Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Konrád Miklós: Zsidók magyar nemzete. A nemzeti múlt zsidó tudományos ábrázolása, különös tekintettel a kazárelméletre
ZSIDÓK MAGYAR NEMZETE 651 okok s ellen okok valóságos zápora” árasztotta el. Művét Kohn mindenesetre e tárgyilagosságra való törekvés jegyében írta. „Szándékosan kerültem, hogy e könyvemben párhuzamot vessek a múlt meg a jelen közt, s tartózkodtam attól, hogy az új magyar zsidókérdést megvilágítsam a magyar zsidók régi történetével. A kísértés gyakran közelített; kitértem előle. Arra szorítkoztam, hogy a történelmi tényeket úgy soroljam fel, a mint hiteles kútfők szerint lefolytak.”77 Amint a korábbiakból látható, Kohn Sámuel a pőre felsoroláson jóval túlment. Lehetséges, hogy a tiszaeszlári vérvád nem befolyásolta könyve végleges formába öntésében, a koincidencia nem jelent kauzalitást. Mégis tény: a kazárelmélet akkor nyerte el első tudományos kifejezését, amikor először fogalmazódott meg élesen és kapott jelentős társadalmi visszhangot az állítás, miszerint a magyarrá válni képtelen zsidóság a magyar nemzetet létében fenyegető parazita elem. Tudatosan vagy nem, a zsidó vallású honfoglalók elméletével a pesti főrabbi hitsorsosai ügyét kívánta szolgálni. De mi is volt az üzenet? A kérdésre már több történész kereste a választ, ami nem meglepő, hiszen Kohn Sámuel kazárelmélete a magyar zsidó integrációs retorika legeredetibb, legmerészebb trouvaille-ja. Történészi vitáról nem beszélhetünk, inkább néhány egyazon irányba mutató, gyakran hasonló gondolat ismétléséről. Az elsőbbség Marton Ernőt, a kazárelmélet első valóban átfogó, annak recepciótörténetét is érintő kritikusát illeti, aki az elmélet cáfolatát a neológ zsidó történetírás globális bírálatába ágyazta. A magyar zsidóság családfája címmel 1941-ben megjelent, a galíciai zsidó bevándorlással foglalkozó történészek számára máig nélkülözhetetlen könyvét Marton történetszemléletének bemutatásával kezdte. „Az események kényszere és logikája”, vallotta Marton, „ma ismét a pozitív zsidóság útjára tereli vissza a zsidóság nagy tömegeit, amelyeknek politikai vezető gondolata szükségszerűleg a népi megújhodás kell, hogy legyen.” A történetíróra hárult a feladat, hogy rámutasson elődeinek — immár nyilvánvalóan — hiú ábrándtól vezetett ideológiai céljaira, és leszámoljon velük. Hazai vonatkozásban ez mindenekelőtt a magyar zsidó történetírás „kiindulópontjának” revideálását, a kazárelmélettel való leszámolást jelentette. Marton szerint a „kazár legenda” célja az volt, hogy „vérségi kapcsolatot állapítson meg a magyarság és zsidóság származása között”. Kohn Sámuelnek „az asszimiláció őszinte vágyából” fakadó törekvése arra irányult, hogy „plauzibilissé” tegye az állítást, miszerint „a [magyar] zsidóság nem nép, még kevésbé faj, hanem kizárólag vallásfelekezet”.78 Hogy Kohn Sámuel narrációjában a pogány és a zsidó hitű — magyar vagy kabar — honfoglalókat a „vérség” is összekötötte, ez vitathatatlan, de elméletének megítélésem szerint nem ez alkotta elsődleges üzenetét. Ami Kohn Sámuel azon állítólagos törekvését illeti, hogy a magyar zsidókat felekezetiségükre redukálja, Marton értelmezése homályos. A magyar zsidók Kohn Sámuel szerint mikor is alkottak volna kizárólag vallásfelekezetet? A honfoglalás korában? Később is? Mindenkor? 77 Uo. vii-vni. 78 Marton Ernő: A magyar zsidóság családfája. Vázlat a magyarországi zsidók település-történetéhez. Fraternitas R.-T. Kiadása, Kolozsvár 1941. 8., 12-13.
