Századok – 2017
2017 / 6. szám - MŰHELY - László Andor: A kiegyezés történeti párhuzamai a kortárs historiográfiában. A kiegyezés történeti mintázata
LÁSZLÓ ANDOR 1377 kiegyezés megalkotója amellett, hogy a maga idejének legtűrhetetlenebb visszaéléseit és apró bajait igyekszik orvosolni, pillanatnyi szükségletek kielégítéséről is kíván gondoskodni, egyaránt megvédi a magyarság nagy és maradandó nemzeti és politikai érdekeit. A kiegyezésben mindegyikük azon alkotmányszerű és közjogi alapokat igyekezett megteremteni, melyeken a magyar nemzet a Habsburgok uralma alatt szabadságát, közjogi önállóságát, belügyi függetlenségét és a szükséglethez mért önrendelkezési jogot visszanyerheti és sértetlenül megtartathatja. Tulajdonképpen csak a szavak mások, a formák különbözők Bocskay István és Deák Ferenc kiegyezésében, de a maga korához képest és annak viszonyaihoz, szükségleteihez mérten, mindegyik ugyanazt a fennkölt államférfiúi eszmét akarja megvalósítani, mindegyik egyformán az önálló és alkotmányos Magyarországot, a nemzet szabadságát és önrendelkezési jogát igyekszik a törvényes királyi hatalommal egyetértésben szabályozni”. 45 A korszak reprezentatív munkája a millenniumi tízkötetes Magyarország története: a magyarság dicső múltját, nagyszerű tetteit, példamutató hőseit mutatja be – ez volt az az elvárás, amely alól a legkiválóbb történészek sem vonhatták ki magukat. A Bocskai fejedelemségével kapcsolatos részt Acsády írta, aki kemény szavakkal kárhoztatja a központi hatalmat, a császári rendszert, amely „idegen hódítóként lépett föl, egyenesen nemzeti létéből akarta kivetkőztetni, politikailag hódított tartománnyá, gazdaságilag Ausztria gyarmatává igyekezett lesüllyeszteni az országot”. Az „idegen kényuralom” ellen „az önállósághoz szívósan ragaszkodó magyar nép folytonosan tiltakozott [...] s nem egyszer karddal próbálta az idegen uralom béklyóit széttörni”. A nemzeti célokért harcoló „szabadsághős” fejedelem portréjának megrajzolása után annak lojalitását hangsúlyozza: „igen erős érzéke volt a törvényesség iránt s bármi veszélyek fenyegették, nem akart a fegyver útjára lépni [...] védelemre készült”. Már a rákosi találkozó leírásánál megtudjuk, „nem arra a fényes, drágaköves ékszerre, mellyel a szultán és az erdélyiek megtisztelték, hanem arra az erkölcsi koronára áhítozott, hogy királya és nemzete viszonyát ismét törvényes, ismét egészséges alapokra fektesse”. A fejedelmet, „a törvényesség emberét” „az erőszak és önkény hajtotta forradalomba”, de „soha sem téveszté szem elől a koronával való méltányos, békés megegyezés lehetőségét [...] tevékenységében mindig világosan kidomborodik a kiegyezés reménye és óhaja. Sőt egyenesen csak azért harcolt, hogy a királlyal megbéküljön nem csupán a maga, hanem egész nemzete számára biztosítva a politikai és vallásszabadságot”. Deák portréja rajzolódik ki előttünk, tervei közt „az elszakadás eszméje soha nem szerepelt”, meg kell győznie a dacos szembenállókat, a további harc mellett kardoskodókat: törvényes 45 Acsády Ignác: Károlyi Árpád: A korponai országgyűlés 1605-ben. Köz- és alkotmány-történeti tanulmány. Bp. 1896. Ismertetés. Budapesti Szemle 85. kötet (1896) 484–486.
