Századok – 2017
2017 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Bácsatyai Dániel: A 13. századi francia–magyar kapcsolatok néhány kérdése
A 13. SZÁZADI FRANCIA–MAGYAR KAPCSOLATOK NÉHÁNY KÉRDÉSE 256 hogy unokatestvére leány a kiházasítása révén szorosabbra fűzze a szálakat a Latin Császársággal, amelynek csillaga már évtizedek óta lehanyatlóban volt. Mindezek ellenére nem zárhatjuk ki, hogy a pozsegai úrnő leányainak esküvői valamilyen módon mégis IV. Béla külpolitikai terveit szolgálták, s így szerepet játszottak az ország köré vont függőségi és szövetségi rendszer megszilárdításában. Bizonyos érvek valóban felhozhatók az előbbi állítás mellett, s távolról sem csak az a tény, hogy Mária és Anseau házasságának ügyét 1255-ben a magyar bíboros, Báncsa István terjesztette a pápa elé. Kaloján özvegye egyetlen évben , 1250-ben jelenik meg a hazai forrásokban (ám akkor mindjárt kettőben), s ezen iratok az 1253. évi pápai bullához igen hasonlóan comitissa de Posoga ként hivatkoznak rá. 78 Matild további sorsa ismeretlen – lehetséges, hogy 1259-ben még az élők között volt. 79 Annyi bizonyos, hogy Pozsega hamarosan a magyar királyné, Laszkarisz Mária kezére került, s van arra utaló jel, hogy férje már 1250-ben is neki szán ta a területet.80 Mint láttuk, a tatárjárás előtti időben Kaloján herceg számos délvidéki megye ispánjaként feltűnik, amelyek közül Bácsban és Szerémben uralma töretlennek tűnik. 1241 után Pozsegát is ő (és neje) bírta , s élhetünk a gyanúperrel, hogy ulterior Sirmi á t, azaz a Száván túli Macsót is megörökölte édesanyjától, Margittól. Nem tudjuk bizonyosan, hogy mi történt ezekkel a területekkel a Kaloján halála utáni években, hiszen csak az 1250-es évek közepétől 312–314. Az elbeszélés megbízhatóságát joggal vonták kétségbe, hiszen a karintiai hercegi címet ez időben viselő III. Ulrich 1269-ben halt meg. Vö. John Deno Genakoplos: Greco-latin Relations on the Eve of the Byzantine Restoration: the Battle of Pelagonia – 1259. Dumbarton Oaks Papers 7. (1953) 124. 116. jegyz. A kérészéletű stájerországi magyar uralom emellett nem terjedt ki Karintiára; István stájer herceg és kunjai 1259 elején csupán elpusztították, de aligha konszolidálták e vidéket. Vö. Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. I–II. Bp. 18992. II. 232. Lehetséges, hogy a karintiai herceg felbukkanását a Moreai Krónika szerzőjének irodalmi célki tűzései indokolták: hogy Karytaina katonai erényekkel ékeskedő ura valóban hozzá hasonlóan vitéz lovaggal, az egyik legbátrabb némettel akadt össze, birtokaik majdnem azonos nevei csak még hangsúlyosabbá teszik. – Ami a VIII. Mihály mellett feltűnő szerbeket illeti, elvileg valóban gondolhatnánk magyar fennhatóság alatt élő képviselőikre, mivel a szerb király, Uroš István korántsem volt a nikaiai görögök barátja. A Moreai Krónika francia nyelvű változata azonban nem hagy kétséget afe lől, hogy a szerb király küldte a segédcsapatokat. Vö. Livre de la conqueste de la Morée i. m. I. 121. 78 Zsoldos Attila: Az Árpádok és asszonyaik. Bp. 2005. 157–158. Az idézett oklevelek: 1250. július 5.: RA I. 2. 281. no. 927.; 1250. november 21.: Codex diplomaticus regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae. I–XVIII. Szerk. Ivan Kukuljevič – Tadija Smičiklas. Zagreb 1874–1990. (a továbbiak ban: CDCr), IV. 433. 79 CDCr V. 149. Idézi Zsoldos A . : Az Árpádok és asszonyaik i. m. 158. 80 Uo. 158–159.
