Századok – 2016
2016 / 5. szám - KÖZIGAZGATÁS-TÖRTÉNETI MŰHELYTANULMÁNYOK - Székely Tamás: A vármegyekérdés politikai nyelve a dualizmus korában
is határozzanak az ország további sorsának alakulásáról. A bizonytalan külpolitikai helyzetben azonban a legtöbb kérdésben sietve, konszenzus hiányában kellett dönteni. A vármegyékről szóló vitában a kiegyezést követő elsó' miniszterelnök, Andrássy Gyula is felszólalt 1848. április 2-án. Andrássy szerint, ha lenne lehetó'ség „nagy reformot” végrehajtani, akkor a népképviseleti választás rendszerét a megyékben is be kellene vezetni. Ezt azonban 1848 tavaszán még nem javasolta, mivel meglátása szerint a nemességet „egyelőre” nem lehet kizárni a megyei közgyűlésekből, még akkor sem, ha „vonakodik is ott megjelenni”. „Ha az ajtó nincs bezárva, nem akar kimenni, de ha azt bezárnák, azonnal kedve kerekednék hozzá; ez az emberi természetben fekszik” - ironizált Andrássy. A ’’nemesség kizárása” szerinte azért is veszélyes, mert ez azt jelentené, hogy számos megyében a magyar nemzetiség kiszorulna a helyi közélet irányításából.14 Andrássy bár ekkor még csak egy huszonöt éves, nagyívű politikai pályája kezdetén álló tehetséges politikus volt, szavaival rátapintott a vármegyekérdés sarokpontjaira. A nagy reform bevezetésének lelkes víziója, a kivitelezésnek a körülményekre történő hivatkozása miatti folytonos halogatása akár évtizedekkel később is elhangozhatott volna. Ugyanez igaz a nemzetiségi kérdésre is, amely az idő előrehaladtával mindjobban összefonódott a területi közigazgatás kérdésével. A liberális, nacionalista, ugyanakkor hagyománytisztelő 19. századi magyar politikusok nehezen tudták összeegyeztetni a modern nemzetállamépítésről szóló aspirációkat demokratikus elkötelezettségükkel és a közjogi tradíciók iránt érzett tiszteletükkel. Az alkalmatlanságáról elhíresült nemesség kizárása a vármegyék irányításából ugyan a helyi elitek vérfrissítését célozta, de ez nemcsak egy közszolgálatra rátermett társadalmi réteg kialakulásának esélyét hordozta magában, hanem a nemzetiségi mozgalmak megerősödését is. Andrássy, aki az utolsó rendi országgyűlésen Zemplén megyei követként vett részt, majd 1848 áprilisában ugyanebben a többnemzetiségű vármegyében lett főispán, közelről ismerhette a dilemma súlyát. A vármegyekérdés a szabadságharc kitörésével és bukásával átmenetileg hibernálásra került. A neoabszolutizmus rendszere a hagyományos, vármegyékre épülő magyar közigazgatást eltörölte és az országot közvetlenül a bécsi kormányzat által ellenőrzött kerületekre osztotta. Érdemi változást csak az 1860- as évek hoztak, amikor az országgyűlés újbóli összehívásának (1861, illetve 1865) és a magyar alkotmányosság helyreállításának hatására a megyei közélet is újjáéledt poraiból. Helyi szinteken már az évtized elején élénk vita bontakozott ki a vármegyék polgári átalakításának lehetőségeiről, országos áttörésre azonban csak a kiegyezést követően, egy új magyar kormány kinevezése után lehetett számítani.15 A VÁRMEGYEKÉRDÉS POLITIKAI NYELVE A DUALIZMUS KORÁBAN 1279 14 Gróf Andrássy Gyula beszédei I. Kiad. Lederer Béla. Bp. 1893. 86-87. 15 Vö. Stipta István: Törekvések a vármegyék polgári átalakítására. Bp. 1995.
