Századok – 2016
2016 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Veliky János: Pozíciókijelölő politikai-ideológiai szempontok a Széchenyi-Kossuth-vita második szakaszában
Veliky János POZÍCIÓKIJELÖLŐ POLITIKAI-IDEOLÓGIAI SZEMPONTOK A SZÉCHENYI-KOSSUTH-VITA MÁSODIK SZAKASZÁBAN Széchenyi újabb fellépése a politikai nyilvánosságban A Garat 1841 elején a Kossuth szerkesztésében megjelenő Pesti Hírlap új megközelítéseket hozott a politikai közéletben, amit Széchenyi nagyon hamar érzékelt, kritikai véleményét A Kelet népe címmel megjelenő könyvében fejtette ki,1 amelyben megkísérelte Kossuth haladással kapcsolatos politikai pozíciójának pontos körülírását, majd elszigetelését, kísérlete azonban nem járt sikerrel.2 A fellépését követően kialakult széles körű sajtóvita azonban bemutatta a reformgondolatok kibontakozóban lévő újszerű tagolódását és az erre épülő politikai-ideológiai irányzatok megformálódásának kezdetét.3 Széchenyi másfél év múlva Garat című művében ismételten kísérletet tesz arra, hogy Kossuth körének politikai pozícióját leírja. A Garat Széchenyi politikai gondolkodástörténetének egyik igen fontos dokumentuma. Ebben a művében a fogalomalkotás területén is feltűnő intenzitással működő Széchenyi főként olyan kifejezések megalkotásával próbálkozott, amelyekkel az új politikai irányzatokat igyekezett újra és újra körülírni, saját maga alkotott politikai fogalmakat, ám az is látható, hogy egyre gyakrabban alkalmazta hazai viszonyokra a nyugat-európai irányzatok elnevezéseit. Ez utóbbit azért használta, hogy jobban körülírja a különböző „szerepkörök” formájában megnyilvánuló új politikai-ideológiai gesztusokat, egyre világosabban megjelenő „irányzatokat” (a reformelit jellemzői; ideológiai irányzatok: liberális irányzat elágazásai, ellenzékiség, kormánypártiság). Az ismételten kibontakozó vitához a közvetlen kiváltó okot Kossuthnak az illír mozgalmak terjedésével foglalkozó cikkei szolgáltatták.4 A nemzeti nyelv kérdése 1842-ben a reformerek figyelmének homlokte1 A kérdéskörrel foglalkozó irodalomból: Balás P. Elemér: A Széchenyi-Kossuth ellentét hírlapi vitájuk tükrében. Kolozsvár 1943; Lackó Mihály: Széchenyi és Kossuth vitája. Bp. 1977; Varga János: Kereszttűzben a Pesti Hírlap. Az ellenzéki és a középutas liberalizmus elválása 1841—42-ben. Bp. 1983. 2 A Kelet népe kifejezéskészletének elemzése: Gergely András: Széchenyi István. Pozsony 2006. 95-105. 3 Varga J.: Kereszttűzben a Pesti Hírlap i. m. 147-153. 4 Pesti Hírlap, 1842. június 12., illetve 1842. június 19., továbbá Pesti Hírlap, 1842. június 23., Pesti Hírlap, 1842. június 26. - Szabad György: Kossuth politikai pályája ismert és ismeretlen meg