Századok – 2016
2016 / 5. szám - TANULMÁNY - Kövér György: "Statisztikai asszimiláció" Magyarországon, 1880-1910
.STATISZTIKAI ASSZIMILÁCIÓ” MAGYARORSZÁGON 1880-1910 1233 követték a folyamatokat, meglehetősen szerény eredményekről számoltak be. 1906-ban a Statisztikai Hivatal által elkészített tanulmánytervet kellett a tanfelügyelőségeknek véleményezni, s javaslatot tenni a sürgősségi sorrendre. Már a felmérésre adott határidő is rendkívül rövid volt, a megvalósítás pedig vontatoknak bizonyult. S nem csak az etnikai szempontból tanulságos tarkaságot mutató Baranyában, hanem országosan is csak csekély mértékben gyarapodott az állami iskolák száma.22 Miközben 1913-ra országosan sikerült visszaszorítani a kétnyelvű, német, szlovák, ruszin népiskolák számát, az összes tanintézetek száma viszont alig emelkedett, legfeljebb a tanítók számában mutatható ki mérhető minőségi előrehaladás.23 Ezeknek az adatoknak az ismeretében aligha volt várható a magyar anyanyelvűség gyors országos térhódítása. Leginkább a magyar nyelvtudás terjedését sikerült elérni a fiatalabb korcsoportokban.24 25 A kétnyelvűség egyébként nemcsak a népszámlálásoknak volt visszatérő és megoldatlan problémája, hanem az iskolai vegyes nyelvhasználat szempontjából is annak minősült. Mindenesetre feltűnő, hogy 1910-ben is (immár a sokat kárhoztatott 1907-es Lex Apponyi után, amely az államnyelv tanításához kötötte az iskola állami segélyezését) a magyar, német, szlovák elemi népiskolások magasabb arányt mutattak saját csoportjukban, mint a jelzett anyanyelvűek egésze a teljes népszámlásában. A különbség a magyaroknál 55,8%—54,5%, a németeknél nagyobb (12,1%-10,4%), de ami a leginkább meglepő, a szlovákoknál mutatkozó differencia (13,2%-10,7%). Az asszimiláció iránt leginkább rezisztens románok és szerbek esetében viszont épp ellentétes számarányok mutatkoztak. Karády Viktor szerint a jelenség csakis azzal magyarázható, hogy a hivatalos statisztikai adatszolgáltatás leginkább az „érintett diákság asszimilációs konformizmusát tükrözi”.26 S mennél feljebb lépünk az oktatási hierarchiában, a magyarosító hatás annál erőteljesebben érvényesült. A tanulmányra 22 Szita László: A dualizmuskori iskolaállamosítási törekvések nemzetiségpolitikai vonatkozásai Baranyában (1898, 1906). Baranyai Helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1980. Pécs 1981. 445-493. 23 A világháború előtt az állami népiskolák aránya nem érte el az összesen kb. 17 000 tanintézet számának 20%-át. Szita L:. A dualizmuskori iskolaállamosítási törekvések i. m. 459.; Vesztróczy Zs.\ Modernizáció i. m. 167—168. 24 Lásd Sáros megye példáján Kovács István Gábor: Elitek és iskolák, felekezetek és etnikumok. Társadalom- és kultúratörténeti tanulmányok. Bp. 2011. 321-375. 25 Karády Viktor: Magyar kultúrfölény vagy etnokrata önámítás? Mire jók a dualista kor nemzetiségi statisztikái? Educatio 9. (2000) 239—252. A hivatkozások a 242. és a 252. oldalra utalnak. Amikor Karády a „honi nem magyarokra” az ’’allogén” kifejezést használja, maga is hozzájárult a terminológia elmosódottságához. Amennyiben valóban nyelvi és nem származási terminusként értelmezzük a jelenséget, talán pontosabb lenne az „allophon” megjelölés. Karády Viktor: Magyar kultúrfölény vagy iskolázási deficit? Újabb adatok a honi középiskolások dualizmuskori nemzetiségi összetételéről. Korall 3-4. 2001. tavasz-nyár, 129-144. Megjegyezzük, hogy amikor Dominique Arel tanulmánya 2015-ben magyarul is megjelent, a szerkesztő'„idegen nyelvű” alakban adta vissza az eredeti „allophones” kifejezést. Dominique Arel: A népszámlálásokban megjelenő nyelvi kategóriák: vissza- vagy előretekintés. REGIO 23. (2015: 3. sz.) 5-45.
