Századok – 2016

2016 / 3. szám - MŰHELY - Vaderna Gábor: Menyegző a rendi költészetben a 19. század elején. Alexandra Pavlovna és József nádor, gróf Rhédey Lajos és Patay Zsuzsanna esküvőjének költészeti reprezentációja

756 VADERNA GÁBOR váradi akadémián természet- és gazdaságtant tanított, a váradi akadémia ta­nuló ifjúságától magyar nyelvű költemények maradtak fenn, az alumnusok nevében latinul Dietrich Miklós jegyez egy ódát, Hannulik János Krizisztom, a neolatin alkalmi költészet mestere, a nagykárolyi piarista gimnázium igazga­tója pedig latin nyelvű köszöntő ódával tette tiszteletét, Eőszy József váradi gimnáziumi tanár és Szólló'sy István (talán a váradi gimnázium tanulója) kö­zös kiadványban ünnepel (egy verssel és egy szónoklattal), az ekkor még na­gyon fiatal Tokody János franciául verselte meg az adminisztrátori beiktatást. Három ismeretlen szerzőjű ódát találunk még latinul, Várad ünneplését ma­gyarul, sót román nyelven is maradt ránk két laudációs költemény. A beiktatás alkalmára jelent meg az a gyűjteményes kötet, melyben debreceni diákok (Ta­tai Sándor, Roboz István, Cseh-Szombathy Dániel, Szoboszlai Pap István, ifjabb Péczeli József latinul, Tatai, Kerékjártó István és egy bizonyos Deretskei József magyarul) jelentették meg üdvözlő verselményeiket, s Székesfehérvá­ron nyomtatták ki azt az ismeretlen szerzőjű költeményt, mely a grófi rang megítélését ünnepelte. E reprezentációs boom utórezgéseként értékelhetjük Dietrich Miklós, aki nem sokkal később Rhédey titkára is lett, újabb latin ódá­ját és egy magyar nyelvű névnapi köszöntőjét 1809-ból.95 95 Császári, és Királyi Kamarás Méltóságos Rhédey Lajos Urnák a’ Sz. Leopold Rendivel lett meg tiszteltetésére Írott Versek. Bihar Vármegyében Jan. 31. 1808. (a költeményt az OSZK Any 1808 8° dobozban találtam újságkivágatok között); Juricskai Lajos: Töredék, a mellyet méltó­ságos kis-rhédei Rhédei Lajos [...] tiszteletére egész buzgósággal ajánl. Nagy-Várad 1808. (OSZK 624.029; OSZK Any 1808 4°/2 példány); [Klós János:] Méltóságos Kis-Rhédei Rhédei Lajos úr’ ó' nagyságának tekintetes nemes Bihar vármegyébe administratori nagy hivatalába lett béállíttatá­­sára emelt oszlop. Nagy-Várad 1808. (OSZK 503.236); Stephan von Hatvani: An Seine Hochwohl­­gebornen, Herrn Ludvig Rhédei Erbherrn von Kis Rhéde [...] zur Feyer öffentlicher Betretung der Administratur. [Nagyvárad] 1808. (OSZK 201.509; OSZK Any 1808 8°); Hatvani István: Méltósá­gos Cs. K. valóságos kamarás, Sz. Leopold rendű keresztes vitéz Kis Rhédei Rhédei Lajos úr 8 nagyságához, midó'n T. N. Bihar vármegyében a’ fó' ispáni székbe mint administrator béülne. Nagy-Várad 1808. (OSZK Any 1808 8°/3 példány); Héczei Gábor: Kassa’ öröme, mellyet [...] Rhédei Lajos úr’ ó'-nagyságának, tekintetes n. Bihar vármegye’ fó'-ispányi administrátorságára lett emel­tetése’ alkalmatosságával kinyilatkoztatott ezen tsekély versekbenn. Nagy-Várad 1808. (OSZK 204.028); Gedeon László: Ama nagy lelkű hazafinak, Méltóságos Kis Rhédei Rhédei Lajos 8 nagy­ságának tiszteletére készült versek, midó'n tekintetes nemes Bihar vármegye fó' ispányi hivatal fényes helytartóságába béiktattatott 1808-dikban. Nagy-Váradon 1808. (EK KNY 19 03240); Szi­­gethy Mihály: Vers-oszlop, mellyet méltóságos Kis-Rhédei Rhédei Lajos úr’ 8 nagyságának [...], midó'n Nemes Bihar Vármegyébenn 1808-ik Esztendőbenn Fó'-ispányi Administratorságra lépne, tiszteletére emelt, és a’ maga tulajdon betűivel ki is nyomtatván alázatos tisztelettel bémutatott. Nagy-Váradonn 1808. (OSZK Any 1808 4°); Varga Márton: Igaz hazafi méltóságos Kis Rhédei Rhédei Lajos 8 nagyságának [...], midó'n nemes Bihar vármegye’ kormányozójának 1808-dikban kineveztetett, valóságos képét rajzoló magyar dal. Nagy-Várad 1808. (OSZK Any 1808 8°/2 pél­dány); Méltóságos császári királyi valóságos kamarás, austriai császári Sz. Leopold rendű keresz­tes vitéz tek. Ns. Bihar vármegye’ kormányzója Kis-Rhédei Rhédei Lajos úr 8 Nagyságának, az igazgatói székben Mártius 28-kán 1808. lett béülését innepló igaz öröme a’ N. Váradi Akadémia második esztendőbéli törvényt tanuló ifiúságnak. Nagy-Várad 1808. (OSZK Any 1808 4°); [Nico­laus Dietrich:] Ode honoribus illustrissimi ac magnifici domini Ludovici comitis de Rhéde... Mag­­no-Varadini 1808. (OSZK Any 1808 8°); Joannes Chrysost. Hannulik: Illustrissimo, ac magnifico domino Lodovico Rhédei de Kis-Rhéde, S. C. et R. A. majest. camerario, insign. ordinis S. Leopoldi equiti, inch comit. Bihariensis officii supremi comitis administratori, dum munus hoc die 28. Mar­tii anno 1808. solemniter adiret. Magno-Varadini 1808. (OSZK 182.168; OSZK Any 1808 8°/2 pél­dány); [Eőszy József- Szólló'sy István:] Ode et oratio, quas amplissimis illustrissimi domini Ludo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom