Századok – 2016
2016 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Ujváry Gábor: "A külföld még mindég alig tud rólunk” Magyar-német tankönyvvita a második világháború idején
MAGYAR-NÉMET TANKÖNYVVITA A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN 87 osztályának főnöke, Olay Ferenc, majd 1936-tól szintén egy kultuszminisztériumi tisztviselő, vitéz Nagy Iván voltak. Nemzetközi szinten a Franciaországi Népszövetségi Egyesület már 1920 szeptemberében javasolta a tankönyvek vizsgálatát a Nemzetek Szövetsége tanácsának, hogy az „őrködjék afelett, hogy az oktatás megfelel-e a Nemzetek Szövetsége alapelveinek, hogy ne forduljon elő gyűlölködés vagy félreértéskeltés az egyes népek között, valamint hogy ellenőrizze és jelezze azokat a tévedéseket vagy rosszindulatú kifejezéseket, amelyek más országokról a tankönyvekben előfordulnak.” A Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottsága pedig 1925- ben elfogadta az úgynevezett Casares-féle javaslatot — Julio Casares spanyol diplomata, romanista és hispanista lexikográfus volt —, amelynek célja indokolásában olvasható: „[...] megtisztítani az egyes tankönyveket a tévedésektől és hamis fogalmaktól, amelyek oda becsúsztak, inkább tudatlanság, mint rosszakarat alapján, és amelyek eltakarják vagy megváltoztatják egyes népek igazi arculatát, olyan vonásokat nyomva rájuk, amelyek őket felismerhetetlenekké vagy éppen gyűlöletesekké teszik”. Franciaországban részben ennek alapján vontak aztán vissza számos tankönyvet, a skandináv államok pedig egymással egyeztették megjelenés előtt álló történelem- és földrajz-tankönyveik szövegét, s ehhez hasonló munkálatok zajlottak az amerikai kontinensen is. 1926- ban francia és német indítványra Amszterdamban a háborút méltató vagy a gyűlöletre nevelő tankönyvek korrigálását vagy visszavonását javasló szervezetet is létesítettek. A Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottsága 1932. július 18-a és 23-a között tartott ülésén kérte nemzeti bizottságait, hogy reagáljanak a tankönyvek javításának igényeiről hozzájuk érkező megkeresésekre, illetve a vitás kérdések eldöntésére közvetítő szerepet ajánlott föl. E javaslatot az 1932. évi népszövetségi közgyűlés határozattá emelte. Ugyancsak 1932-ben jelent meg franciául — a következő esztendőben ezt bővítve angolul — a bizottság jelentése az iskolai tankönyvek revíziójáról és a nemzetközi megértés szükségességéről. E kötet az ehhez kapcsolódó magyar kutatások szervezeti hátterét, illetve az ezek révén megvalósult intézkedéseit is bemutatta. Egy 1935-ben több ország egyetértésével kiadott újabb dokumentum (Deklaráció a történelemtanításról) —, amelyet 1937-ben a Népszövetség közgyűlésén számos állam aláírt (bár az USA, Franciaország és Nagy-Britannia tartózkodott ettől) — a történelemtanítás legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy a diákokat a nemzetek közötti megbékélés szellemében olyan kritikus szemléletre nevelje, mely a más népekkel szembeni előítéleteket is képes lebontani. 1937-ben azonban ez a szándék részben már illuzórikus volt. Emellett az ötévente megrendezett nemzetközi történészkongresszusok (1928: Oslo; 1933: Varsó; 1938: Zürich), illetve azok tanácskozásai — melyek közül az 1931. évit Budapesten rendezték — szintén foglalkoztak a témával. Kiadványaikban a magyar tankönyvekről is megjelentek tanulmányok Szelényi Ödön és Chobodiczky Alajos tollából.2 2 Nagy Iván: A tankönyvek nemzetközi revíziója. Néptanítók Lapja és Népművelési Tájékoztató, 1937/19. 746-749. (Az idézetek ebből a cikkből valók.) F. Dárdai Ágnes: Tankönyvek a társadalmi-politikai érdekek kereszttűzében. In: Uő: Történelmi megismerés - Történelmi gondolkodás, II.
