Századok – 2017
2017 / 6. szám - KRÓNIKA - Balogh Ádám: Megosztó kompromisszum – Az 1867. évi kiegyezés 150 év távlatából. Nemzetközi konferencia. Budapest, 2017. szeptember 26.
MEGOSZTÓ KOMPROMISSZUM – AZ 1867. ÉVI KIEGYEZÉS 150 ÉV TÁVLATÁBÓL 1384 szempontból elemezte, és ismertette azokat az emberi, morális és anyagi veszteségeket, amelyek a Magyar Királyságot érték a Habsburg Birodalom részeként az 1859–1866 közötti években. A kiegyezés erőszakos, vérveszteségekkel járó áraként értelmezte az addigi háborús eseményeket, amelyekben magyar származású katonák is harcoltak. Beszélt a Habsburg Birodalom sikertelen háborúinak adatairól, és elemezte e háborúk számadásait. Konkrét példaként az 1853-as krími háborút említette, amelyben Ausztria hivatalosan semleges maradt, mégis megszállta Moldvát és Havasalföldet, ami jelentős költségvetési kiadásokat igényelt, és lebonyolításához csaknem 300 000 katonát mozgósítottak a birodalomból, de a solferinoi és königgrätzi csata véres összecsapásaiban is harcoltak magyar katonák Ferenc Józsefért. Az előadó arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy paradox módon a kompromisszum létrejöttéhez a háborúk során küzdő magyar katonák áldozatvállalása is hozzájárult. A következő szekció előadásai immár az Osztrák–Magyar Monarchia szervezetéről és a közös ügyekről szóló kérdéseket vizsgálták. Cieger András, az MTA Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa a kiegyezés lényegét, vagyis a közös ügyek bonyolult rendszerét ismertette. Hangsúlyozta, hogy az első lépés 1867-ben nem a kiegyezési törvény elfogadtatása volt, hanem az 1848-as állapotoknak egyfajta visszaállítására való törekvés, tehát az Andrássy Gyula vezette felelős kormány kinevezése. Ezt követte a közjogi törvény parlamenti vitája és megszavazása, majd egy szimbolikus esemény, a koronázás 1867. június 8-án. Ezzel az aktussal vált világossá a társadalom számára, hogy politikai rendszerváltás következett be. Decemberben pedig Ferenc József szentesítette a kiegyezés által létrejött államjogi struktúrát magában foglaló új osztrák alkotmánytörvényeket, amelyek eredményeként Ausztriában is egyfajta rendszerváltoztatás ment végbe. A gazdasági kiegyezést tartalmazó törvénycikkekről szóló szavazásra és azok szentesítésére ugyancsak 1867 legvégén került sor. Cieger András felhívta a figyelmet az 1723-ban becikkelyezett Pragmatica Sanctio szövegére, amelyhez maga Deák Ferenc is visszanyúlt. E dokumentum jó alapot szolgáltatott számára, hogy levezesse belőle a közös védelem és a hozzá kapcsolódó közös külpolitika alapelveit. Az uralkodói felségjogok azonban kiszélesedtek a kompromisszum nyomán. Zárásként a történész napjaink kiegyezésről való közgondolkodásáról szólt. Megítélése szerint a dualista rendszer népszerűtlenségéből fakadó legitimációs problémája kihat a kiegyezés utókori megítélésének megosztottságára. Szociológiai felmérésekre hivatkozva megállapította, hogy az 1867-es kompromisszum mind a mai napig nem vált a nemzeti emlékezet szerves részévé, annak ellenére, hogy politikai sikerként értelmezhető.
