Századok – 2017
2017 / 6. szám - A KIEGYEZÉS 150 ÉV MÚLTÁN – JELKÉPEK, CEREMÓNIÁK ÉS EMLÉKEZETEK - M. Lovas Krisztina: Ki mire emlékezett március 15-én a dualizmus korában? Az ünnepségek alakulása az aktuális politikai konfliktusok tükrében
KI MIRE EMLÉKEZETT MÁRCIUS 15-ÉN A DUALIZMUS KORÁBAN? 1228 személye körüli miniszternek, hogy kérjen időpontot Őfelségénél és puhatolja ki véleményét egy esetleges 1848-as tartalmú nemzeti ünnep létrehozásával kapcsolatban. Nehéz helyzet állt elő, mert amennyiben hivatalosan létrejön egy 1848-as korszakot megörökítő nemzeti ünnep, amely tartalmában rendkívül összetett, akkor a gyakorlatban lehetetlen megszabni azt a határt, hogy az emlékezők mire emlékezhetnek és mire nem, mi fér bele az uralkodó iránti lojalitás kategóriájába és mi nem.17 A február 17-i minisztertanácsi értekezleten Jósika jelentése alapján kiderült, hogy az uralkodó nem ellenzi az 1848-as alkotmány megünneplését, de egyértelműen kérte annak határozott elkülönítését a szabadságharctól. Így a minisztertanács úgy döntött, hogy Kossuth indítványát elveti, de kilátásba helyezi az 1848-as törvények megünneplésének lehetőségét.18 Ebben a kényes helyzetben minden szónak jelentősége volt, ezért a miniszterelnök Kossuth Ferenchez intézendő válaszának szövegét19 még az ülés előtt egyeztetni kellett Ferenc Józseffel. 20 Mint ismeretes, az ötvenedik évfordulón a képviselőház többsége, a lojalitás szempontjait előtérbe helyezve, március 15-e helyett, az uralkodóval együttműködésben, április 11-ét tette meg az 1848-as időket megtestesítő nemzeti ünneppé. 21 Április 11-e volt a magyar történelem során az első, önálló törvényben elrendelt, hivatalos, pusztán politikai természetű, állami, nemzeti ünnep, annak minden kötelező kellékével együtt, amely a nemzetiségi területekre, valamint a törvényhozók eredeti szándéka szerint Horvátországra is kiterjedt, 22 így a magyar nemzetállamhoz 17 Ennek az aggodalmának adott hangot Bánffy miniszterelnök is Jósikához írt levelében: „Jóformán lehetetlen volna elkerülni, hogy a 48-ki alkotmány ünneplése a szabadságharccal tényleg kapcsolatba ne hozassék, s amaz események pedig még nincsenek tőlünk olyan távol, hogy azok teljesen a történeti múlt objektivitásával ítéltethessenek meg, és ellentétes érzelmeket ne szítsanak. Azért az ünneplést még korainak, s mindenesetre nagyon időszerűtlennek kell tartanom.” MNL OL K 26 473. cs. 2937/1897 ME. 18 MNL OL K 27 (Minisztertanácsi Jegyzőkönyvek 1867–1944.) 1897. febr. 17. (7. ülés) 4–15. 19 Bánffy miniszterelnök válaszát lásd KN 1896–1901. 54. ülés (1897. febr. 20.) IV. 121–122. 20 Jósika távirata Bécsből a miniszterelnöknek 1897. február 19-én. „Felség a minisztertanácsi határozatot jóváhagyni kegyeskedett azon megjegyzéssel, hogy az indítvány két része közötti különbség kellő hangsúlyt nyerjen. Előkonferencián megállapított szöveget kérem, nekem számjelezve azonnal megküldeni.” A táviraton Bánffy válaszának fogalmazványa, kelt 1897. február 19-én: „Vég szöveg, mely a felszólalásnak fontos és minden betűjében megfontolandó részét kell, hogy képezze, csak reggel lesz végleg szövegezve. Különben felséges úr kívánsága feltétlenül be lesz tartva. Bánffy.” MNL OL K 26 473. cs. 3387/1897 ME. 21 Az április 11-ét nemzeti ünneppé emelő törvényt (1898. évi V. tc.) végül 1898. március 16-án fogadták el. KN 1896–1901. 262. ülés (1898. márc. 16.) XIV. 79. 22 Feltehetően a kapkodva megszervezett első április 11-i ünnep volt az oka annak, hogy csak azt követően, 1898. június 30-án ültek össze a miniszterelnökségen a tárcák képviselői, hogy arról tanácskozzanak, milyen egységes módon kerüljön megrendezésre a jövőben a kötelező nemzeti ünnep. A jegyzőkönyv fogalmazványán nagy kérdőjellel az alábbi ceruzás megjegyzés olvasható: „iskolai ünnepélyek Horvátországban?” MNL OL K 26 473. cs. 9698/1898 ME. A horvát bán, gróf Khuen-Héderváry Károly 1898. augusztus 6-án magánlevelet írt Bánffy Dezső miniszterelnöknek és óva intette a kormányt attól, hogy Horvátországban április 11-ét bármilyen formában is megünnepeltesse, és kérte, hogy „az 1848. év kínos reminiscentiái fel ne eleveníttessenek”, ugyanis az csak ellenérzésekre adna okot a külön területtel bíró, önálló politikai nemzet számára. Lásd MNL OL K 26 473. cs. iktatás
