Századok – 2016
2016 / 2. szám - MŰHELY - Péterfi Bence: A Lajtán innen, az innen túl. Kanizsai János pályafutása a magyar Királyságban és a Szent Római Birodalomban a 15-16. század fordulóján
448 PETERFI BENCE mánál elesett.21 Mindezek után 1490 nyarán úgy tűnt, hogy a Kanizsaiak számára eljött az alkalmas idő a visszavágáshoz. A Kanizsaiak jól titkolhatták az 1490 nyarán Miksával folytatott tárgyalásokat, máskülönben nem biztosítottak volna a cseh országnagyok 1490 augusztusának végén szabad utat Kanizsai László és más nemes urak számára, akik néhány héttel korábban még birtokok, udvari szolgálat reményében a rivális trónkövetelővel vagy embereivel egyeztettek.22 Az elkövetkező egy hónap során azonban gyökeres változások következtek be. A római király birodalmi csapatai élén megindult a Magyar Királyság elfoglalására. A Kanizsai család férfitagjai közül László, János és István Bruck an der Leithánál — azaz még azelőtt, hogy I. Miksa magyar földre lépett — 1490. szeptember 28-án meghódoltak.23 Nem tudjuk, milyen harci tevékenységet folytattak, bekapcsolódtak-e a harcokba, történtek-e önkényes birtokfoglalások nevükben. Egyetlen esetről maradt fenn forrásunk, amikor egy ismeretlen nemes — Kanizsai László közvetítésével — bocsátott volna 50 lovast I. Miksa római király rendelkezésére.24 Ezen kívül két apró részlet ismert még, majd negyedszázaddal későbbről. Kanizsai János 1515. évi grófi diplomájáról van szó, ahol érdemei között azt is megemlítik, hogy a Magyar Királyságban, különösképpen Székesfehérvár bevételénél, valamint Szlavóniában harcolt vitézül.25 Bárhogy is történt, a három fiútestvér nevét ugyanúgy szükségesnek tartották belevenni az 1491. évi pozsonyi béke amnesztiát hirdető cikkelyébe, mint mindegyik más, elvileg a Habsburgok ügyét támogató magyar és horvát nemesét (23. §). A békeszerződés egy másik, szintén a családot érintő pontja az volt, amelyben — többek között — a korábban a Kanizsaiakhoz tartozó Kismartont és Szarvkőt is osztrák zálogban hagyta (7. §). Részben Szarvkőre vonatkozik az a pont is, amely többek között előírta, hogy a néhai Georg von Pottendorf jószágait a császárnak kell visszaszolgáltatni (32. §).26 A szarvkői uradalom — hiába minden kísérlet — végleg elveszett a Kanizsaiak számára.27 22 Sisic, F: Rukovet I. i. m. 301-302. 64. sz. (a DL 37 671. nyomán). 23 Firnhaber, F: Beiträge i. m. 418-419. 19. sz. Az eredeti példány: DF 287 323. Korabeli másolata: DF 258 549., föl. 37v, 49. sz.. 1490. okt. 11-én Kanizsai Lászlót már az ország ellenségének címezik, és a vele tartó Béllyei Tamás birtokait Béllyei Péter kapja meg (DF 261 919.). Köszönöm Neumann Tibornak, hogy megosztotta velem ezt az adatot. 24 DL 19 727. 25 Körmendi Tamás: Az Osl nemzetség címerváltozásai a középkorban. Turul 83. (2010) 11. (a DL 22 713. nyomán). 26 Köblös József - Süttő Szilárd - Szende Katalin-. Magyar békeszerződések (1000-1526). Pápa 2000. 249., 255., 260. 27 Konrad Auer - Kanizsai László bosnyák avagy jajcai bán kérésére - 1497. nov. 10-én tanúsította, hogy a magyar-osztrák háborúk előtt a szarvkői „grófság” („die grafschafft Hornstain”) Cseke/Wimpassing és Pordány/Leithaprodersdorf („Winpaissing unnd Proderstorff”) tizedével együtt nem másé, mint a Szent György-lovagrendé volt (ÖStA AVA FHKA AHK Niederösterreichische Herrschaftsakten [a továbbiakban: NOHA] H/74/A, föl. 612). 1504-ben I. Miksa arról ad ki oklevelet, hogy — ha nem ígérte oda Kanizsai Lászlónak Szarvkőt — Szarvkőt Matthäus Lángnak, Ulrich von Weispriachnak és Benesch von Ebersdorfnak bocsátja rendelkezésre (1504. aug. 1.: RI XIV 19 021. sz.). Ulrich von Grafenegg azonban ekkorra már az 1504. márciusi szerződéskötés (ÖStA AVA FHKA AHK NOHA H/74/A, föl. 37-40) után 1504. júl. 1-jén túladott az uradalmon (uo. föl. 6-11, valószínűleg az ÖStA HHStA UR AUR-beli példány alapján kiadva: Josef Lampel: Hundert Jahre aus der
