Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Konrád Miklós: Zsidók magyar nemzete. A nemzeti múlt zsidó tudományos ábrázolása, különös tekintettel a kazárelméletre
ZSIDÓK MAGYAR NEMZETE 649 ban, sőt valójában a legutóbbi évekig úgyszintén nem kérdőjelezte meg, hogy a 7. század közepétől a 10. század közepéig fennálló kazár birodalom egy része, de legalábbis annak vezetőrétege valamikor a 8-9. században áttért a zsidó vallásra. A következtetés, vagyis annak eshetősége, hogy a kazár birodalom szomszédságában, ennek alárendeltjeként, illetve vele szövetségben élő magyar törzsek egyes tagjai áttértek a zsidó hitre, valamint hogy a hozzájuk csatlakozott kabarok egy része a zsidó hitet vallotta, magától adódott. Kohn Sámuel előtt már más tudósok is felvetették, így a nyelvész-etnológus Hunfalvy Pál, aki Magyarország ethnographiája címmel 1876-ban megjelent könyvének a zsidókról szóló fejezetét a következő megjegyzéssel nyitotta: „Zsidók a magyar királyság első idejében mutatkoznak már. Voltak-e Sz. István előtti időben is, vagy épen a magyarokkal jöttek-e be a kozároktul is, a kiknek fő része a zsidó hitet vallotta: azt nem lehet tudni.”74 Kohn Sámuel kazárelmélete Kohn Sámuel 1884-ben megjelent művének első fejezeteit annak szentelte, hogy Hunfalvy e pár soros felvetését részletesen kifejtse és bizonyítsa. Állításai a következő pontokban foglalhatók össze. Pannóniában már a honfoglalás előtt is éltek zsidók, de a magyar zsidók története a honfoglalás előtti időkben, „történeti szemkörünk legvégső határain” vette kezdetét. A Levédiában letelepedő magyarok és a kazárok, e két, Horváth Mihály szerint is „vérrokon, egy törzsről szakadt nép” között szoros szövetség és viszony alakult ki. A kazárok „nagy része”, illetve „a két kozár államfő, a khágán és a pech (bég), az egész udvar, az állami hivatalnokok és tisztviselők, a törzsfők és vezérek, valamint a hadsereg tisztjei és magasabb rangú katonái” ekkor már a zsidó hitet vallották. „A pogány magyarok tehát már Lebediában találkoztak zsidókkal, és a zsidó vallással már kozár szövetségeseiknél megismerkedtek ”, annál is inkább, mivel a kazár államfők új vallásuk buzgó terjesztőivé váltak. Feltehető-e, hogy a kazárok a „tőszomszédságukban lakó, szövetséges és fajrokon” magyarokat ne próbálták volna maguk hitére téríteni, illetve hogy a magyarok, „a kik kezdetleges pogányságukat oly könnyen elhagyták”, e térítési kísérletnek teljességgel ellenálltak volna? A kérdés költői volt. A magyarok „nagyobb vagy kisebb” része, vonta le Kohn a számára legvalószínűbb következtetést, „e hitet, habár csak külsőleg, bizonyára elfogadta, vagy, a pogány népek módjára, mint például a bolgároknál láttuk, legalább a maga hitével egybevegyítette”. A részben tehát már zsidó vallású magyarok még Etelközben laktak, amikor belviszály tört ki a kazárok közt, a legyőzöttek, a kazár birodalomból kivált kabarok a magyarokhoz menekültek, és hozzájuk csatlakozván a magyarok hét törzsét egy nyolcadikkal szaporították. „Azok után pedig, miket a kozárok zsidó hitéről fentebb elmondottunk”, fejtegette Kohn Sámuel, „lehetséges-e, hogy a magyaroknak ezen kozár bajtársai közt is ne voltak volna zsidók?” A szintén költői kérdésre a „tárgyilagos s elfogulatlan történész alig fog nem-mel felelhetni”, szögezte le 74 Hunfalvy Pál: Magyarország ethnographiája. A M. Tud. Akadémia Könyvkiadó Hivatala, Bp. 1876. 518.
