Századok – 2015
2015 / 3. szám - KRÓNIKA - Horn Ildikó: R. Várkonyi Ágnes (1928. II. 9. - 2014. XII. 13.)
792 KRONIKA vajai, salgótarjáni múzeum kutatóit, a Kárpátaljai Magyar Főiskola történészeit, a Pataki Vár Alapítványt, a Magyar Comenius Társaságot. Élete során számos elismerést és kitüntetést kapott. Négyszer nyerte el az Akadémiai-díjat (1965, 1974, 1986, 1987) a Szent-Györgyi Albert-díjat 1998- ban vette át. 2000-ben Széchenyi-díjjal, 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. A Royal Historical Society levelező tagja, Nógrád megye és Salgótarján díszpolgára lett, kapott Gróf Mikó Imre és Comenius Emlékérmet, Madách Imre és Nagy Iván díjat, kitüntették az egri Dobó Kardja Díjjal. A számára legfontosabb szakmai elismerést azonban, a levelező akadémiai tagságot méltatlanul későn, csak ötödszöri jelölésre érte el 2007-ben, 79 évesen. Kárpótlást és némi elégtételt jelentett viszont a székfoglalóján megjelenő szűkebb és tágabb szakma, a rokontudományok hazai és határon túli képviselőinek máig példátlan tömege, amely miatt az ülést végül a szokásos helyszínről, a felolvasóteremből az ugyancsak teljesen megtelő díszterembe kellett költöztetni. Csupán hét évig lehetett a Magyar Tudományos Akadémia tagja, de ezt az időt a rá jellemző aktivitással töltötte, így akadémikusi pályafutása ugyancsak teljesnek tekinthető. 2007 és 2011 között a Filozófiai és Történettudományok Osztályának elnökhelyetteseként, majd 2011-től a Felügyelő Testület és az MTA Művelődéstörténeti Állandó Bizottság tagjaként tevékenykedett. Szintén ebben az évben választották a Történettudományi Bizottságának elnökének, és 2014 végén ismét neki szavaztak bizalmat, de az újabb elnöki ciklusát már nem kezdhette meg. Mindeközben több mint ötven publikációja jelent meg, köztük három önálló kötet. Emellett Magyarország a kora újkori Európában címmel nagyszabású és sikeres OTKA projektet vezetett. Újabb eredményeinek köszönhetően lett 2013-ban az MTA rendes tagja, székfoglalóját Politikai kultúra és információ a kora újkorban címmel tartotta. Az ennek kapcsán adott interjújában beszélt terveiről: „Sok mindennel foglalkozom, de leginkább a jelenlegi történetírás szemléleti, módszerbeli problémái érdekelnek. Létkérdésnek tartom Magyarország jövője szempontjából, hogy a történettudomány visszanyerje régi jelentőségét - most ugyanis ez meglehetősen elhanyagolt terület. ... Ezen kívül pedig a tehetséges ifjúság helyzetbe hozása foglalkoztat, nagyon szeretném, ha a magyar társadalom Magyarország múltjáról egészséges történelemismerettel rendelkezne.” Várkonyi Ágnes munkásságának szerves része volt az ismeretterjesztés, vonatkozó munkái önmagukban is egy teljes életművet tesznek ki. O maga erről így vallott: „Az igazi történetíró sohasem kinyilatkoztat. Csupán hatni, gondolkozásra késztetni szeretne. Esetleg úgy, hogy megrendít, esetleg szórakoztat, életre kelti a múltat, hogy olvasói kortársaiknak érezzék, akikről beszél. Létkérdése, hogy kivigye dolgozószobájának falai közül, országának határai közül a párbeszédet, a történelmet, a nagyközönség számára írjon...” Kihasználva a különböző műfajok lehetőségeit, Várkonyi Ágnes egyaránt meg tudta szólítani a gyerekeket, diákokat és a felnőttek legkülönbözőbb rétegeit. Örömmel vállalt kötelességének tekintette, hogy minden felkérésnek eleget tegyen: Magyarország-szerte, iskolákban, kultúrházakban, múzeumokban tartott előadásokat. Sokat szerepelt a tévében és különösen a rádióban, egyes műsorok, inter-
