Századok – 2016

2016 / 5. szám - A SZÁZADOK 150. ÉVFOLYAMÁT ÜNNEPELJÜK - Lajtai L. László: Nemzeti eredetkérdések és historiográfiai viták. Hunfalvy Pál és a Századok

Lajtai L. László NEMZETI EREDETKÉRDÉSEK ÉS HISTORIOGRÁFIAI VITÁK Hunfalvy Pál és a Századok* Hunfalvy Pál és a Századok kapcsolata kedvező lehetőséget kínál arra, hogy a megkerülhetetlen életművet hátrahagyó tudós munkásságának összetettsége és a korabeli hazai történetírás kapcsolata okán az első magyar történész szak­­folyóirat másfél évtizedét - az 1870-es évek derekától az 1890-es évek kezdeté­ig — az intézményesülő szaktudományosság kritikai irányultsága és a nemzeti hagyományok ambivalens viszonyrendszerének egybevetésével helyezzük szé­lesebb kontextusba. A szóban forgó periódusban immár Szilágyi Sándor szer­keszti a Századokat, aki a folyóiratot alapító és fenntartó Magyar Történelmi Társulat akkori elnöke, Horváth Mihály jelöltjeként került 1875 októberétől elődje, a történésztársaival sorozatos polémiákba keveredő Thaly Kálmánt* 1 kö­vetően a lap élére, és tette „nagy kiegyenlítő”-ként2 nemcsak szélesebb spektru­múvá, de érzékelhetően magasabb színvonalúvá is annak működését.3 Mennyiben illetve egyáltalán történésznek tekinthető-e Hunfalvy Pál, adódik a kézenfekvő előzetes kérdés. A modern hazai történetírás történetét tárgyaló hosz­­szabb-rövidebb összefoglalók jobbára vagy hallgatnak róla,4 vagy inkább csak az „ugor-török háború” néven elhíresült nyelvészeti polémia és előtörténete kapcsán Jelen tanulmány az NKFI 111 871. sz. pályázatának a támogatásával készült. 1 R. Várkonyi Ágnes: Thaly Kálmán és történetírása. (Tudománytörténeti Tanulmányok 1.) Bp. 1961. 115-120., 169-170. 2 Lederer Emma: A magyar polgári történetírás rövid története. Bp. 1969. 38. 3 Lukinich Imre: A Magyar Történelmi Társulat története 1867-1917. Alapításának félszá­zados évfordulójára. Bp. 1918. 43. „az 1880-as évek jelentik Szilágyi Sándor titkári és szer­kesztői tevékenységének tetőpontját, s egyúttal a Magyar Történelmi Társulat [...] egyik legeredményesebb korszakát.” Mann Miklós: Adatok a Századok történetéhez Szilágyi Sán­dor szerkesztői korszakából (1875—1899). Századok 102. (1968) 221. 4 Marczali Henrik: A magyar történetírás fejlődése a XIX. században. In: A magyar irodalom története. I—II. Szerk. Beöthy Zsolt. Bp. 1896. II. 500—508.; Hóman Bálint: A történelem útja. In: A magyar történetírás új útjai. Szerk. Uő. Bp. 1931. 7—52.; Szekfű Gyula: A politikai törté­netírás. In: A magyar történetírás új útjai i. m. 397-444.; Lederer E.: Polgári történetírás i. m.;

Next

/
Oldalképek
Tartalom