Századok – 2015
2015 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Cziráki Zsuzsanna: Habsburg-oszmán diplomácia a 17. század közepén. Simon Reniger konstantinápolyi Habsburg residens kinevezésének tanúságai (1647-1649)
HABSBURG-OSZMÁN DIPLOMÁCIA A 17. SZÁZAD KÖZEPÉN 867 a Habsburgok keleti diplomáciájában kézzel fogható a törekvés, hogy a negyvenes évek közepét jellemző botrányok, pénzügyi és morális csődhelyzetek ne forduljanak elő még egyszer a konstantinápolyi kirendeltségen. A harmincéves háborút követően a követség zavartalan működtetésében olyannyira fontos finanszírozás is a korábbiakhoz képest rendeződni látszott. Ennek a kedvező változásnak első óvatos jele lehetett az, hogy a Reniger számára létfontosságú, a követség működtetésére és a még fennmaradó Greiffenklau-adósságok megfizetésére szánt összegeket sikerült összegyűjteni az első esztendő folyamán (1649).150 A kamarai kimutatások alapján úgy tűnik, ha voltak is kisebb ellátási zavarok a továbbiakban, Bécs kifejezetten törekedett arra, hogy a konstantinápolyi beosztottak időben hozzájussanak a pénzükhöz. Ebben valószínűleg közrejátszhatott az a nem túl távoli tapasztalat is, hogy a kiugróan rosszul fizetett Greiffenklau adósságai még halála után is sokáig kísértettek, ráadásul a kamatok jócskán meghaladták hátralékos fizetése összegét, tehát a kifizetések görgetése pénzügyi szempontból is fölöttébb hátrányosnak bizonyult. A követkiválasztás időszakára vonatkozóan (1647-1649) átvizsgált dokumentumok alapján feltűnő, hogy III. Ferdinánd különösen a szívén viselte a konstantinápolyi diplomáciai ügyeket, és jómaga minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy Schmid és az új rezidens mielőbb elindulhasson. A pénzügyi krízishelyzet azonban sok esetben megkötötte a kezét. Az uralkodó kiszolgáltatottságát a kamarai tanácsosok 1648-ban tömören így foglalták össze: „Őfelsége jól tudja, mostanra kimerültek a pénzforrások, olyannyira, hogy már nem is tudja, hova kapjon, és mihelyst feltűnik egy kis pénzszerzési lehetőség, a jelenlegi általános szükségben azonnal el is nyelik a hadi kiadások”.151 Mint láthattuk, a rendkívül nehézkes pénzügyek komoly szerepet játszottak abban, hogy olyannyira elhúzódott a követség indítása. Voltaképpen csak az 1648-as esztendő drámai eseménye — a rezidens halála — és ezzel egyidejűleg az oszmán udvarban bekövetkező trónváltozás billentette ki a császárt a holtpontról és mozdította abba az irányba, hogy ha súlyos kompromisszumok és pénzügyi félmegoldások árán is, de mégis elindítsa Schmid és a „rezidenshelyettes” kettős követségét. Ami pedig a kompromisszumokat illeti, a legszembetűnőbb alkura az állandó követ személyét illetően került sor, nem utolsó sorban éppen a sanyarú fizetési kilátások és az előre megjósolható konstantinápolyi létbizonytalanság miatt. A megüresedő rezidensi posztra pályázó jelöltek fentebb bemutatott jellemzése, illetve a Haditanács véleményalkotása sokat elárul Bécs preferenciáiról és valós lehetőségeiről. Azonnal feltűnik, hogy az elvárások a leendő követtel szemben láthatóan igen magasak voltak. Az ideális követjelölt az lett volna, aki világlátott, nyelveket — mindenekelőtt az olaszt és valamely szláv nyelvet 150 A pénzforrások biztosítására 1. a Johann Rudolf Schmid III. Ferdinándnak szóló, 1649. augusztus 5-én kelt jelentés kancelláriai jegyzeteit. ÖStA HHStA Staatenabteilungen Türkei I. Kt. 121. Kv. 1. fol. 219-221.; Kamarai jelentés Simon Reniger finanszírozásával kapcsolatban. H.n. 1649. december 20. ÖStA AVA FHKA Reichsakten Kt. 186. fol. 676. 151 Az Udvari Kamara előterjesztése III. Ferdinándnak. Linz, 1648. július 16. ÖStA AVA FHKA HFU Kt. 418. (r. Nr. 178.) fol. 156-161.
