Századok – 2016
2016 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Gyöngyössy Márton: Főúri pénzverési jogosultak a 15. századi Magyarországon
FŐÚRI PÉNZVERÉS! JOGOSULTAK A 15. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON 349 Északkelet-Magyarországon is találunk példát főúri pénzverésre. Egy 1451- ben kelt oklevélből arról értesülünk, hogy korábban Ungváron pénzverőház működött.27 A pénzverde termékeit egyes 1440-1443 között kibocsátott „V” verdejegyű dénárok között kereshetjük. A pénzverési jogosult Ung megye ispánja, Pálóci László (és/vagy Homonnai Druget István) lehetett, de az engedélynek írásos nyoma nem maradt, így annak tartalma és indoka nem ismert.28 „Koronázó püspökök” I. Ulászló egyik, 1440-1441-re keltezhető, nagyon rossz minőségű dénárjából (CNHII. 147/148.) nagyobbrészt olyan verdejegyű példányok ismeretesek, amelyeket püspöki székhelyeken ver(het)tek. Pohl Artúr ebből arra következtetett, hogy ezeket az 1440-es koronázáson résztvevő püspökök, pontosabban közülük a négy leghűségesebbnek tartott főpap pénzverési jogosultsága emlékeinek kell tekintenünk. Ezt a privilégiumot a „koronázó püspökök” hálából kaphatták az új királytól. Ezen kiváltságuk nyilvánvalóan pontosan körül volt határolva; tehát nem pénzverési jogról, hanem a király nevében történő pénzkibocsátás jogosultságáról beszélhetünk. A koronázást egyébként Szécsi Dénes esztergomi érsek és Gatalóci Mátyás veszprémi püspök végezte, a csaknem teljes létszámú püspöki kar jelenlétében. Az érintett püspöki székhelyeken folyó pénzverés, amely egyébként az Ulászló-kor összes dénárját magában foglalja, epizódszerűnek tekinthető, de közülük messze kiemelkedik — mind a típusokat, mind a mennyiséget tekintve — a veszprémi.29 Zsigmond ellentmondásos Miklós pénzverési rendelkezése Szeben városához 1445-ben. Numizmatikai Közlöny 68-69. (1969-1970) 74. 27 Ung megye alispánja jelenti V László királynak, hogy Homonnai Druget István esküvel tartozik Őri Dacsó Péter ellen, hogy az előbbi az utóbbit az ungvári pénzverőházban eltartotta (Kapus, 1451. február 13.): Magyar Numizmatikai Adattár. Melléklet a Numizmatikai Közlöny 9-13 (1910-1914) évfolyamaihoz, (a továbbiakban: MNA) 22., Huszár L.: A középkori magyar pénztörténet II. i. m. 47. 28 Pálóci László 1439-1446 között volt Ung vármegye ispánja: Engel P: Magyarország világi archontológiája i. m. I. 220., II. 185. Feltételezésünk szerint a V-P verdejegyű, 1441-re keltezhető CNH II. 149C dénárt (Mzz. 137-9) Ungváron verték. Pálóci László V László idején a budai pénzverésben is szerepet játszhatott, erről tanúskodnak az 1455-re keltezhető CNH II. 182. dénár egyes, neki tulajdonított budai jegyei: Mzz. 187-2, 187-7, 187-12. Pálóci 1446-tól országbíró, 1455-ben pedig budai várnagy volt: Engel P: Magyarország világi archontológiája i. m. I. 10., 288., II. 185. Az ungvári castellum birtokosa, Homonnai Druget István országnagy (1440-1456) és zempléni ispán (1449) volt: uo. I, 243., 454., 516., II, 66. Alig száz évvel később a Homonnai Druget-család a 16. században több pénzhamisító műhelyt is üzemeltetett Zemplén-megyében (Jeszenő, Kővár): Huszár L.: Magyar várak mint pénzhamisító műhelyek a XVI. században. Műemlékvédelem 13. (1969) 84—85. 29 A székesfehérvári koronázás (1440. július 17.): Bartoniek Emma: A magyar királykoronázások története. (A Magyar Történelmi Társulat Könyvei IV) [Bp. 1939.] (reprint: Bp. 1987.) 39-41., Mályusz E.: A magyar rendi állam i. m. 76-77. Az I. Ulászlót is megkoronázó Szécsi Dénes esztergomi érsek a Garai-Cillei rokonsághoz tartozott, megbízhatósága ezért a kortársak számára kétséges volt: Kubinyi András: Szécsi Dénes esztergomi érsek — különös tekintettel Mátyás-kori szerepére. In: „Lux Pannoniae”. Esztergom. Az ezeréves kulturális metropolis. Konferencia 2000. június 15-16-17. Esztergom, 2001. 97-98. A „koronázó püspökök” pénzveréséhez: Pohl A.: I. Ulászló király i. m. 50., 53-55. Az elmélet csírája Huszár Lajos egyik megjegyzésében jelent meg, aki már a budai pénzverésről írt monográfiájában a CNH II. 147/148. dénár W-O verdejegyű változatát külön engedély alapján vert pénznek tartotta: Huszár L.: A budai pénzverés i. m. 86. (250. jegyzet). A CNH II.
