Századok – 2016
2016 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Solymosi József: Demmel József: Pánszlávok a kastélyban. Justh József és a szlovák nyelvű magyar nemesség elfeledett története
TÖRTÉNETI IRODALOM Demmel József PÁNSZLÁVOK A KASTÉLYBAN Justh József és a szlovák nyelvű magyar nemesség elfeledett története Kalligram Kiadó, Pozsony, 2014. 284 o. Demmel József, az újabb történészgeneráció fiatal szlovakista tagja immár harmadik monográfiáját jelentette meg a 19. századi Magyarországon élő szlovák nemzetiség történetéről. Ezúttal egy olyan speciális társadalmi réteg történetébe enged bepillantást, amelynek életmódja, tevékenysége és identitásproblémái eleddig meglehetősen homályban maradtak a magyar történettudomány számára. A szerző — fiatal kora ellenére — 2009-ben „...egész Szlovákia elfért egy tutajon...” Tanulmányok a 19. századi Magyarország szlovák történelméről, 2011-ben pedig A szlovák nemzet születése. Eudovít Stúr és a szlovák társadalom a 19. századi Magyarországon címmel is publikált már egy-egy kötetet. Demmel az Országos Szlovák Önkormányzat Kutatóintézetének tudományos munkatársa és a Korridor című szlovák-magyar történeti folyóirat felelős szerkesztője. Az ezúttal is a Kalligram Kiadónál megjelentetett tetszetős kötetben a szerző Justh József, a szlovák anyanyelvű, Turóc megyei magyar nemes életútján keresztül mutatja be a kettős identitású felvidéki magyar nemesség eddig feledésbe merült történetét. A jól tagolt, olvasmányos, ugyanakkor komoly jegyzetapparátust felvonultató kötethez a szerző alapos forrásfeltáró munkát végzett és nagy mennyiségű szakirodalmat tárt fel. A kötet az elő- és utószó mellett tizenegy főfejezetre és azon belül alfejezetekre oszlik, a végén forrás- és irodalomjegyzékkel, valamint névmutatóval. A majd 250 oldalas főszöveghez 658 lábjegyzet társul. Ahogy korábbi köteteiben is, Demmel ezúttal is egy új nézőpontból, a források alapos feltárásával közelít témájához. Igyekszik maga mögött hagyni, ha tudja, cáfolni a magyar és szlovák történetírás vagy közemlékezet toposzait. Kötetéből kiderül, hogy a korabeli magyar nemesség számos képviselője egészen a 19. század utolsó harmadáig őrizte szlovák identitását és anyanyelvét. Egyáltalán nem volt szokatlan a Justh József példáján is nyomon követhető magatartás: a magyar nemesi-politikai identitás mellett létező szlovák kulturális-nyelvi azonosságtudat. Az első fejezetben (Az elfelejtett elit) a szerző bemutatja a 19. századi Felső-Magyarország szlovák anyanyelvű nemességét és annak főbb jellemzőit: „Felső-Magyarország olyan nemesi elitcsoportjáról van szó, amelynek tagjai hangsúlyosan a magyar nemesi nemzet, a Natio Hungarica részének tartották magukat, és akik emellett a szlovák [...] valamely írott változatát az élet több meghatározó területén — például a családi élet fontos rétegeiben [...], továbbá a helyi közigazgatásban, a birtokigazgatásban, esetleg a regionális politikai élet keretei között —- domináns nyelvként, vagy a domináns nyelvek egyikeként használták.” Fényes Elek korabeli adatait használva Demmel meghatározza azokat a megyéket, ahol szlovák nyelvű nemesség élhetett. Ezek Árva, Liptó, Trencsén, Turóc és Zólyom megyék voltak. A második fejezet („Nálunk, hol magyar nincs is”) már kifejezetten Turóc megyére fókuszál. A szerző 1848-ig mutatja be „a tót Svájc”, Felső-Magyarország legkisebb vármegyéje politikai életének eseményeit. Turóc megye lakott területei egy hegyekkel körbevett hosszú, keskeny völgyben helyezkedtek el, meglehetős elzártsággal a külvilágtól. Ha nem is azonnal, de helyben is lecsapódtak az országos politika történései. A 19. század első felében két család, az örökös főispáni címet birtokló Révay, valamint a Justh família versengett a politikai hatalomért. Előbbiek konzervatív, utóbbiak liberális elkötelezettségűek voltak. A megyei politikai küzdelmekben végül a Justh család kerekedett felül, 1848-ra sikerült átvenniük a megye irányítását, A politikai törésvonalak mellett Demmel ismerteti a nyelvi és generációs törésvonalak mibenlétét is. A megyei közéletben igen nagy változást hozott a magyar hivatali nyelv bevezetése 1841-ben. Kiderült, hogy a magyar érzelmű liberális nemesség is nehezen birkózik meg az új nyelvi követelményekkel. A megyei másodalispán, majd országgyűlési követ Justh Józsefről is azt feltételezi a szerző, hogy szlovák anyanyelvűként a magyar nyelvvel ekkor még komoly nehézségei voltak.
