Századok – 2015
2015 / 4. szám - KÖZLEMÉNYEK - Nagy János: A vármegyei követküldési gyakorlat jellegzetességei az 1751. évi országgyűlés példáján
A VÁRMEGYEI KÖVETKÜLDÉSI GYAKORLAT JELLEGZETESSÉGEI...945 máktól is többé-kevésbé függő viszonyban lévő (döntően északnyugat-felvidéki armalista nemesi családokból verbuválódó) megyei tisztikaráról — a hiányzó kutatások ellenére is — hasonló fejlődési jellegzetességeket lehet megállapítani.23 Egy tanúvallatási jegyzőkönyv vet némi fényt az Ugocsa megyei követküldési gyakorlatra. Itt — noha egy tendenciózusan elfogult forrásról van szó — úgy tűnik, hogy báró Perényi Károly főispán a vármegyegyűlést megkerülve, annak tudta nélkül nevezte ki az országgyűlésre küldendő követeket.24 * Meg kell jegyezni, hogy a szakirodalom a követválasztások kapcsán hangsúlyozza, hogy az inkább jelölés vagy felkérés volt, mint valódi választás. Sőt, Salamon Ferenc azt is írja, hogy a követi megbízatásért nem álltak sorba a jelentkezők, a korteskedést ekkor nem azért folytatták a nemesemberek, hogy megválasszák őket (mint a reformkorban), hanem inkább azért, hogy elkerüljék a sok költséggel és fáradsággal járó kiküldetést.26 (Azt, hogy jobban megérje követséget vállalni, a megyék a napidíjak összegének emelésével és különböző jogcímeken kifizetendő díjazásokkal próbálták elérni, de erre majd még később visszatérek.) Sőt, állítólag voltak megyék a 18. században, ahol alig tudtak országgyűlési követet választani, mert senki sem kívánta vállalni a hosszú távollétet.26 A követküldési gyakorlat azt mutatja, hogy az egyik követ szinte minden esetben „hivatalból” az első vagy másodalispán, a második követ vagy a jegyző vagy egy táblabíró volt. 1751-ben három megye esetében fordult elő, hogy egy-egy központi kormányhatóság tisztviselőjét választották meg vármegyei követté (Hont, Sáros, Szatmár vármegyékben). Ez a diétákon néhány esetben megfigyelhető kettős kötődés — némileg meglepő módon — még a reformkorban is jellemző maradt.27 A korabeli politikai gyakorlatra alapozva a kortársak úgy tartották ugyanis, hogy a dikasztériumi hivatalnokok a királyi (központi) hatalmat képviselik, amely összeférhetetlen a rendi jogok védelmét ellátó vármegyei funkció vállalásával.28 Az 1751. évi országgyűlésen is megfigyelhe-23 A régió (Békés, Csanád, Csongrád, később Temes vármegyék) 18-19. századi nemességének társadalmi viszonyairól Szabó Ferenc és Szilágyi Adrienn írásai igazítanak el elsősorban: Szabó Ferenc: Az alföldi nemesi vármegyék újraszervezése és a felvidéki hivatalkereső nemesség migrációja a 18. században. In: Uő.: Két és fél évszázad az Alföld történetéből. (Válogatott tanulmányok). Szeged 2008. (Dél-alföldi évszázadok 25.) 374Ű. és Szilágyi Adrienn: A Békés vármegyébe betelepülő nemesség a 18-19. században. Korall 12 (2011: 46). 66-87., különösen 66. 24 MNL OL P 1968 1. tétel. Ugocsa megyére vonatkozó iratok (1676-1825) 188-196. f. Fancsika, 1751. június 29. Ugocsa vármegye által felvett tanúvallatási jegyzőkönyv. A forrás keletkezésében nagy szerepe volt Sőtér Józsefnek, a vármegye korábban leváltott alispánjának és Ráthonyi Zsigmond táblabírónak, akik feljelentették főispánjukat annak hivatalai visszaélései miatt a Helytartótanácsnál. Követelésük volt, hogy a törvénytelenül a diétára küldött követeket hívják vissza és a vármegyegyűlés válasszon helyettük újakat. Törekvésüket nem koronázta siker. 26 Salamon Ferenc: Kisebb történeti dolgozatai. Bp. 1889. 61. 26 Poór János: A magyar társadalom a 18. században. In: Művelődéstörténet, Tanulmányok és kronológia a magyar nép művelődésének, életmódjának és mentalitásának történetéből II. Szerk.: B. Gelencsér Katalin Bp. é. n. 447-486., különösen 463. 27 Az 1825 és 1848 közötti hat rendi országgyűléseken részt vevő vármegyei követek 1, 87 %-a (12 fő) vállalt helytartótanácsosi, 1,09%-a (7 fő) viselt országos bírói (hétszemélynöki, királyi táblai ülnöki) pozíciót követségével egy időben. Erre: Pálmány Béla: A reformkori magyar országgyűlések történeti almanachja 1825-1848. 1. kötet. Bp. 2011. 49. 28 Az 1792. évi országgyűlés kapcsán a szakirodalomban is közismert nádori leirat alapján a helytartótanácsi hivatalnokokat kizárták például a megyei követi megbízások elvállalásából: Mályusz Elemér: Sándor Lipót főherceg-nádor iratai 1790-1795. Bp. 1926. 130., 478-479.
