Századok – 2015
2015 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Pál Lajos: Egy folyóirat a történész viták kereszttüzében, Századok (1931-1943)
84 PÁL LAJOS kintettel arra, hogy a saját rendszerében „lezárt”196 fejlődésként tanulmányozható struktúrák aspektusából a középkor végére megszülető rendi társadalmakat lehetett ilyen vonatkozásokban tanulmányozni, nem véletlen, hogy azt történeti és szociológiai szempontból kifejlettnek és tökéletesnek tekinti, jóllehet tisztában volt azzal, és ezt vallotta is, hogy ennek továbbfejlődése — szerencsés esetben — ugyanúgy megy végbe, mint korábban a középkori feudális társadalom kialakulása az antik társadalmi szerkezetből. Istványi Géza, aki a történelmi realizmus (és így Hajnal) legkövetkezetesebb követője és egyben képviselője volt, élesen szemben állt a szellemtörténeti irányzattal,197 pár hónappal behívása után a keleti fronton halt meg, járványos betegségben. Hajnal róla írt egy nyomtatott oldalt kitöltő megemlékező írást. A nekrológot többen is zokon vették, és tekintve, hogy ekkor már készülődött a történész társadalom Szekfű 60. születésnapjának ünneplésére, az időzítés sem volt a legszerencsésebb. Nem is lehetett nagyon jónéven venni, amikor azt írta Istványival kapcsolatban, hogy „a fejlődésnek sajátos törvényszerűsége, szerkezete van, ami fölött az emberi életnek nincs közvetlen hatalma. Istványi tettre kész egyéniségének talán minden ifjú kortársánál inkább megfelelt ez a koncepció, amely a történelemben mindenekelőtt, konkrét formaszerkezeteket keres és nem szubjektív módon beléje képzelt lelkiségeket, szellemiségeket. [Saját kiemelésem - EL.] Ilyen értelemben volt ő az írásbeliség fejlődésének kutatója, az írásbeliség konkrét szövedékén át közeledett a társadalomhoz és az élethez.”198 A legkevesebb, amit Hajnalról ezzel kapcsolatban elmondhatunk az, hogy nem volt nagy taktikus, mellette szóló érv, hogy ekkor már nem volt a Századok szerkesztője, a nekrológot „független” emberként írta, ugyanakkor saját maga ezt erkölcsi kötelességének tekinthette, hiszen kevés követője közül az egyik legharcosabb tanítványát vesztette el. A szerkesztőség „áthangolása”, a szerkesztők leváltása, az elkövetett koncepcionális hibák, az „elnézőnek talált recenziók” miatt szükségszerű volt. A korszak magyar történetírásának fő áramlata, a szellemtörténet képviselői megelégelték Domanovszky pozitivizmusát, Hajnal történelmi realizmusát, amelyet ekkor már többen (mint láttuk, Szekfű is) történeti materializmusként emlegettek, de mindenekfölött, és mindenképpen elegük volt a szerkesztőséget bírálóknak a népiségtörténet fajelméletéből az ezen alapuló nacionalizmusából, amelyet Mályusz nem a Századok (ahol szóba sem került), hanem az Egyedül vagyunk hasábjain fejtett ki. Minden valószínűség szerint az írást inkább kultúrpolitikai munkának tartotta, és csak érintőlegesen szakmai fejtegetésnek. Annak ellenére, hogy Mályusz már 1935-ben kilépett a szerkesztőségből, mindenki számára világos volt, hogy a Századokban bármikor megjelentetheti írásait, 196 Hajnal szerint csak a racionális társadalmi struktúrák esetében beszélhetünk lezárt fejlődésről, amely egy megrekedt, zsákutcás formációként mutatja meg önmagát. Állandó példája az indiai kasztrendszer. 197 L. a két irányzat vitáját: Protestáns Szemle 1938. 47. évfolyam, Istványi Géza: Szellemtörténet, neopozitívizmus, új történelmi realizmus 118-123. és Joó Tibor: Még mindig „szellemtörténet” 196-200. Istványi Géza: Az új magyar történetszemlélet alakulásához. Válasz Joó Tibornak. 264-267. 198 Századok, 1943. 4-6. sz. 266.
