Századok – 2017
2017 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között II. 1932–1945 (Eőry Áron)
TÖRTÉNETI IRODALOM 223 sem élt szabadkozó megkülönböztetéssel. Itthon aztán Drozdy számára egy érdekes és alighanem egyedülálló politikai időszak vette kezdetét, amikor huzamosabb ideig támogathatónak ítélt egy hivatalban lévő kormányformációt. És noha korábban a „fajvédő” Gömbös Gyula egyik legádázabb ellenfele volt, 1933-tól részben egy Gömböshöz köthető kapcsolatrendszer igénybevételével lett képes újra visszakapaszkodni a hazai politikai térképre. Minden jel szerint külszolgálataiért jutalmul hívták meg a Gömbös-közeli Magyar Falu főszerkesztőjének, ahol visszanyerhette „akciószabadságát”. Márpedig a cikkíró Drozdynak – minden különvéleménye mellett – gyakorta volt nemcsak azonosuló, de hűségnyilatkozó szava a kormányfői törekvésekhez, melyek között okkal üdvözölhette is a gyakorlatias és hatékony szociálprotekcionista lépéseket a falvak lakói javára. És minthogy a folytatásban további agrárlapok (Néplap , Magyar Világ, Kis Ujság ) nyílnak meg előtte, a ’35-ös újólagos választókerületi jelöltsége nem nevezhető előzmények nélkülinek. Ha – mint rendesen – útját szegélyezik is kisebb botrányok, kormánypárti programmal és a helyi pártszervezetek támogatásával állt rajthoz a jórészt épp miatta az ellenzékiség hírében álló kiskomáromi választókerületben. Mégsem a párt „jelöltjeként” (13.), dacára, hogy előzőleg megyei NEP-zászlóbontások közreműködője is volt. Gömbös és az országos központ a hivatalos ként véglegesített „reformnemzedék”-es jelölthöz ragaszkodott, és vezető kormánytagokkal őmellette kampányoltak „különösen nagy erővel” (Vonyó József). A meghatározó megyei napilapok pedig csak miután Drozdy került ki győztesen a választásból, kezdték őt is a (megyében korántsem átütő) NEP-diadal letéteményesei közé számítani. Képviselőként aztán főként szakpolitikai indítványai voltak, nemegyszer zalai ügyekre kihegyezetten, bár a kötetbe nem jutott ezekből. A Gömbös halála után lassanként a nevezetes „disszidensek” soraiba manőverező politikus a ’39-es választásokon már újból a régi ellenszélben hadakozik. Az irányított választókerület-szabászat szintén személyéhez kötődő 1922-es precedense újjáéledt: az akkor még elcsatolással létrehozott Kiskomárom és környéke ezúttal részleges átszervezéssel egy nagyobb, kanizsai kerületté lesz alakítva. A „geografiai és geometriai mesterkedés” (Drozdy) nyomós bizonysága a kötetben az ilyen tartalmú főispáni indítványrészlet (166.). Emellett a kormánylapok hasábjain Drozdy visszastilizálódott „baloldali” jelöltté, „a régi liberális világ” képviselőjévé. Ám végül fel sem került a szavazólapra, miután „egy cinikus jogi manipulációval” (Paksy Zoltán) kibuktatták, avagy mint a politikus fogalmazott: gondosan elcsúsztatták egy „hatósági narancshéjon”. Az alig egy hónapja felöltött kisgazdaszínekben Drozdy még bizakodott a pártlista első helyében, Eckhardt pártja számára azonban ez a választás a vereségekről szólt. Ha kevéssé is voltak zalai érdekűek, Drozdy – a győztes képviselő mandátumigazolását is késleltető – utóvédharcai hírlapokban és a jogszolgáltatás több csatornáján még évekig folytak. Bár itt elsődlegesen saját egyéni igazságát kereste, a kormánypárti kommentátoroknak sikerült ezek mögé is a „keresztény magyarság”, illetve a „keresztény ipar és kereskedelem” elleni hajszát belelátniuk. Annyi bizonyos, hogy Drozdy „zsidótörvényekbe” ütköző életvezetéssel kellett túlélje a háborús éveket. A kötet néhány további összefoglaló jellemzőjére rátérve, mindenképpen feltűnő a nyilas mozgalomnak szentelt kiemelt figyelem. Ezt a valóságos relevancia mellett az is magyarázza,
