Századok – 2015
2015 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Tózsa-Rigó Attila: Az állami és az üzleti szféra összefonódása a kora újkori gazdasági rendszerben. Újabb adatok a délnémet vállalkozói társaságok hitelezési tevékenységéhez
832 TÓZSA-RIGÓ ATTILA cégek szerepe furcsa módon éppen a krízisjelenségek vizsgálatával érzékeltethető a legjobban. Másként a kora újkor első nagy válsága jól mérhető az üzleti hálózatot ért megrázkódtatásokon keresztül. A krízis első szakaszának leglátványosabb és ugyanakkor a teljes rendszerre nézve legnagyobb megrázkódtatást okozó eseménysora a francia és a spanyol államháztartás 1556-os, illetve 1557-es összeomlása volt. A fizetésképtelenség bejelentésére különböző módon került sor. Egyik jellemző példaként a legjelentősebb hitelfelvevő, a spanyol udvar eljárására térnék ki röviden. Tekintettel az államháztartás helyzetére, II. Fülöp 1557 júniusában bejelentette, hogy a hitelezők kifizetését járadéklevelekbe (Juros), tulajdonképpen 5%-os kamatozású hosszú lejáratú államkötvényekbe helyezi át, azaz gyakorlatilag egyoldalúan leírták a fennálló — magasabb kamatozású — követeléseket.106 A korona így szabadult meg egyre szorító kamatkötelezettségeitől. A 16. századi nyugati államcsődök által előidézett krízis-hullámok több mint fél évszázadon át húzódtak.106 107 A 16. század második felében kibontakozó válság idején a középponti szerepet betöltő cégek kiesése magával rántott számos hasonló profilú társaságot. A láncreakció legfőbb gazdasági oka az volt, hogy amikor egy jelentős társaság csődbe ment, az hatással volt azoknak a tőkeállományára, akik hiteleztek ennek a társaságnak. A fent említett makroökonómiai szint bemutatása elképzelhetetlen az állami központoknak, mint az egyes térségek legnagyobb hitelfelvevőinek beiktatása nélkül. Amennyiben ezt a skálafüggetlen modellre próbálnánk „lefordítani”, abban az esetben az állami központokat úgy definiálhatjuk, mint a hitelforgalomra épülő makroökonómiai hálózatok legfontosabb középpontjait. A helyzet érdekessége abban áll, hogy ezek a középpontok — a hitelforgalomra épülő hálózatok kapcsolati irányultságát tekintve — „egyoldalú” szerepben tűnnek 106 Mauricio Drelichman - Hans-Joachim Voth: The Sustainable Depts of Philip II. A Reconstruction of Castile’s Fiscal Position, 1566-1596. The Journal of Economic History. 70. (2010) 818-819. 107 A fenti jelenségsorozat első fázisa 1557-1560 közé esik. Ezekben az években rövid időn belül a spanyol, a francia és a portugál uralkodó jelentett be fizetésképtelenséget. DHA 17. Az általános krízis éreztette hatását a teljes Mediterráneumban. Az észak-itáliai gazdasági központokban a századfordulótól egyre erősödő demográfiai krízissel párosultak a gazdasági nehézségek. Paola Lanaro: Periferie senza centro. Reti fieristiche nello spazio geografico della Terraferma Veneta in etr moderna. In: La pratica dello scambio. Sistemi di fiere, mercanti e cittr in Europa (1400-1700). Szerk. Paola Lanaro. Venezia 2003. 21-51. 37-38. A térség városaiban a 17. század első felében már jelentős finanszírozási problémák léptek fel. A vezető gazdasági hatalom, Velence államháztartási egyenlege az 1610-es évek végétől ingott meg erőteljesen. Az 1587-ben az elsődlegesen a velencei államháztartási egyensúly megőrzésére létrehozott Banco della piazza di Rialto változatos formában (kölcsönök, államkötvények, életjáradék, lottójáték, stb.) egyre jelentősebb magántőkét próbált bevonni, de így sem tudta áthidalni a permanens hiányt: 1666-ra már 3,5 millió dukát volt az adriai állam felhalmozott adósságállománya. Luciano Pezzolo: The Venetian Government Debt, 1350-1650. In: Ugba Public Debts. Urban Government and the Market for Annuities in Western Europe (14^-181 Centuries). Szerk. M. Boone - K. Davids - E Janssens. Turnhout 2003. 61-74. idézett hely: 63-64., 68. A közép-európai gazdasági rendszerben jelentős szerepet játszó centrumok közül a 17. század első feléig csak Bergamo tudta több-kevesebb sikerrel áthidalni a nehézségeket és megőrizni gazdasági erejét. Lanaro, P: Periferie i. m. 38.
