Századok – 2016
2016 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Tengely Adrienn: Az 1931. és 1942. évi egri egyházmegyei zsinatok
140 TENGELY ADRIENN kánon 2. §-a értelmében a zsinatot — legalábbis az ünnepélyes nyitó- és záróülést — a székesegyházban tartották,48 amely a korra oly jellemző barokkos ünnepi díszben várta a zsinati atyákat: kapuja vörös szőnyeggel volt díszítve, a bejárat monumentális oszlopait pedig óriási növényfüzérek ékesítették.49 50 1931. július 2-án, csütörtökön, Sarlós Boldogasszony ünnepén kora reggel a résztvevők itt gyülekeztek, majd fél nyolckor karingben és birétummal körmenetben vonultak az érseki palota magánkápolnájához, ahol az érseket köszöntötték. Innen harangzúgás közepette tértek vissza a székesegyházba, ahol a zsinat tagjai elfoglalták kijelölt helyüket, a kispapok padjait, az érsek pedig megkezdte a ceremóniát. A nyitóülés első részét a Pontificaléban előírt vallási szertartások jelentették. Ez alapján az érsek rövid ima után csendes misét60 végzett a Szentlélek segítségét kérve, amelyet a zsinati résztvevők latin nyelvű éneke kísért, majd fél 9-kor átöltözött a zsinat tartásához. Ezalatt a főoltár alsó lépcsőjénél elhelyezték az érseki karszéket, a faldistoriumot és két oldalán kisebb támasz nélküli székeket az apátok és a diakónusok részére. A zsinati tisztségviselők a leckeoldalon foglaltak helyet. Elhelyezkedés után az érsek letéve infuláját térdre borulva megkezdte az „Exaudi nos Domine” kezdetű antifónát, amelyet a szintén térdelő papság folytatott, majd váltakozó karban elimádkozták a 68. zsoltárt, s megismételték az antifónát. Utána az érsek elmondta a Pontificaléban elírt két imádságot, majd térden állva elimádkozták a Mindenszentek litániáját. A megholt hívekért szóló könyörgés után az érsek felkelt, kezében a pásztorbottal a papság felé fordulva áldást osztott. Ezután a faldistoriumot közvetlenül az oltárhoz állították és következett az előírt evangélium eléneklése, majd az érsek vezetésével a Szentlélek segítségül hívása a „Veni Creator Spiritus” himnusszal. A szertartások után következett ténylegesen a zsinati munka kezdete. Szmrecsányi érsek elhelyezkedett a faldistoriumon, és „apostoli buzgóságtól hevülő, bölcs gondolattokkal és eszmékkel terhes, klasszikusan tömör stílusban és gyújtó szónoki lendülettel” előadta nyitóbeszédét, amelyben a zsinat kiemelkedőjelentőségét és fontos feladatait taglalta. Ezt követően Török Kálmán prépost-kanonok, a zsinat titkára felolvasta Eugenio Pacelli bíboros államtitkár, a későbbi XII. Pius pápa levelét, amelyben XI. Pius pápa áldását tolmácsolta. Ezt követően ismertették az egyházmegyei zsinatokat szabályozó rendeleteket és a titkár felolvasta a trienti hitvallást, amit a zsinati tagok térdre borulva magukban elismételtek, az utolsó szavaknál az érsek elé térdelve és az evangéliumot megcsókolva, majd felolvasták a meghívottak névsorát, amelyre a tagok felállva „Adsummal” feleltek. Végül az érsek elrendelte a zsinat második, a statútumokat tárgyaló gyűlésének megtartását és ünnepélyes főpásztori áldással véget ért az első ülés. Ezt követően az érsek a pontifikáliákat letéve és 48 http://www.intratext.com/IXT/LAT0813/_Pll.HTM, 2013. 12. 01.; Sípos Az uj egyházi törvénykönyv i. m. 45-46.; Sípos Kath. egyházjog i. m. 89. 49 Egri Egyházmegyei Közlöny 63. (1931) 93. 50 A csendes vagy olvasó mise (missa lecta) olyan mise, amelyen a pap semmit sem énekel.