Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Veliky János: Pozíciókijelölő politikai-ideológiai szempontok a Széchenyi-Kossuth-vita második szakaszában
A SZÉCHENYI-KOSSUTH-VITA MÁSODIK SZAKASZA 607 Egyértelmű nézeteket kitermelő vita bontakozik ki a nyilvánosság központi jelensége, a közvélemény fogalma körül is, s ebben egyik álláspont sem rendelődik a másik alá, sőt megfigyelhető — miként más összefüggésben is láttuk már —, hogy a kifejtés színvonalát illetően magas minőségek állnak vitában egymással. Széchenyi a német színházi botrányról írott tanulmányának második részében elitista szellemben értekezik a létező hazai közvéleményről. Általában véve is kételkedik a szélesebb körben való véleményalkotás színvonalában, még Franciaországban is, ahol — így látja — „a mindig magasabbra csigázott nép, melly csakhamar még Danton szónoklatát is langyosnak találá s megúnta”, ezért mindenkinek „tudnia kellene, milly aberratiókba esett mindenkoron az ítélet székébe emeltetett nép”. Itt Széchenyi a közvéleménynek csupán egyik változatáról beszél, hiszen ő is tudja, hogy a közvéleményt tisztelni kell, „mert vox populi vox Dei”, de egyértelműen minőségi határt szab, és elutasítja a politikai mozgalmaknak azt a szélsőséges változatát, „melly felhevült karzaton itélőleg harsog vagy melly Dózsa söpredékiben vagy chartista bandákban szélvészként mindent magával sodor, mi egyedül keserű gúnyja, hagymáza a közvéleménynek”.120 A „Pesti Hírlap-kör” pozícióját pedig — eléggé éles állítással — az előbb említett szélsőségesek között jelöli ki, szerinte Kossuth hatása „csak enthusiasták közt lehet”, s „ne is gondolja [...] csak egyetlen egy félig meddigjózan és kiábrándult embert is (politicai) hivei közé megnyerhessen”.121 Nem lehet kétséges tehát, hogy Széchenyi a közvéleménynek csupán végső, legitimáló funkciót szánna, viszont a javaslatok kidolgozásában nem juttatna szerepet számára. Több helyen és többször megismétli álláspontját: „Nem a néptül és a fiatalságtul vezettetni, de azt vezetni; nem aszerint tenni, mit követel a nép s mire van étvágya a fiatalságnak, de ahhozképest cselekedni, mi hasznos, üdvös, elérhető ránézve; ez hazafiui tisztünk, ez polgári hivatásunk.”122 Úgy gondolja, hogy most „lépcsőnkénti” átalakulásra van szükség, melyet „szilárd törvények” s „mérnök” irányíthatnak, s a már ismert fogalmakkal leírt siker elkövetkezhet, de csak , józan, de tökéletesen józan »beletekintés« és »kiábrándulás« után”. S aztán, „ámbár eddigelé még megoldatlan probléma, lesznek egyszer idők, de minden esetre a távul jövendőbe fekvők, mikor a nép-intelligentiának súlya fog lenni a legbiztosb kalauz”.123 A német színházban történtekről szóló írásának második, lezáró részét Széchenyi 1842. december 30-án fejezte be, mely aztán a Jelenkor 1843. január 8-i számában jelent meg, s melyet többen bíráltak, például a „Pesti Hírlap-körből” Széchenyi mostohafia, Zichy Herman, illetve Vay Dániel. Kossuth először 1843. január 12-én adott rövid választ a Pesti Hírlapban, s ott azt fejtette ki a természetjog szellemében, hogy márpedig közvélemény létezik, s azt „népigényként”, a „kor kivánataként” írta körül. Ugyanakkor maga is hangsúlyozta, hogy ő sem tulajdonít a szélsőséges tömegmegnyilvánulásoknak, „az éljen-kiáltásoknak, karzatok harsogásának valami eldöntő, élet-halál-osztó er120 Széchenyi Német színházi botrány. II. i. m. 265-267. 121 Uo. 266. 122 Uo. 272. 123 Uo. 274-275.
