Századok – 2017

2017 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tamás Ágnes: Karikatúrák a propaganda szolgálatában (1939–1944)

407 Tamás Ágnes KARIKATÚRÁK A PROPAGANDA SZOLGÁLATÁBAN 19391944 * A két világháború között mind Magyarországon, mind pedig Németországban el­terjedt az a nézet, hogy a Nagy Háborút nem a csatatéren, hanem a sajtó- és pro­paganda-hadjáratok területén veszítették el a központi hatalmak. Adolf Hitler a rosszul szervezett (sajtó)propagandán kívül magukat a vicclapokat is bírálta, őket is hibáztatva a vereségért.1 Az első világháború alatt és után – a propaganda hatásá ­nak kortárs vizsgálatával párhuzamosan – vált bevetté az az álláspont, amit Hitler vádjai is tükröznek, nevezetesen hogy a sajtó kiemelkedően nagy hatást gyakorolt az emberekre a háború alatt.2 Sokan hittek abban, hogy a megfelelően alkalmazott propagandával lehetett csak megnyerni a Nagy Háborút, amiből azt a következte­tést vonták le, hogy egy újabb háborúban hatásosabb propagandával diadalt lehet majd aratni az ellenség felett. Mai ismereteink ezzel szemben arról tanúskodnak, hogy az emberi agy információfeldolgozása jelentősen korlátozottabb, mint ahogy azt a kortársak vélték a 20. század első évtizedeiben, s nincs olyan direkt össze­függés a propagandaképek és hatásuk között, mint amilyet korábban feltételeztek, mivel a szemlélő előzetes tudása, egy téma iránti attitűdje is befolyásolja a képek értelmezését, nem csupán a vizuális elemek.3 Az első világháború alatt és után a saj ­tó propagandahatásának tanulmányozása közben karikatúragyűjteményeket tettek közzé, amivel ugyancsak a propaganda effektivitását kívánták demonstrálni. Ez a tudományos igényű lelkesedés e grafikus műfaj iránt már nem jellemezte a második * A tanulmány az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok – OTKA PD 109069 számú pályá­zat keretében készült. Ezúton köszönöm Heinermann Péternek az újvidéki Matica Srpska Könyvtárá­ban nyújtott segítségét, és Hajdú Attila közreműködését a latin nyelvű képaláírások fordításában. Kö­szönettel tartozom Vörös Boldizsárnak, amiért felhívta figyelmemet a Drótkefe című lapra. 1 Adolf Hitler: Mein Kampf. München 1943. 198. 2 Külföldi munkák közül lásd Harold D. Lasswell: Propaganda Technique in World War I. London 1927.; hazai írás például Dr. Gesztesi Gyula: A magyarság a világsajtóban. Magyar sajtópolitika. Bp. 1918. 3 Sipos Balázs: Sajtó és hatalom a Horthy-korszakban: politika- és társadalomtörténeti vázlat. Bp. 2011. 43–52.; Robert Sekuler – Randolph Blake: Észlelés. Bp. 2004. (különösen Tudás és észlelés. 491–493.).

Next

/
Oldalképek
Tartalom