Századok – 2016
2016 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tilcsik György: Amikor már a lóganéj sem segített. A patrióta kanász és az idegenszívű kovácslegény véres összetűzése, netán az 1848. évi forradalom előszele egy Vas vármegyei kocsmában?
668 TILCSIK GYÖRGY A kulturált vagy kultúrálatlan ital-, azon belül az alkoholfogyasztás nyilvános színhelyeinek egy-egy szűkebb vagy tágabb közösség életében betöltött szerepének vizsgálatával, eltekintve a kérdéskör szignifikánsan orvostudományi — belgyógyászati és mentálhigiéniai — vonatkozásaitól, elsődlegesen a néprajztudomány foglalkozik.2 A magyar nyelvben fellelhető, régebbi és új keletű választékos elnevezések — kocsma, romkocsma, ivó, csapszék, italmérés, italbolt, talponálló, poharazó, borozó, bormérés, borkimérés, borkóstoló, borharapó, borbár, söröző, sörház, sörkert, sörcsarnok, sörbár, kisvendéglő, vendéglő, étterem, csárda, fogadó, vendégfogadó, resti, mulatóhely, lokál, bár stb. —, illetőleg szleng kifejezések — csehó, kricsmi, krimó, lebuj, késdobáló, köpködő, becsületsüllyesztő stb. — feltűnően magas száma egyrészt e vendéglátásra és italfogyasztásra szakosodott helyek funkcionális és műfaji sokszínűségét mutatja, másrészt pedig azt bizonyítja, hogy létrejöttük és elterjedésük óta folyamatosan fontos szerepet töltenek be a magyar társadalom széles tömegeinek életében. Ugyanakkor tény, hogy az itteni mindennapok történéseiről — egy-két speciális típushelyzetet leszámítva — sajnálatos módon viszonylag keveset őriztek meg az írásos források, mivel a vendéglátóhelyek inkább az önfeledt szórakozás és a gondtalan kikapcsolódás nyilvános közösségi terei voltak, és ha azokban mégis például bizalmas jellegű megbeszélésekre került sor, akkor az érintetteknek — érthető módon — egyáltalán nem állt érdekében az elhangzottak írásos rögzítése vagy éppen nyilvánosságra hozatala. Az előbb említett kivételes esetek közé tartoztak egyrészt azok, amelyek során valamely okból titkolni kívánt találkozókról egy harmadik személy készített — megbízás alapján vagy éppen önszántából — feljegyzéseket vagy adott szóbeli információkat, másrészt pedig azok az alkalmak — és ezek számítottak gyakoribbnak —, amikor egy kocsmában, ivóban, vendéglőben vagy étteremben valamilyen bűncselekmény — lopás, randalírozás, verekedés vagy éppen gyilkosság — történt. Ezeket ugyanis az eset súlyával arányos, többé-kevésbé alapos vizsgálat követte, melynek során keletkezett iratok sok érdekes és hasznos adattal szolgálnak nemcsak az adott vendéglátóhelyen megforduló szemétöbb hasonlatosságot mutató, de kimenetelét tekintve korántsem tragikus kocsmai összetűzést tárt fel és járt körül igen alaposan. E publikáció is dokumentálja a mikrotörténelem és a történeti antropológia közötti erős szakmai és módszertani kapcsolatot és átfedést: Sz. Kristóf Ildikó: A gulyások, a szentek és a bor. Egy 18. század végi istenkáromlás „sűrű” története. In: Nép kultúra - népi társadalom. 21. (A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének Évkönyve 21.) Szerk. Vargyas Gábor. Bp. 2003. 165-194. 2 Ballai Károly: Magyar kocsmák és fogadók a XIII-XVIII. században. Bp. 1927. 144.; Dobrossy István: A miskolci vendégfogadók és a vendéglátás története, 1745-1945. (Borsodi kismonográfiák 21.) Miskolc 1985. 150.; Horváth Sándor: Fogadók, kocsmák Vas vármegyében a 18-20. században. Előmunkálatok a Vasi Múzeumfaluban bemutatandó csehimindszenti fogadóhoz. In: Savaria, 2011. (A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 34/1.) Szerk. Illés Péter. Szombathely 2011. 183-225.; Sári Zsolt: „Csikósok oltáija, juhász kápolnája, betyárok barlangja, ringyóknak tanyája...”. Csárdák a Tisza mentén. In: „A Tiszavölgy: fajtánk bölcsője”. Ezer év a Tisza mentén. Szolnok 2000. 303-316.; Uő: A resti. (Skanzen füzetek) Szentendre 2011. 43.; Uő: Kocsmatörténet. (Skanzen füzetek) Szentendre 2013. 40.; Szövényi István: Kőszegi vendégfogadók a XVII. és XVIII. században. In: A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Évkönyve, 1976. Szerk. Borza Tibor. Bp. 1976. 81-97.
