Századok – 2017
2017 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Bácsatyai Dániel: A 13. századi francia–magyar kapcsolatok néhány kérdése
BÁCSATYAI DÁNIEL 267 Az ismert érsekek azonban aligha tartózkodtak sűrűn görögországi székhelyükön. A burgundiai származású domonkos, Pierre de Conflans például bizonyosan Itáliában és Franciaországban működött korinthoszi érseksége (1268–1278) idején: 1272-ben X. Gergely a francia udvarba küldte, hogy III. Fülöpöt az új keresztes hadjárat ügyének fontosságáról meggyőzze, s bár az évtized közepén a pápa jelentős összeget adományozott az egyháztartomány céljaira, az érseket 1276-ban Viterbóban, 1277-ben pedig ismét III. Fülöp környezetében talál juk.111 Utóda, az ugyancsak domonkos Guillaume de Moerbeke bizonyosan ellá togatott érseki székhelyére (1280–1281), ám már korábban is sűrűn megfordult Romaniában; a középkori művelődés számos ókori görög munka latin fordítását köszönheti neki.112 Miután II. (Villehardouin) Vilmos fejedelemsége a viterbói szerződés értelmében Anjou-hűbér alá került, a korinthoszi érsekek előszeretettel cserélték fel hivatalukat dél-itáliai egyháztartományokkal: erről tanúskodik legalábbis Trasamund esete, aki 1267-től a szicíliai Monreale érseke lett,113 s magáé Pierre de Conflans-é is, akit 1278-ban a calabriai Cosenza érsekévé szenteltek. A patrónusát vesztett bíborosi familiaris 1270 után új pártfogó után néz hetett, s azt legkönnyebben főkáptalanja érseke, Pierre de Conflans személyében találhatta meg, aki a pápa szolgálatában fontos diplomáciai küldetések élén állt. Lehetséges, hogy András már Trasamund érsek idején közeli kapcsolatba került I. (Anjou) Károly Nápoly-Szicíliai Királyságával. A második érvet, amely szerzőnk és István bíboros káplánjának azonossága mellett szól, a Descriptio sajátos perspektívájában lelhetjük meg. A olvasónak könnyen támadhat az az érzése, hogy szerzőnk a pápai kúria közvetlen közelében vált az események tanújává: a beneventói csata előzményeinek színtere Andreas Ungarus munkájának első huszonkét fejezetében elsősorban éppen Róma. Az itteni történésekről már akkor is tájékozódhatunk, amikor a római szenátori címet elnyerő Károly még meg se érkezett az Örök Városba, hogy a neki ígért királyságot meghódítsa. Ilyen esemény volt az a sikertelenül végződő merénylet, amelyet a ghibellin érzelmű római nemesek terveltek ki a nagyra hivatott 111 Életrajzára lásd Aleksander Birkenmajer: Der Brief Robert Kilwardbys an Peter von Conflans und die Streitschrift des Ägidius von Lessines. In: Uő: Vermischte Untersuchungen. Münster 1922. 65– 68.; Palémon Glorieux: Répertoire des maîtres en théologie de Paris au XIIIe siècle . Paris 1933. 124. 112 Glorieux, P. : Répertoire i. m. 119. 113 RCA IX. 90. no. 73., 97. no. 94.
