Századok – 2017
2017 / 5. szám - MŰHELY - Varga Szabolcs: Emlékpark és kulthely között. Mohács a 21. századi magyar emlékezetkultúrában
VARGA SZABOLCS 1173 ez valójában a Lajosról való ismereteink teljes szöveggyűjteménye, egyben a Mohácsról szóló források reprezentatív tárháza. Olvasókönyvként is megállja a helyét, amelyet nyugodt szívvel ki lehetne adni általános és középiskolában egyaránt a diákok számára, ugyanakkor az egyetemistáknak is kötelező lehetne minden kora újkori stúdiumon. A kötet végén igényes válogatás található a témával kapcsolatos képekből, majd egy irodalomjegyzék következik. Ezzel kapcsolatban csak sajnálni lehet, hogy a tanulmányok szövegeiben a források nincsenek megjegyzetelve, mert így az érdeklődő olvasónak magának kell kiokoskodnia, hogy vajon honnan származnak az egyes adatok, ám a kötet egységes szerkezete szempontjából mégis érthető a koncepció. Az is látszik, hogy a kötet derékhadát képező hét tanulmány egy kihívásra adott válaszként született, így az alapkérdés nagyban meghatározta a válaszok gondolatmenetét. Ennek köszönhetően maradtak még nyitva kérdések, amelyek a csata lefolyásának és Lajos utolsó órájának a jobb megértését szolgálják. Ehhez mindenképp hozzá kell nyúlni a tájökológia, légi térképészet és a történeti földrajz eszköztárához is, ki tudja, hátha ez (is) hozzátenne eddigi ismereteinkhez . Lajos személyes sorsának a kérdése arról az oldalról értékelhető igazán, hogy vajon milyen tapasztalatai lehettek a magyar elitnek ilyen helyzetekben? Érdemes felvetni, hogy 1444-ben I. Ulászló, 1457-ben V. László és 1490-ben Mátyás király halála után hasonlóan nehéz helyzetbe került az ország vezetése. A három esemény három különböző történelmi tapasztalattal gazdagította a magyar politikumot. Az elsőből kiderült mindenki számára, hogy a király sorsának lebegtetése napról napra növeli az instabilitás és a polgárháború kockázatát, így az interregnum idejét le kell szűkíteni. Ehhez pedig bizonyosságra, ha úgy tetszik, a király holttestére van szükség bármi áron. Ez történhetett a székesfehérvári temetésen is, ahol akár Lajos maradványait is rejthette a koporsó, de ennél fontosabb, hogy mindenki elfogadta azt, hogy őt temetik el a bazilikában. A szerencsétlen emlékezetű László sorsából az lehetett a tanulság, hogy a magyar földön rezideáló királyi dinasztia jelenthet hosszú távú megoldást a magyar királyi trónon, míg Mátyás temetése után éppen az ellenkezője : az, hogy a nemzetközi beágyazottságú uralkodó lehetett a fenyegető jelenből a biztató kiút. Ma már tudjuk, hogy ebből az első és harmadik történelmi tapasztalat volt a reális, a középső pedig kakukktojásnak számított, ám elvitatni legalább a jó szándékot a Szapolyai udvarában kiforró „sajátos magyar út” – amely valójában egy kipróbált raguzai modus vivendi – képviselőitől nem lehet. De ez már újra (mindig) a mi történt Mohácsnál kérdéskör, és nem a szerkesztők és szerzők által körüljárt Lajos-problematika. A kötetet letéve megnyugodhatunk, a történészek is emberek, akiknek mindenről ugyanaz jut az eszébe. Legyen bármilyen történeti kérdés, a végén csak az „ad fontes” örök tanulsága segíthet előremutató tanácsokkal. Így történt ebben az esetben is. Az első három tanulmány gondolatai remélhetőleg értő fülekre találnak, hiszen nagyon lényeglátó megállapítások szerepelnek bennük. A következő írások kifacsarták az eddig
