Századok – 2016

2016 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kovács Dóra: Az ecsedi udvar. Szervitori hivatás és kapcsolatrendszer Báthory István famíliájában

928 KOVÁCS DÓRA újkori történetének feldolgozásával még adós a magyar kormányzat- és jogtör­ténet,105 nehéz átfogó képet alkotni ennek a tisztségnek a jelentőségéről, illetve a korszak országbíróinak tevékenységéről. A kevés támpont egyike az ország­bírók körüli személyzet vizsgálata lehet. Ecsedi Báthory István országbíróságának idejéből egy alországbíróról és két ítéló'mesterról maradtak fenn adatok. Ez előbbi a már említett Szokoly Miklós volt, aki rokonságban is állt Báthoryval, és mint látni fogjuk, egyik fő­emberének számított. A két ítélőmester nebojszai Balogh Gergely és Perekedy Miklós voltak.106 Balogh már Báthory Miklós idején is ezt a hivatalt viselte,107 így ő nagybátyja apparátusából „öröksége” volt Báthory Istvánnak. Perekedy 1579 és 1591 között királyi ügyigazgató volt, majd a 16-17. század fordulóján lett ítélőmester és ecsedi Báthory bizalmas familiárisa.108 Hogy Báthory meny­nyire megbízott Perekedyben, azt bizonyítja az is, hogy Bay Mihály mellett őt küldte nyugat-magyarországi, vagy akár pozsonyi, prágai követségbe, amiről végrendeletében109és Pálffy Miklósnak 1600-ban írt, már idézett levelében is említést tett.110 Kisvárdai Szokoly Miklós alországbíró Báthory feltétlen bizalmát élvező, és egyben összetett feladatkört ellátó familiárisa volt. A dominusz-szervitor kapcsolaton túl a köznemest a főúrral rokoni szálak is összekötötték, amelyek még szorosabbá váltak, amikor Szokoly a Báthory Istvánhoz igen közel álló Telegdy Pál húgát, Katát vette feleségül.111 A Szokoly, Losonczy, Várday, Te­­legdy, Dobó családok viszonyrendszere a korszakban rendkívül bonyolultnak tűnik.112 Szokoly tekintetében a Telegdy Katával kötött házasságán túl fontos még, hogy nagybátyja, Miklós Várday Mihály árván maradt unokaöccsének és 105 Máig a legrészletesebb összefoglaló Frankl V.: Országbírói hivatal i. m. További adatokra a teljesség igénye nélkül 1. Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Bp. 1946. 258.; Csizmadia Andor - Kovács Kálmán: Magyar állam- és jogtörténet. Bp. 2003. 202. 106 Néhány példa ítélőmesterként való említésükre: Bónis György: Balassi Bálint szentszéki perei. Irodalomtörténeti Közlemények 80. (1976: 5-6.sz.) 671-676. ,674.; Fallenbüchl Zoltán: Állami (királyi és császári) tisztségviselők a 17. századi Magyarországon. Bp. 2002. 235.; Balogh által ítéló'mesterként aláírt dokumentumra 1. NRA Fasc. 824. Nr. 2., illetve NRA Fasc. 824. Nr. 9. Fallenbüchl Keresztury Andrást is ítélőmesternek mondja 1597 és 1625 között, azonban Benda Kálmánnál még 1607-ben is mint személynöki ítélőmester szerepel. L. Benda Kálmán: A királyi Magyarország tiszti címtára 1607-1608. Levéltári Közlemények 43. (1972: 2. sz.) 265-325. 107 Balogh ítélőmesteri minőségében írt levelére 1. Döbrentei Gábor: Régi magyar nyelvemlékek. II. Buda 1840. 290. 108 Dominkovits Péter: Uradníci, statkári, familiári. Stolicná slachta v západnom Zadunajsku na prelome 16. a 17. storocia. 9. In: Forum Historiae. (2010: 2. sz.) 1-17. http:// forumhistoriae.sk/documents/10180/11522/dominkovits.pdf, 2016.03.10. 109 Végrendelet i. m 51. 110 Slovensky Narodny Archiv, Archiv rodu Pálffy: A 1. L 3. F 3. Nr. n. 111 A Szokoly családfát 1. Nagy Magyarország családai i. m. X. 786-787. és Radvánszky Béla: A Zokoli és kis-várdai Zokoly család. Századok 2. (1868) 509-512., 510. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a misszilisek tanúsága szerint ecsedi Báthory István nem kedvelte különösebben Szokoly Miklóst. Erről bővebben 1. Jankovics József - Kőszeghy Péter: Telegdy Kata verses levele? 22. Kézirat. é. n. www.academia.edu/8812018/TELEGDI_KATA_VERSES_LEVELE_ Jankovics_J%C3%B3zsef_t%C3%Alrsszer%C5%91vel_, 2016.03.10. 112 Jankovics J. - Kőszeghy P.: Telegdy Kata i. m.

Next

/
Oldalképek
Tartalom