Századok – 2016
2016 / 5. szám - A SZÁZADOK 150. ÉVFOLYAMÁT ÜNNEPELJÜK - Lajtai L. László: Nemzeti eredetkérdések és historiográfiai viták. Hunfalvy Pál és a Századok
NEMZETI EREDETKÉRDÉSEK ÉS HISTORIOGRÁFIAI VITÁK 1161 diszciplináris határokat relativizálva és a tudományos megismerés korlátáit elismerve arra jutott, hogy a történésznek nem annyira a „kifejlett nyelvészet” eredményeire, mint inkább önerőből megszerzett nyelvtudásra van szüksége.59 Szintén a múlt megismer/ietósége és a források megbízhatósága áll a középpontjában Alexics nyelvtörténeti munkájának ismertetésekor, amelyben már-már zsurnalisztikus modorban deklarálja, hogy „a nyelvek nem tudnak hazudni, s nem csalatkozhatnak: ellenben a krónika-írók nagyon könnyen csalatkoznak, s nem egyszer, akarva nem-akarva hazudnak is”.60 A nyelvek forrásértékének, az írásos források és a hagyományok megbízhatóságának komplex összefüggésrendszere egyúttal átvezet Hunfalvynak közelebbről is történészinek tekinthető Századokbeli írásaihoz. Nincs itt hely sem a magyar nyelv és nép (azaz a hunfalvy-i értelemben vett nemzet, tehát ethnosz) eredetét, sem a hun-magyar rokonság, és az azzal immanensen érintkező, tágan értett székelykérdés, még kevésbé a román etnogenezis és historiográfia tárgyköreit érintő polémiák és Hunfalvy-írások beható áttekintésére, Századokbeli publikációinak kontextusba helyezéséhez azonban szükségesnek látszik az alábbiak figyelembe vétele. A magyar nyelv északi (később finnugornak, tágabban urálinak nevezett) eredete és rokonsága nemcsak az 1880-as évekbeli „ugor-török háború” idején, de már évszázadokkal korábban is felmerült (nemcsak Sajnovicsnál, ráadásul Nyugat-Európában előbb, mint Magyarországon),61 ideológiai-politikai instrumentalizálása azonban csak az volt, nem lehetett. A fejedelmek idejében, a X. század alatt mikép volt a halászat dolga, nem tudjuk.” Hunfalvy PHerman Ottó i. m. 229—230. 59 „A ki a helynevek gyűjtésére és magyarázására fordul, az az illető történetekben jártas nyelvész, vagy az illető nyelvekben jártas történettudós legyen, — a mi egyre megyen. [...] Nálunk, a mennyire az irodalmat ismerem, leginkább az illető' nyelvek nem-tudása botlasztja meg történetíróinkat. [...] Sokszor azonban azon történetek, melyek szülték a helyneveket, föl nem deríthetők; sokszor a legtökéletesebb nyelvtudós sem juthat el a helynevek értelmezésére; ilyenkor az ember nem is igyekszik megmagyarázni, a mit tudományával nem érthet meg. [...] Mert van ám felette sok eset, a hol a legrégibb oklevél sem segít. így nem oklevelek fejtették meg nekem, hogy a Sajó folyó compositum [...] az egész szó tehát sófolyót teszen. De miután egyedül a nyelvtudás segítségével megtudtam a Sajó folyó-névnek értelmét, akkor mindenki mondhatta, hogy a Salzbach, Salzach német folyó-nevek a magyar Sajó folyó-névvel egy jelentésüek.” Hunfalvy PPesty Frigyes i. m. 451., 453-454. Paradigmatikus beállítódását példázza, hogy saját nyelvtudásának korlátáira is felhívja esetenként a figyelmet: „Alexicsnek az az előnye van mások előtt, hogy benne született az oláhnyelvben, tehát tökéletesen érti a népnyelvet is, holott p. o. én csak az irodalmi nyelvet értem, vagy tréfásan, de igazán mondva, csak a szemem tud oláhúl, nem a fülem.” Hunfalvy Alexics György i. m. 753. (Kiemelések tőlem. — L. L.) 60 Hunfalvy PAlexics György i. m. 751. „Amennyiben átalán véve az emberi szellem nyilatkozatai a történelem tárgyai, annyiban minden nyelv egy-egy históriai nagy emlék, sőt a históriai emlékek legnagyobbjai közé való. Különösen pedig a nyelvek vendég szavai, azaz más nyelvekből azokba beléjutott idegen szavaik, felette nagy jelentőségűek, mert valóságos történet-beszéllők.” Hunfalvy P.: Alexics György i. m. 750. 61 A magyar nyelv rokonításának több évszázados, rendkívül szerteágazó tudomány- és diskurzustörténetéről összefoglalóan lásd Domokos Péter: Szkítiától Lappóniáig. A nyelvrokonság
