Századok – 2017
2017 / 6. szám - MŰHELY - László Andor: A kiegyezés történeti párhuzamai a kortárs historiográfiában. A kiegyezés történeti mintázata
LÁSZLÓ ANDOR 1373 Így az együttműködés, a kompromisszum keresése, a „megalkuvás”, a bölcs belátás ugyancsak követendő példaként jelenik meg. A két feltételezett szemléletmód egyaránt alkalmas a kiegyezés létjogosultságának igazolására: „egymásra talált” a nemzet és az uralkodó, jelentős mértékben megvalósult az ország függetlensége, s mindez a magyar elit hathatós közreműködésével jött létre. A történész hozhatott érveket a Habsburg-uralom, illetve a magyar nemesség politikai jogai mellett. Fordítva hasonlóképpen fennáll a kapcsolat: a dualizmus létrejötte „utólag” igazolta az egykori kiegyezőket, csakúgy, mint a „függetlenségért” harcolókat. Az „idegen” dinasztia alatt helyreállt magyar „önállóság”, egyszerre „bizonyította” az uralkodóház érdemeit és a múltbeli „szabadságharcok” fontosságát. A kiegyezés a történetszemléletben is bekövetkezett: egyaránt hangoztatták a felkelők és a dinasztia érdemeit, ami egyfajta „történelmi dualizmust”, „történelmi kiegyezést” jelent, a kétfajta irányzat ütközése helyett azok többé-kevésbé békés egymás mellett élése valósult meg, sőt azok mintha egyenesen kiegészítenék egymást. Thaly a „népjog diadalünnepé”-nek nevezi a kiegyezést, a ’48 utáni időszak mérlegét tömören vonja meg: „harcoltunk: vesztettünk, tűrtünk: győztünk”. Szerinte „a szabadság és nemzeti önállás régi bajnokai” azok, „kik ádáz harcok után a körülményekkel kibékülve, szívós küzdelmük béréül biztosíták a haza igazát”. Számára a korszak végén, a Függetlenségi Párt vezető politikusaként is „összefonódik 1711–1848–1867”, eljut az uralkodóval történő megbékéléshez: „Éljen a király, éljen Rákóczi szelleme”. 32 Halász Imre idézett tanulmánya jól jellemzi, hogy a kor embere számára nem okozott gondot összeegyeztetni az utókor által egymásnak ellentmondónak vélt szabadságharcos és kiegyező szemléletet. A Bocskai nevével fémjelzett mozgalom mindkét megközelítés számára megfelelő jelkép, vezetője egyszerre „nemzeti függetlenségért” küzdő szabadságharcos és bölcs mérsékletről tanúságot tevő reálpolitikus, akár Kossuth vagy éppen Deák megfelelője, ahogyan egy korabeli mű címében szerepel: A szabadsághős és békeszerző fejedelem . 33 Harca az erőszakos központosítás, a törvénytelen lépésekkel szembeni jogos fellépés, a tárgyalások és a bécsi béke viszont a kiegyezés előzménye. Megítélésében folyamatosan jelen van a kettősség: ki az „igazi” Bocskai? Aki helyreállította a „magyarok szabadságát”, vagy aki kiegyezett a Habsburgokkal? Amikor erre a kérdésre keresik a választ történészek, politikusok, újságírók, kétségtelenül nehéz megfeledkezniük saját koruk viszonyairól, 1848 – még inkább 1849 – és 1867 ellentéte ott kísért a különböző értelmezésekben. Mint oly gyakran az elmúlt másfél évszázadban, a politikai-ideológiai harc a történelemért is folyt: a 16–17. századi rendi küzdelmek a dualizmus közjogi 32 R. Várkonyi Á.: Thaly i. m. 99., 252., 285. Thaly lelkesen számol be a koronázásról. Thaly Kálmán: Még egyszer a koronázásról. Fővárosi Lapok, 1867. augusztus 9.; Thaly Kálmán: Titkári jelentés a Ma gyar Történelmi Társulat 1869-ik évi május 30-án tartott nagy-gyűlésén. Századok 3. (1869) 353. 33 Kovács Sándor: Bocskay István. A szabadsághős és békeszerző fejedelem. (Egyházunk nagyjai) Bp. 1906.
