér segítséget, Európa felé pedig a végső győzelmet propagálja. 37 A karikaturisták további ókori és germán mitológiai jeleneteket és szereplőket is világháborús kontextusba helyeztek. Annak ellenére, hogy a tengereken komoly hadműveletek folytak a második világháborúban is, a karikatúrákon a tenger istenei, szörnyei veszítettek korábbi, első világháború alatti népszerűségükből, csupán egy-egy példát említhetünk. Ägir alig fordult elő ekkor korábbi szerepében: örült annak, ha ellenséges hajók süllyedtek el. Neptunus évente néhányszor bukkant fel Britanniát, a szigetországot megtestesítő hölgyet, vagy a miniszterelnököt, a „tengerek urát” legyőző istenként, illetve Churchill követett el kegyetlenségeket a tengereken Neptunushoz hasonló lény képében.38 Sztálin 35 Például Pax az igazság gyermeke, akit az anya a hazugságtól akar megvédeni: Kladderadatsch, 1939. okt. 22. 649.; Paxra fegyvereket szegeznek: Magyarság, 1940. márc. 13. 8.; Paxnak még várnia kell, mert éppen Mars került sorra: Drótkefe, 1940. márc. 29. 1. 36 Például Ošišani jež, 1939. szept. 9. 3., 1940. márc. 16. 1., 1941. márc. 8. 6. 37 Eleanor Roosevelt (1884–1962) a Fehér Ház egyik legaktívabb first ladyje a 20. században, a feminizmus lelkes támogatója, a két világháború között a pacifizmus szószólója, de síkra szállt az afroamerikaiak érdekeiért is. A first lady politikai aktivitását számos fejezetben tárgyalja Frank Freidel: Franklin D. Roosevelt. A rendezvous with destiny. Boston–New York 1990.; Kladderadatsch, 1940. nov. 10. 531., illetve 1941. jún. 15. 327.; Magyarság, 1941. márc. 4. 5. 38 A brit tengeri szörny a semleges államokat jelképező nőket hajuknál fogva húzza ki a vízből: Kladderadatsch, 1940. febr. 4. 72. A germán mitológiában Ägir és felesége, Rán gyakran együtt