Századok – 2015
2015 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Izsák Lajos: Zinner Tibor: "A nagy politikai affér" a Rajk-Brankov-ügy I.
786 TÖRTÉNETI IRODALOM gadták Rajkot és társait. Szántó Rezső a régi illegális „moszkovita” kommunista, akkor a Magyar-Szovjet Baráti Társaság főtitkára pl. a következőket mondotta: „Az ilyen elvetemült bandával szemben csak a megsemmisítés lehetett az egyetlen megérdemelt büntetés.” (363.0.) Szántó követeléséhez hasonló, a letartóztatottakkal szemben szigorú megtorlást követő országos kampányt szerveztek. Táviratok százai és ezrei érkeztek a pártközpontba — közülük sokat idéz a Szerző —, amelyek lényege: „könyörtelen büntetést Rajknak és aljas bandájának.” Rákosi koncepciójának fokozatos kialakulását és változásait lépésről-lépésre ismertetve bizonyítja, hogy Farkas és Kádár mellett itthonról Gerő és Domokos József legfőbb államügyész látta el tanácsokkal, majd Belkin és munkatársai segítették a végleges formába öntést, sőt még a tárgyaláson felteendő kérdéseket is megbeszélték. Rajk bűnösségét igazoló valamennyi vallomást ismertetve, azok tartalmát összeveti a ÁVH-s kihallgatok későbbi visszaemlékezéseivel, illetve a perújrafelvétel során tett vallomásaikkal. Rajk és társai valamennyi kihallgatásáról (149 jegyzőkönyv készült, illetve van) beszámol. A Rajk-Brankov ügytől nem függetlenül, kitér az AVH közel 30 vezetője eltávolításának körülményeire, s néhánynak pl. Jankó Péter az öngyilkosságára megpróbál „magyarázatot” adni. A Rajk-Brankov-ügy alakulása szempontjából feltétlenül megemlítendő az a részleges és sokoldalú elemzés amely Brankov személyével, élettörténetével és a koncepciós perben játszott szerepével foglalkozik. Zinner ismerteti a Brankowal Moszkvában feltett valamennyi kihallgatási jegyzőkönyvet, sőt hazaszállításának krimibe illő körülményeit is. Brankovot ugyanis Moszkvából nem repülőgéppel szállítottá haza — ahogy a bűnösöket már akkor is szokták —, hanem a biztonságosabb utazást jelentő vonattal. A vonaton 12 ávós „kísérte”, az úton végig sakkoztak, s mindig Brankov győzött. Budapesten július 30-án este 11 órakor kihallgatásakor — miután helyzetét reménytelennek látta — Brankov szökni próbált, de kihallgatói és az őrség elfogta és legyűrte, majd megbilincselve a pincében lévő zárkába csukták. Hasonlóan utalnunk kell arra a szintén kevésbé ismert történelmi tényre, hogy Rákosi 1949 nyarán, közvetlenül Rajkék „vallomástétele” után azonnal őrizetbe akarta venni a szociáldemokrata vezetők közül Szakasits Árpádot és vejét Schiffer Pált, valamint Marosán Györgyöt, Ries Istvánt, Vajda Imrét és Horváth Zoltánt. Közülük július 31-én csak Horváth Zoltán került őrizetbe, a többiek letartóztatásához Rákosi július 22-i moszkvai látogatásakor Sztálintól nem kapott engedélyt. Rájuk 1950-ben került sor: Szakasitsot és Schiffert áprilisban, a többieket 1950 nyarán tartóztatták le és zárták börtönbe. Végül a vaskos kötet záróoldalain ismerteti, hogy a Rajktól szerzett „koholt” vallomás alapján hogyan tartóztatták le Pálffy György altábornagyot, s indítottak eljárást Sólyom László, Köröndi Béla és tábornok társaik ellen. Pálffy a Balatonnál nyaralt, onnan állították elő — Péter Gábor és egyik helyettese Décsy Gyula ment érte — Farkas Mihály utasítására, aki erre az ukázt Rákosi Mátyástól kapta. A kötetet a már korábban említett életutakon kívül egy igen részletes és alapos forrás- és irodalomjegyzék, valamint névmutató zárja. Mindezek nemcsak a könyvben való jobb eligazodást segítik, hanem a téma iránt érdeklődőknek messzemenő tájékoztatást is nyújtanak. Zinner Tibor műve nem könnyű olvasmány, hiszen az érdeklődő olvasónak rengeteg idézetet, több ezer jegyzetet kell elolvasnia, de így viszont a Rajk-per minden „részletes, sőt fogalmazhatunk úgy, hogy minden mozzanata világossá, ismertté válik, helyére kerül. A kötet szakmai alapmű, az egész munka jelentőségét tekintve hangsúlyozni kell azt is, hogy Zinner Tibor bebizonyította: a Rajk-per magyar talajról fakadt, a főbűnös Rákosi Mátyás és az AVH vezetése, valamint felelős a párt egész akkori vezetése is. Munkájával pótolta, amit a pártvezetés maga a „politikai rendszer” 1989 nem tett meg, azt, hogy szembenézzen „saját magával”, illetve saját múltjával. Izsák Lajos
