Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Konrád Miklós: Zsidók magyar nemzete. A nemzeti múlt zsidó tudományos ábrázolása, különös tekintettel a kazárelméletre
658 KONRAD MIKLÓS hattak, minden bizonnyal ezért is lázadtak fel a zsidó vallású kazár vezetőréteg ellen. „A hazai zsidó történetírásban elterjedt ama felfogás, amely a »kabarok, vagyis zsidó kazárok« leszármazottairól szól, nem állhat fenn”, vonta le a következtetést, már csak azért sem, mivel „zsidó beolvadásról a honfoglalás korában a legcsekélyebb emlék sem szól”.106 Amiként Büchler Sándor, kritikáját Csetényi is szigorúan a felvetett történelmi kérdés tárgyalására korlátozta, az általa cáfolt kazárelméletet saját kora zsidóságának integrációs erőfeszítéseivel nem hozta kapcsolatba. Nem így a már említett, a neológiához tartozó Büchlerrel és Csetényivel ellentétben cionista Marton Ernő. Kohn Sámuel elmélete, amiként általában a neológ zsidó történetírás, állapította meg Marton a harmadik zsidótörvény kihirdetésének évében megjelent könyvében, „azt a célt szolgálta, hogy elhárítsa az akadályokat, amelyek a zsidóság maradéktalan beolvadásának útjában állanak”. Az akadályok azonban áthághatatlannak bizonyultak. Szemben magyar, illetve európai elődeivel, akik „be akarták bizonyítani, hogy a belföldi zsidók tulajdonképpen nem is - zsidók”, a zsidó történész számára a cél immáron nem lehetett más, mint hogy „a közös származás bizonyításával” megerősítse a zsidó népben „a sorsközösség tudatát”. Ami Kohn kazárelméletét illeti, bírálatában Marton Ernő alapvetően Büchler Sándor, másodlagosan Hóman Bálint és Csetényi Imre érveinek ismertetésére szorítkozott, majd kijelentette: „Ezek után mi is nyugodt lélekkel lezárhatjuk a magyar zsidóság származástanának ezt a fejezetét. Át kell mennie végre a zsidó köztudatba, hogy a legenda szétfoszlott. A magyar zsidóság is egyenesági leszármazottja, törvényes utóda az ötezeréves zsidó népnek és fatális módon osztozik annak örök sorsában.”107 A legenda azonban nem foszlott szét. Ellenkezőleg: az elmélet elvetésének pszichológiai esélye idővel, vagyis az antiszemitizmus erősödésével, majd állami szintre emelésével arányosan csökkent. Minden kritika ellenére, e kritikákat szinte tökéletesen ignorálva, a neológ zsidó közvélemény formálásában aktív szerzők a holokauszt előestéjéig a kazárelmélet tudományos igazát, tudományos bizonyítottságát hangsúlyozták. Az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat 1896-ban megjelent második évkönyve nyitócikkében Bacher Vilmos, a Rabbiképző Intézet tudós tanára ugyan megjegyezte: „semmi név, semmi látható jel, a szellem semmi terméke, a hagyománynak semmi sugara nem maradt ránk, mely e tényhez fűződnék, hogy zsidók éltek e hazában a hazaalapítás éveiben”, de rögvest hozzá is tette: „A tényt magát földerítették, megállapították a történeti kutatás jogosult következtetései.”108 Ugyanebben az évkönyvben a kazárelmélet összegzését Vajda Béla azzal a megjegyzéssel vezette be, miszerint „csak történelmileg elismert tényekre” kívánt hivatkozni.109 A Magyar-Zsidó Szemlében öt évvel később Büchler Sándor könyvéről írt recenziójában ugyanő érezhető ingerültséggel rótta fel a keszthelyi rabbinak, hogy a kazárelméletet 106 Csetényi Imre: A kabarokról. Magyar-Zsidó Szemle 47. (1930) 48-52. Az idézetek a 49. és 50. oldalakon. 107 Marton E.: A magyar zsidóság családfája i. m. 8-9., 13., 18. 108 Bacher Vilmos: Ezer év előtt. In: Évkönyv. 1896 i. m. 2. 109 Vajda B. : A honalapítás és a zsidó vallás i. m. 267.
