Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Veliky János: Pozíciókijelölő politikai-ideológiai szempontok a Széchenyi-Kossuth-vita második szakaszában
A SZÉCHENYI-KOSSUTH-VTTA MÁSODIK SZAKASZA 625 Polgári vonásai a felvállalt korszerű szerepkörök mennyiségének növekedésével arányosan folyamatosan erősödtek. Úgy látszik, hogy a Széchenyi-Kossuth-vita második szakaszának lényeges tanulságai néhány fontos tanulmányban (Kossuth Szemle és értesítés, valamint Irány és elégtétel, illetve Széchenyi Mély számoló tanítványom című írásáról van szó) összegződtek, bár fontos, karaktert teremtő reformelgondolásokról (például adóügyben vagy a jobbágyfelszabadítás módját illetően) az eszmecsere tovább folytatódott. Az irányzatok között húzódó határokat azonban korántsem lehetett olyan könnyen meghúzni, mint ahogy azt a vita hangneméből gyakran gondolni lehet. A Kelet népe című iratában maga Széchenyi sem tagadta Kossuth és a Pesti Hírlap programjának áttekintése után tartalmi kérdésekben a sajátjával való hasonlóságot, és ezért rendszerint a „modor és taktika” fogalompárral fejezte ki az eléggé nehezen megragadható különbségeket. Ezt többen következetlenségnek tekintették, és utaltak arra, hogy valójában ilyen módon akarja elfedni a nagy reformok tekintetében létező nézetazonosságot. Kossuth is figyelmeztette vitapartnerét, hogy az 1830-as évek elején publikált műveinek liberális reformjait ő elfogadta, sőt, azok közül némelyek saját szándékait is meghaladták. Ugyanakkor azonban éppen a politikai-ideológiai irányzatok megszerveződésének módját, azok nyilvánosságban történő megjelenését, illetve működését illetően már komoly nézetkülönbségek mutatkoztak. Irányzatformáló funkcióval bírt, hogy a pozíciókijelölő vita egyik szereplője, Kossuth a reformfolyamattól a csoportérdekek teljesebb egységesülését remélte, vagyis mélyebbre hatoló érdekegyesítést gondolt el, így az egész polgárosodást „vegytani” átalakulásként írta le. Arról értekezett Szemle és értesítés című, az országgyűlés megnyitásához kapcsolódó hírlapi cikkében, hogy remélhetőleg a reformfolyamatot alkotó elemek tömege majd „vegytani processusban” egyesül. A német természetjogi felfogás szellemében a nemzeti átalakulásba minél teljesebb körben kapcsolta volna be társadalmi csoportok érdekeit, így például azt tartotta szerencsésnek, ha az országgyűlési követek a törvényalkotás során a társadalom egészének érdekeit ragadják meg, vagyis hogy a választók „minél szélesb programokkal látják el követeiket”, hiszen „annál sikeresebben módot nyújtanak, hogy a sociális meggyőződés néhány kérdésbe központosulhasson”.213 (Kiemelés -VJ.) Kossuth a reformgondolkodást mélyrehatoló társadalmi átalakulásként fogta fel, például a városi képviselet átalakításával összefüggésben is azt fejtegette, hogy a „közjó” érdekében történő munkálkodás nem is az országgyűlésben, hanem a társadalom mélyrétegeiben indul el: „Politikai rokonság társalgási rokonságot szülhet, de társalgási egybeolvadás a political rokonságból olly forrasztó kapcsot készíthet, melly egy csomóba egyesítve, eltörhetetlenné teszi a nyílvesszőket, mellyeknek mindegyike magában s külön gyönge s erőtlen.” Persze a különféle csoportérdekek egyeztetését akadályozó tényezők jelentőségét ő sem becsülte alá, utalt például a „néposztályzati különbségre”, mely „aristocraticus országban kisebb nagyobb mértékben mindenütt honos, hol political institutiók s az ezek által befolyásozott nevelés, szokás, életmód, 213 Pesti Hírlap, 1843. május 14.
