Századok – 2016
2016 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Hoffmann István - Tóth Valéria: A nyelvi és etnikai rekonstrukció kérdései a 11. századi Kárpát-medencében
316 HOFFMANN ISTVÁN-TÓTH VALÉRIA Kniezsa eredményeinek kritikai értékelésével együtt megállapíthatjuk azt is, hogy Kristó Gyula mind az 1970-es években, mind pedig az ezredfordulón írt terjedelmes tanulmányában éppen a leglényegesebb pontokon vette bírálat alá Kniezsa elméletét. S bár Kristó bírálata jórészt helytálló, az általa alkalmazott nyelvészeti-névtani szempontból többnyire megalapozatlan módszerek s nem egy esetben tárgyi tévedések is tévútra vitték a helynevekre alapozott következtetéseit. Ugyanez érvényes a személynevek, illetve a közszók elemzésére épülő feltevéseire annál is inkább, hogy ezen a téren jóformán töretlen úton kellett haladnia. Bírálata mindezzel együtt is jogosan hívta fel a figyelmet az idevágó nyelvtudományi-névtani ismeretek meghaladott voltára. Mindezek fényében nem minden alapot nélkülözően vetődik fel a kérdés: van-e esélyünk arra, hogy a Kárpát-medence 11. századbeli nyelvi-etnikai képét a ma rendelkezésünkre álló tudományos ismeretek alapján olyan részletes kidolgozottsággal megrajzoljuk, mint ahogyan azt Kniezsa István tette 1938-ban? Úgy gondoljuk, hogy egyelőre sajnos nincs erre módunk, de az általa megadott pontossággal talán még évtizedek múltán sem lesz erre lehetőségünk. Mindazonáltal a mai nyelv- és névtörténeti kutatásoknak is megvannak az eszközei ahhoz, hogy egyre pontosabb véleményt formáljunk meg az itt tárgyalt kérdésben. Ehhez mindenekelőtt a 11. századból ránk maradt nyelvi forrásanyag tüzetes feldolgozására van szükség. A már korábban is alaposan megvizsgált források (oklevelek) újrafeldolgozása is elengedhetetlen — ahogyan azt Benkő Loránd az utóbbi évtizedekben többször is hangsúlyozta236 —, nemcsak az elméleti, módszertani és tárgyi ismeretek számottevő fejlődése miatt, hanem a vizsgálatok során akár csak közvetetten is figyelembe vehető adatállomány jelentős felszaporodása következtében is. A Tihanyi alapítólevél elmúlt évekbeli monografikus feldolgozásai237 is azt igazolták, hogy korábbi ismereteink az újratárgyalás nyomán jelentősen módosulhatnak. A 11. századi források körében korábban jóval kevesebb figyelmet kaptak a másolatban fennmaradt oklevelek. Ezt leginkább talán az magyarázza, hogy a vizsgálatokat főleg hang- és helyesírás-történeti szempontok határozták meg, s ezen a téren valóban korlátozottabb e nyelvemléktípus forrásértéke. Névtani tekintetben a hiteles másolt oklevelek azonban megbízható forrásnak számítanak. A nyelvtörténeti vizsgálatok körén korábban szinte teljesen kívül rekedtek a hamis oklevelek, közöttük az e századra datálhatok is. Ezeknek a kutatásokba való bevonásá236 Benkő L.: Név és történelem i. m. 111., 115-116. 237 Vö. Hoffmann I.: A Tihanyi alapítólevél i. m., Szentgyörgyi R.: A Tihanyi apátság alapítólevele i. m.
