Századok – 2015
2015 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Pál Lajos: Egy folyóirat a történész viták kereszttüzében, Századok (1931-1943)
EGY FOLYÓIRAT A TÖRTÉNÉSZ VITÁK KERESZTTŰZÉBEN 75 Komoróczy György elhibázott kritikája és a nem sokkal korábban megjelent, Baráth Tibor által írt ismertetések miatt „megbillent” Századok egyensúlyának visszaállítása érdekében jelentette meg Hajnal saját recenzióját, amihez Domanovszky — a szöveg ismeretében — hozzájárulását adta, helyeselte publikálását. Hajnal ezzel a huszárvágással gondolta helyreállítani a folyóirat megtépázott tekintélyét, azonban az írás közlése — Kosáry Domokos véleményével ellentétben — több szempontból is hiba volt. Egyáltalán nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, mert egyrészt a 15 oldalas tanulmányról megjelentetett hatoldalas recenzió léptékében mindenképpen aránytalan volt, másrészt a bírált írás szerzője irritálta az egész szakmát a magyar történetírás hagyományaitól teljesen idegen szemléletmódja miatt. Nem lehetett ezeken túlmenően figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy a Századok egyik szerkesztője írta a cikket, amely azt a látszatot keltette, hogy a folyóirat álláspontját, irányultságát egyfajta engedékenység jellemzi ebben az irányban. - Szerkesztőként akkor járt volna el helyesen, ha a történész közélet másik frontjáról kért volna fel recenzenst, bár kétségtelen, hogy sokan azt az álláspontot képviselték: az említett szerzőt és írásait nem kell tudomásul venni, nem szabad vele foglalkozni. A vita vagy kritika tudniillik beemelhette (visszaemelhette?) őt a szakmába, amit indokoltnak tartottak elkerülni. Baráth Tibor ugyanis ekkor már végképp a náci ideológia hatása alá került, annak szinte feltétel nélküli elfogadásával. A korábban jó kvalitásokat mutató gazdaságtörténész [Domanovszky és Szekfű tanítványa volt], hosszabb időt töltött kultúr-diplomataként franciaországi kiküldetésben, majd hazatérve a 30-as évek végéig tanulmányokat közölt — többször a Századok hasábjain —, és tanított az egyetemen. Eszak-Erdély visszacsatolása után nevezték ki a kolozsvári egyetemre professzornak. Ettől az időtől kezdve egyre szélsőségesebb, náci ideológiát tükröző írásokat tett közzé. A szakmában egyöntetűen ellenszenvvel kezelték, úgy vélekedtek róla, hogy kiírta magát a történész céhből.160 Hajnal éppen ezért is hibázott korábban akkor, amikor Baráth — ilyen felfogásban született — írásait megjelentette. Ilyen volt pl. az 1942. 1-3. számban Joó Tibor: Magyar nacionalizmus c. munkájáról írt erőteljesen támadó recenziója. Ez a „nemzetiszocialista” kritika nem elsősorban Joó Tibort bírálta, hanem a szellemtörténet-írás képviselőit általában. Számon kérte rajtuk Mályusz eredményei ismeretének hiányát, valamint azt, hogy nem fogadják el az új (német és olasz) nemzetfogalom integrálását a magyar történetírásba. (Mályusznak sem használt Baráth Tibor elismerő kritikája, jóllehet a szakma különbséget tudott tenni a két ember történészi kvalitásai között.) - Az előzmények után világos volt, hogy Baráth személye és felfogása rendkívül alkalmas a szerkesztőség elleni koncentrált támadásra, amelyet tulajdonképpen indokolni sem nagyon kellett. Hajnal — mint ez 1942 végén, 1943 elején már számára is világossá vált — helyrehozhatatlan hibát követett el az említett — Baráthról és Baráth által írt — recenziók megjelentetésével. Ellenfelei kihasználták ezt a taktikai hibát, elérkezettnek látták az időt arra, hogy újra, minden eddiginél erőteljesebb, frontális támadást intézzenek először a 160 V ö.: Paksa Rudolf: A történetírás mint propaganda. Baráth Tibor útja a szaktörténetírástól a mítoszgyártásig - Kommentár. 2006/5. Totális múlt 69-79.
