Századok – 2016
2016 / 5. szám - A SZÁZADOK 150. ÉVFOLYAMÁT ÜNNEPELJÜK - Vonyó József: A vidék története, a helytörténet a századok hasábjain (1867-2016)
A VIDÉK TÖRTÉNETE, A HELYTÖRTÉNET A SZÁZADOK HASÁBJAIN (1867-2016) 1145 szerzőknek kezdettől meg kellett küzdeniük a helytörténetírás lebecsülésével, azzal, hogy az „akadémiai történészek” e munkákat nem ismerték el a tradicionális politika- és a hadtörténeti művekkel, illetve az országos összefoglalásokkal azonos értékűnek. Ezeknek a — szakmai színvonaluk miatt nem mindig megalapozatlan - véleményeknek is szerepe volt a helytörténeti kutatás hoszszabb ideig tartó, de végül átmenetinek bizonyuló apályában. Az áttekintés fontos tanulsága az, hogy a társadalmi és politikai környezet változásai döntő mértékben befolyásolták az adott korban folytatott lokális kutatások és az ezek eredményeként a Századokban (is) megjelenő tanulmányok tematikáját és szemléletét. És itt nem csak az államszocializmus időszakában szigorú, intézményes keretek között irányított és ellenőrzött, ideológiai és politikai elvárások alapján folyó kutatómunkára kell gondolnunk. Ilyen hatások nyomait fedezhetjük fel abban is, hogy az ipar, a kereskedelem, a közlekedési infrastruktúra rohamos fejlődését magával hozó dualizmus korában elsősorban eme ágazatok története iránt nőtt meg a historikusok érdeklődése. Ugyanígy a kor közhangulata és társadalmi elvárásai késztettek történészeket 1920 után arra, hogy kiemelt figyelemben részesítsék az elszakított területek múltját, a Századok szerkesztőit pedig ezek közlésére — a mindenki által vágyott és remélt területi revízióhoz szolgáltatva érveket. Az 1960-as évektől óriási mértékben kiszélesedett a helytörténeti kutatás intézményrendszere, illetve rohamosan nőtt a közlés lehetőségeit biztosító periodikák száma. A Kádár-korszakban e jelenség ellentmondásos okokra vezethető vissza. Hátterében az a sok helyen megjelenő társadalmi kezdeményezés húzódott meg, hogy a kisebb-nagyobb közösségek őrizhessék hagyományaikat, tárhassák fel és ismerhessék/ismertethessék meg valódi történeteiket. Mindez reakció volt a Rákosi-féle diktatúra civil kezdeményezéseket durván elfojtó társadalom-, illetve az ország és települései történetét hatalmi érdekből, ideológiai megfontolásokból eltorzító tudomány- és oktatáspolitikájára. Az 1956 tapasztalatai alapján a társadalommal kiegyezésre törekvő, de a felett a hatalmat változatlanul gyakorló kádári politika e kezdeményezéseket nem elfojtani igyekezett, hanem intézményesítésükkel mederbe terelni, hogy ellenőrzése alatt tarthassa őket. Az így létrejött országos hálózatok - az MSZMP által irányított Hazafias Népfront keretében kialakított Honismereti Szövetség, a szakmai körök tekintetében pedig a Magyar Történelmi Társulat Helytörténeti Szakosztálya - azonban nem csak a hatalom érdekeit szolgálták. Nagy szakmai felkészültséggel rendelkező vezetőik - Székely György, Szabad György és mások - olyan tudományos elveket és módszertani ajánlásokat fogalmaztak meg a helytörténeti kutatással kapcsolatban, illetve művelői számára, melyekkel segít(het)ték az ilyen területen készülő művek színvonalának emelését. Ezzel hozzájárultak e munka szakmai rangjának növeléséhez, annak elismeréséhez, hogy a helyi történeteket szakszerűen feldolgozó tudományos produktumok egyenrangúak az országos feldolgozásokkal. Annál is inkább, mert a szakmai szempontok erősödése egyúttal a politikai, ideológiai kötöttségek lazítását is eredményezte, s az abból adódó torzításokat is
