Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Kurucz György: Adminisztráció, gazdálkodás, adósságkezelés. Gróf Festetics László pénzügyi helyzete az apai örökség átvételétől a zárgondnokság időszakáig (1820-1830)
574 KURUCZ GYÖRGY bizottság összetételéről.146 Nem kétséges, hogy a vármegye minden tekintetben elismert és feddhetetlen tisztségviselőket bízott meg a feladattal, így Deák Antal (1789-1842) alispánt, korábbi országgyűlési követet, Hertelendy Károly (1784-1861) és Skublits Alajos (1791-1835) assessorokat, valamint Nedeczky Lajos (?-?) szolgabírót.147 A Keszthelyre kiszálló „kiküldöttség” utóbb a zárgondnok által összeállított, az egyes directionális és exactorális tisztségviselők írásos eskünyilatkozattal megerősített adatsorai alapján készítette el jelentését.148 A Szegedy Ferenc által jegyzett rendkívül szakszerű és tárgyszerű összeállítás kilenc táblázatos mellékletet tartalmazott. A táblázatokba foglalt adatsorok az aktívák és passzívák tényleges állapotáról retrospektív módon, vagyis a zárgondnokság előtti időszak mutatóit egyaránt feltüntetve adtak áttekintést, de az egyes uradalmakban végrehajtott s konvenciós (ezüst) pénzben kifejezett megtakarításokról, vagy éppen a jövedelmek fokozását célzó beruházásokról, például a juhállomány növeléséről is információvad szolgáltak. A családok és egyének sorsát súlyosan érintő racionalizálási folyamatról, vagyis a Directio, a majorátusi, valamint a szerzeményi jószágok adminisztrációját, a conventionátusokat és „gazdasági munkásokat” egyaránt érintő, „A Salarialis Statusban a Zártairtóság által tétetett Kémélések”-ről összeállított táblázat szerint a zárgondnokság időszaka alatt az „esztendőnként! megkémméllések” értéke 216 943 ft 59 xr-t tett ki váltóforintban, vagyis a kurrens árfolyam szerint konvenciós értékben számítva 86 777 ft 36 xr-t.149 A zárgondnokság hatékonyságát, illetve a jövőbeni jövedelmek növelésének biztosítékát illusztrálták a Jószágokon tett javítások” adatai, melyek szerint „a Zártartóság beállásától fogva 35 506 irtot 41 xrt tettek Conv[enciós]. ezüst pénzben. Hasonlóul szaporodott ezen idő folytában a birkák száma is, minthogy [...] a Zártartóság kezdetén 57 104 darabot tett, most pedig 69 174 darabot.”150 Szegedy a zárgondnokság alatti időszak „egész esztendei jövedelemének” nagyságát 390 950 ft-ban határozta meg, s ennek alapján a likviditást mindenképpen biztosítottnak ítélte, mondván, „hogy mivel [...] a Jegyzésekhez képest a Méltóságos Gróf Úr adósságaitól járó esztendei kamatok 228 589 ft és 30 xrt tesznek Conv[enciós]. pénzben, ezen Summának a jövedelmek summájából 146 MNL OL Festetics Lt Festetics László iratai. Zárgondnoksággal kapcsolatos iratok 1806-1847 P 248 5. d. föl. 78v. 147 MNL Zala Megyei Levéltár Közgyűlési Jegyzőkönyvek IV 1/a 1830. Jan. 11. No. 9. Köszönöm Kapiller Imre Zala megyei főlevéltáros szíves adatközlését. 148 Lásd Szegedy Ferenc zárgondnok összeállításának bevezető részét: „Minekutánna a Tekéntetes Nemes Vármegye a Fő Méltóságú Magyar Udvari Cancelláriától érkezett kegyelmes parantsolat következésében azon folyamodásom kitétele megvisgálását folyó esztendei Januárius hónap Ilik és következett napjain folyvást tartott Nagy Gyűlésében hozott végzése szerint a Te[kin]t[e]tes Kiküldöttségre a képpen bízni méltóztatott, hogy Méltóságos Gróf Festetics László Urnák Activus és Passivus Statusát kitanulván úgy a jövedelmek mennyiségéről is, a Te[kin]t[e]tes Kiküldöttség eleibe terjesztendő hiteles dátumokból a szükséges kinyomozást megtévén, a folyamodásnak miben létéről és a kérelemnek mikép leendő elfogadásáról környülállásos tudósítást tegyen, mind ezeknek következésében a sokszor említett folyamodásom kitétele megbizonyításául a következendőket terjesztem elő.” MNL OL Festetics Lt Festetics László iratai. Zárgondnoksággal kapcsolatos iratok 1806-1847 P 248 5. d. föl. 81. 149 Uo. föl. 103. 160 Uo. föl. 86.