Századok – 2016

2016 / 5. szám - KÖZIGAZGATÁS-TÖRTÉNETI MŰHELYTANULMÁNYOK - Fülöp Tamás: Egy elfeledett alispán: Küry Albert pályaképe

EGY ELFELEDETT ALISPÁN 1325 A vármegye megválasztott tisztségviselői esetében a dualizmus időszaká­ban mindez kiegészült azzal a sajátos szemponttal is, hogy az egyre hatéko­nyabbá, professzionálisabbá és ugyanakkor centralizálttá váló közigazgatás rendszerében a központi államhatalommal szembeni egykori autonómia és ön­­rendelkezés egyik fontos tényezőjét jelentette a vármegye, s benne a helyi köz­­igazgatás tisztviselőinek megválasztására, kinevezésére, javadalmazásuk meg­állapítására vonatkozó jogosultság.4 Mindebből azt feltételezhetjük, hogy a vár­megyei közigazgatás vezető képviselőivel szemben a helyi közvélemény részéről tapasztalható méltó elismerés, vagy elfogultság abból is eredeztethető, hogy egy népszerűtlen, megosztó, közös érdekek képviseletére alkalmatlan, morálisan kifogásolható közéleti múlttal rendelkező, vagy korrupcióval összefüggésbe hoz­ható személyiséget minden bizonnyal sokkal kisebb eséllyel választottak volna meg a vármegye első tisztviselőjévé. Ugyanígy a vármegyei önkormányzatiság egyik logikus következményének tekinthetjük, hogy a kormányzat által kineve­zett főispánnal szemben általában népszerűbb közéleti szereplőnek számított a vármegyében a közgyűlés által megválasztott alispán.5 A megyei levéltárakban az elmúlt évtized során örömteli módon felélén­külő archontológiai kutatások irányították rá a figyelmet arra a tényre, hogy a 19. század végi, 20. század eleji vármegyei közigazgatásban jó né­hány olyan felkészült, szakmailag elhivatott, vármegyéjükért, hivatásukért, az általuk vezetett közösségért akár egyéni áldozatvállalásra is kész vezető tisztviselő, szakember tevékenykedett, akik a legnehezebb történelmi pil­lanatokban is - legyen az az 1905-1906-os vármegyei ellenállás, a „Nagy Háború”, vagy az 1919-es proletárdiktatúra és román megszállás idősza­ka — képesek voltak hivatalukat felelősségteljes, korrekt, humánus módon ellátni, és a politikai, felekezeti és társadalmi különbözőségek ellenére is- megnyitotta az előrelépés útját. Vö.: Pesti Hírlap, 1912. április 2., 7., 11. (34: 79., 84., 87. sz.), http://adtplus.arcanum.hu/hu (2016. április 14.). 4 1870. évi XLII. te. A köztörvényhatóságok rendezéséről. In: 1869—1871. évi törvényezik­­kek. Corpus Juris Hungarici. Magyar Törvénytár 1000-1895. Millenniumi emlékkiadás. Szerk. Márkus Dezső'. Bp. 1896. 211-221. Az 1870. évi XLII. törvénycikk - jóllehet a területi és közigazgatási elkülönülés valamennyi formá­ját nem számolta fel - alapvetően szabályozta a törvényhatóságok hatáskörét, a törvényhatósági bizottság, a közgyűlés választási rendjét, működését, illetve a főispán, az alispán és a továb­bi tisztviselők hatáskörét. Tisza Kálmán 1875-ben hatalomra került kormányzati rendszeré­nek fő törekvése azonban az volt, hogy az állam hatáskörét fokozatosan kiterjessze a megyei közélet mind szélesebb területeire. Nem véletlen tehát, hogy az „önálló vármegye” és a köz­ponti államhatalom küzdelme az egész korszak megyei közéletére rányomta bélyegét. Vö.: Fülöp Tamás: Vármegyei közigazgatás a 19. század végén. In.: Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának és közigazgatásának története 1876—1990. Szerk. Fülöp Tamás. Szolnok 2013. 74-80. 5 Jász-Nagykun-Szolnok megye történeti archontológiája. Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára (a továbbiakban MNL JNSzML), Szolnok 2013— 2016. Tisztviselők feladatkörei. (Online adatbázis: http://jnsz.archivportal.hu/index. php?&action=view Ítem&item=557&chk=aa7279cfa68585c99b9440dd3b2e9a8c. )

Next

/
Oldalképek
Tartalom