Századok – 2016
2016 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Hoffmann István - Tóth Valéria: A nyelvi és etnikai rekonstrukció kérdései a 11. századi Kárpát-medencében
A NYELVI ÉS AZ ETNIKAI REKONSTRUKCIÓ KÉRDÉSEI... 299 irányjelzők szláv (kisebb mértékben török) eredetű nevek, a határjárásban szereplő mikrotoponímiai funkciójú nevek viszont döntően magyarok. Ez önmagában arra mutat, hogy a fontosabb objektumok (települések, tavak) nevét a magyarok átvették a szlávoktól, a településneveken belüli határrészeket viszont maguk nevezték el.”173 A Tihanyi alapítólevél közelmúltban elvégzett helynévtörténeti vizsgálata174 viszont arra az eredményre jutott, hogy az oklevél szórványanyaga alapján rekonstruálható csaknem száz helynév, illetve helyet jelölő köznévi kifejezés — ez utóbbiak között az oklevélszerzők beavatkozását mutató elemek is lehetnek — között csak két olyan helynév található, amelynek neve nem a magyar nyelvben keletkezett. Am a Balaton és Kesztölc település neve is olyan formában szerepel az oklevélben, amely a 11. század közepén magyar nyelvű névhasználókra utal.175 176 Ez azt jelenti, hogy a Tihanyi alapítólevélben nem találunk olyan nyelvi elemet, amely a 11. század közepén szláv, török vagy német nyelvű népesség jelenlétét jelezné. 6. A 11. század személynévi adatainak nyelvi-etnikai forrásértéke Az etnikai célú nyelvi rekonstrukciós eljárásokban a helyneveknél jóval kevesebb figyelem fordult a személynevek felé. Ennek Kristó Gyula megítélése szerint részben az a mára már elhárult akadály volt az oka, hogy nem állt a kutatók rendelkezésére egy a korai magyar személynévanyagot egybegyűjtő kézikönyv, részben pedig az, hogy a korai időszakban jelentkező anyaghiány e tulajdonnévi kategória kapcsán még súlyosabb, mint amivel a helynevek esetében kell szembenéznünk. Konkrétan az itt vizsgált időszak vonatkozásában az is nehézséget okozott továbbá, hogy a Szent István kori személyek egy részét az oklevelek egyházi névvel jelölik meg (maga a király is Stephanus néven szerepel), ezek a latin megnevezések pedig etnikai következtetésekhez nyilvánvalóan nem szolgálhatnak alapul. Ugyancsak kérdésesnek ítélte Kristó a két főrangú család, az Árpádok és a Gyulák több nemzedéken keresztül követhető személynévállományának az értékelését, mert bármennyi tanulsággal is szolgál e nevek elemzése, az István-kori Kárpát-medence etnikai viszonyaira belőlük mégsem következtethetünk, minthogy „csak 173 Kristó Gy.: Magyarország népei i. m. 23. 174 Hoffmann István: A Tihanyi alapítólevél helynévi szórványainak névrendszertani tanulságai. Helynévtörténeti Tanulmányok 3. (2008) 9-27., Uő: A Tihanyi alapítólevél i. m. 226-232. 176 Hoffmann I.: A Tihanyi alapítólevél i. m. 231.
