Századok – 2017
2017 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Baráth Magdolna: A szovjet tényező. Szovjet tanácsadók Magyarországon (Gecsényi Lajos)
1188 TÖRTÉNETI IRODALOM leépítéséről, illetve a különösen érzékeny állambiztonsági területen annak 1990-ig fennmaradt átalakításáról. Ahogyan a szerző írja, a „közvetlen segítségnyújtást” felváltotta a „konszolidált ellenőrzés” rendszere, ami természetesen érvényes volt Magyarországra is, miként az a hazai viszonyok részletes kifejtéséből kitűnik. A magyar viszonyok ábrázolása és elemzése döntően öt orosz központi levéltár, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, az ELTE Levéltára, a Hadtörténelmi Levéltár és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára irategyüttesei alapján történt, amit a publikált forrásokból vett adatok és nyomtatásban megjelent kortársi visszaemlékezések egészítenek ki. (Ez utóbbiakat érdemes külön kiemelni.) A széleskörű levéltári alapkutatás jelentőségét mindennél jobban jelzi, hogy sem a Szovjetunióban, sem Magyarországon nem létezett olyan központi hivatal, amelynek feladata kizárólag a tanácsadók és szakértők ügyeinek intézése volt. Tevékenységüket így csak a különböző párt- és állami szervek, gazdasági vállalatok és oktatási intézmények irataiban majdhogynem véletlenszerűen fennmaradt szétszórt információkból lehet feltárni, ami a kutató számára korántsem egyszerű feladat. Az eredmény, a munka adatgazdagsága, önmagáért beszél. A szerző a regionális tabló szerkezetével párhuzamos tagolásban veszi sorra a háború utáni években történteket: a szovjet hadsereg és az állambiztonság operatív egységeinek éveken át tartó jelenlétét és aktív közreműködését különböző belpolitikai ügyekben, mint a Magyar Közösség tagjai elleni per előkészítése, Kovács Béla letartóztatása, a Katonapolitikai Osztály akciói, de utal a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet részlegének leple alatt folytatott kiterjedt információszerzésre is. Mindez a tanácsadók tömeges behívásának előzményeit jelentette, amihez a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Titkárságának 1948. november 4-én hozott határozata adott hosszú távra szabad utat a hadsereg, az állambiztonság, a rendőrség, az államigazgatás, a gazdaság és az oktatás számára. A szerző részletesen ismerteti miként alakult a tanácsadók működése, milyen javaslatokat tettek, milyen szintű döntések előkészítésében vettek részt, a gazdaság mely területei élveztek elsőbbséget a munkájukban, milyen viszonyban voltak magyar partnereikkel, időnként milyen kitüntetésekkel ismerték el a munkájukat, hogyan irányította őket a szovjet nagykövetség, s milyen magatartási szabályokat írt elő számukra a szovjet állam? Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a tanácsadók miközben tolmácsaik, fordítóik támogatásával igyekeztek átlátni a rájuk bízott feladatköröket, folyamatosan tájékoztatták otthoni feletteseiket a magyarországi hangulatról, a gazdasági és politikai helyzetről. Baráth Magdolna azonban hangsúlyozza azt is, hogy a tanácsadók tagjai voltak ugyan a minisztériumi kollégiumoknak, alkalmanként részt vettek szakmai párttestületek (például az államgazdasági bizottság) ülésein, több egyetemen neveztek ki szovjet professzorokat, ám közvetlen érdemi befolyásuk csak nehezen rekonstruálható. A legjelentősebb esetnek az tekinthető, hogy 1953-ban szovjet tanácsadók dolgozták ki az ügyészségi rendszer létrehozásának alapelveit. (Ricskov tanácsadót Rákosi, Gerő, Révai, Farkas ebéden látta vendégül, azaz eljutott a legfelső pártvezetésig.) Az országos szintek mellett kiküldetésük számos esetben teljes mélységében átfogta az egyes szakterületeket, aminek következményeként fokozatosan „tanácsadó-fóbia” alakult ki, minden hivatal, intézmény, vállalat tanácsadókat igényelt magának – vélhetően így érezték biztosítva magukat és intézményüket a bizalmatlanság légkörében. A szerző figyelme a tanácsadók mellett kiterjedt a mérnökökből, technikusokból, szakmunkásokból álló igen népes szakértői csoportokra is, amelyek a kétoldalú tudományos– technikai együttműködési egyezmény és más megállapodások keretében 1950 után mind nagyobb számban érkeztek Magyarországra. Ők vettek részt a budapesti földalatti vasút, a Dunai (Sztálin) Vasmű tervezésében és építésében, különböző olajkitermelési, szénbányászati beruházások megvalósításában. Baráth kiemeli, hogy egyes iparágakban (például olaj- és szénbányászat, kohászat, gépgyártás) ugyan jelentősen hozzájárultak a szakmai színvonal
