Századok – 2017
2017 / 5. szám - TUDÁSÁRAMLÁS MAGYARORSZÁGON 1770–1830 - Bodnár-Király Tibor: Államleírás és „a statisztika elmélete” a 18–19. század fordulóján
ÁLLAMLEÍRÁS ÉS A „STATISZTIKA ELMÉLETE” A 18–19. SZÁZAD FORDULÓJÁN 972 episztemológiai perspektívából nemcsak az válhat világossá, hogy a 18. század második felének német egyetemi kultúrájában megszülető új állam tudományos diszciplína milyen gyakorlati és elvi nehézségek közepette formálja ki a statisztikai ismeret területét, hanem reflektáltabbá teszi a németországi egyetemi világ elsődleges, és a befogadás, átvétel, elsajátítás logikáját működtető – ez esetben ausztriai és magyarországi – másodlagos receptív kultúrák közötti különbséget. A statisztika elmélete ebben a többoldalú recepciós folyamatban azonos formai jegyeket követve jelent meg a statisztikakönyvek bevezetőiben vagy önálló munkaként. A vizsgált diskurzus alapját a századfordulóig a németországi és ausztriai szerzők (Gottfried Achenwall, Anton Friedrich Büsching, Johann Christoph Gatterer, Johann Georg Meusel, August Ferdinand Lueder, Eobald Toze, August Ludwig Schlözer, Matthias Christina Sprengel, Ignaz de Luca, August Niemann, Johann Wilhelm Petersen, Johann Zizius) művei képezték, amelyhez a magyarországi közeg legfőképp Vályi András, Horváth Mihály, Németh László, Szendrey-Weres Dávid, Honorius Novotny, Martin Schwartner, a századfordulón túl pedig egyre frissebb referenciákkal Magda Pál, Ercsei Dániel, Anton Faber, Mathia Kolbay, Johann Andreas Demian, Fényes Elek, Michnay Endre, Zima János révén zárkózott fel. A diskurzus gazdagságát jól mutatja, hogy míg német oldalon a statisztika elméleti, tudományos alátámasztása3 alapvetően az egyetemi kultúra változatos célkitűzéseire volt visszavezethető, a recepciós folyamat egyéb lokális kontextusaiban hangsúlyosabbá vált a folyamat kiszélesítése, és az oktathatóságot kiszolgáló eszközök, technikák alkalmazása. A statisztika mindemellett nemcsak elméletként, az állami valóságot leíró és előállító empirikus tudományként, hanem széleskörű elterjedése, felhasználása révén fontos hatalompolitikai eszközként is működött a döntéshozatal és az állami bürokrácia kezében.4 A tanulmány az alábbi három funkció közül az első ket tőre helyezi a hangsúlyt, és arra kérdez rá, hogy a statisztikakönyvek – gyakran a statisztika elméleteként feltűntetett – módszertani bevezetői a magyarországi recepció kontextusában milyen alternatívákat erősítettek meg és zártak ki a diskurzusból. 5 3 Bödeker, H. E.: Einleitung i. m. viii. 4 Peter Becker: Beschreiben, Klassifizieren, Verarbeiten. Zur Bevölkerungsbeschreibung aus kulturwis senschaftlicher Sicht. In: Information in der Frühen Neuzeit. Status, Bestände, Strategien. Hrsg. Arndt Brendecke – Markus Friedrich – Susanne Friedrich. Münster 2008. 393–419. 5 A tanulmányban statisztikán a németországi egyetemi kultúrában kialakuló statisztikatudományt értem. Mint az látható lesz, a németországi oktatási központokban megszülető tudományos koncepció használatában, céljaiban és megfogalmazásában is különbözött a Habsburg államreform részeként kialakult államtudományos formától, valamint az állami bürokráciában alkalmazott változattól. A különbségre felhívta a figyelmet Török Borbála Zsuzsanna: The ethnicity of knowledge: statistics and Lan deskunde in late eighteenth-century Hungary and Tranylvania. In: Encountering Otherness: Diversities and Transcultural Experiences in Early Modern European Culture. Ed. Abbatista Guido. Trieste
