Századok – 2016

2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Kurucz György: Adminisztráció, gazdálkodás, adósságkezelés. Gróf Festetics László pénzügyi helyzete az apai örökség átvételétől a zárgondnokság időszakáig (1820-1830)

GRÓF FESTETICS LÁSZLÓ (1785-1846) GAZDÁLKODÁSA 561 ennek megfelelően az összesített éves fizetés 17 264 vft-ot tett ki. Ekkorra már Krajner Imre lépett elő teljes felhatalmazású plenipotentiáriussá, fizetése 3272 vft volt, Csaplovics Dániel perceptor számára 1918 vft-ot folyósítottak, míg a korábban legkevesebb fizetést húzó Buss János, egy újonnan kreált pozíció be­­töltőjeként, vagyis expeditorként 342 vft-ot kapott.96 Természetesen a fentiek­kel összhangban a kisegítő személyzet létszáma is arányosan csökkent. Jegyez­zük meg, hogy a Directio létszámával, illetve fizetésével kapcsolatos szigorú restrikció „fellazítására” még évek múltán sem került sor, amint arról az 1833/34. évi számadások vonatkozó tételei tanúskodnak. Az adott pénzügyi év­ben a directionális tisztek fizetése 16 099 vft-ot tett ki.97 Tegyük hozzá azonban azt is, hogy a restrikció magát Festetics Lászlót és feleségét is érintette. A zárgondnokság ideje alatt ugyanis háromhavi periódu­sokra számítva a regisztrált bevételekből folyósított közvetlen kamatfizetési és egyéb kötelezettségek, például Sallér Judit özvegyi járandósága, a grófi gyerme­kek nevelőinek fizetése, alapítványi kötelezettségek kamatai stb., vagyis a „le­húzandó” összegek regisztrálása után fennmaradó érték 10%-a illette a grófot és feleségét, méghozzá oly módon, hogy ezen összeg egyhatodát adminisztrál­ták Festetics László részére, míg a felesége, Jozefa hercegnő részére öthatod részt. Példaként említhetjük, hogy a Csaplovics Dániel exactor által jegyzett 1829. január 20-i kimutatás szerint az 1828. év október, november és december havi, „bankó czédulában” számolt bevételei 151 729 ft-ra rúgtak, melyből az aktuális „lehúzandók” összesen 35 822 ft-ot tettek ki. A fennmaradó 115 907 ft egytized részére, vagyis 11 590 ft-ra számolva 1931 ft-ot vehetett fel Festetics László, míg felesége számára 9658 ft járt.98 Még ha nem is fogható az állásukat vesztett tisztek, egykori alkalmazot­tak napi kenyérgondjaihoz a grófi család pénzügyi szabadságát korlátozó zár­gondnoki eljárás, azonban Festetics László korábbi anyagi lehetőségeit tekintve mindenképpen sokatmondóak a jelzett arányok a zárgondnokság első félévének időszakát tekintve. Mindezeken túlmenően a fenti adatsorok alapján egyértel­műen kimutatható a gazdálkodást és az adminisztrációt egyaránt érintő zár­gondnoki rendelkezések konkrét készpénzösszegekben is kimutatható hatása. Hitelforgalom és likviditás Amint az eddigiekből kiviláglik, Szegedy Ferenc zárgondnoki hivatalba lé­pésétől fogva az uradalmak termelési ágazatait csakúgy, mint a költségek csök­kentését, valamint a tisztikar és a szolgálattevők létszámát érintő változások következtek be. Alapvető kérdés azonban, hogy az apai örökség átvételének időszakára jellemző komoly bevételek vajon miért nem biztosítottak megfelelő pénzügyi hátteret az alig öt évvel később kedvezőtlenebbre forduló felvásárlási 96 MNL OL Festetics Lt Számadások 1828/29 P 276 765. d. XII-9/b/25-No. 118. 97 MNL OL Festetics Lt Számadások 1833/34 P 276 768. d. XII-9/b/29-No. 99. Krajner és Csaplovics fizetése öt év múltán is ugyanaz maradt, Buss János ekkor már protocollistává lépett elő, s 442 vft éves fizetést húzott. 98 MNL OL Festetics Lt Számadások 1828/29 P 276 765. d. XII-9/b/25-No.l44.

Next

/
Oldalképek
Tartalom