Századok – 2015
2015 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Lukács B. György: Forró Lajos - Molnár Tibor: Tragikus emberi sorsok 1944-ből a partizániratok tükrében
782 TÖRTÉNETI IRODALOM Többek ellen távollétükben, sőt likvidálásukat követően indítottak eljárást és csak néhány esetben született ítélet. Az ítéleteket tárgyaló résznél idézetet találunk az 1944. október 25-i hírhedt adorjáni mészárlás elkövetőinek ítéleteiből. Végül szó esik egy igen értékes iratcsoportról, a likvidálási névsorokról, melyek Forró megállapítása szerint valójában szintén a „meggyilkoltak vagyonának elkobzására szolgáltattak alapot”, nem az utókor számára íródtak. A listák mellett a 183-as fondban található a több mint ezer magyar nevét tartalmazó, 1944-45 között kivégzett háborús bűnösök könyve, az abban szereplő dátumok azonban a szakértő szerint sok esetben hibásak. A harmadik fejezetben a kiválasztott 16 likvidált személy sorsa kerül bemutatásra. A szerzők a gyilkosságok közvetlen előzményeit, a kínzásokat, a hátborzongató mészárlást, a gyilkosok tetteit és az áldozatok ügyeinek utóéletét, a veszteséget szenvedő családok történetét az említett dokumentumokból és a jórészt a kilencvenes években gyűjtött, részben már publikált oral history alkalmazásával kapott adatok alapján rekonstruálták. A könyv elolvasásával rengeteg adatot tudhatunk meg az eseményekről, igaz akadnak homályos részek, ahol a forráshiány miatt nem volt lehetséges a történések kiderítése. Világos a szerzők törekvése, hogy minél teljesebb képet adjanak az eseményekről, a bemutatott áldozatok között a különböző településekről és eltérő társadalmi rétegből származó személyeket találunk. Az áldozatok többségéről fényképet is közöltek, az érdekfeszítő, remek stílusban írott szövegek pedig közeli betekintést engednek életük utolsó, tragikus szakaszába. A szerzők objektivitásra való törekvését jelzi, hogy a 16 kiválasztott áldozat egyikéről, Forró Lajos azonos nevű nagyapjáról szóló részt Molnár Tibor írta meg. A vonatkozó részből megtudhatjuk, hogy a szerző nagyapját egy szerb vendéglőssel folytatott személyes, üzleti ellentéte miatt tartóztatták le és a feljelentő később hiába vonta vissza a vádat, már késő volt. Az olvasó több esetben ismerkedhet meg az áldozatok hozzátartozóinak kálváriájával is, ilyen a meggyilkolt Bagi Antal magyarkanizsai vendéglős feleségének esete, akinek feljelentéséből kiderül, nagy összegű pénzt fizetett ki annak reményében, hogy férjét kiszabadítják, ám hiába. Megismerkedhetünk Bakota Antal magyarkanizsai tanító sorsával is, aki hét árvát hagyott maga után, és a meggyilkolása után több hónappal a Tisza partján megtalált 23 éves diák, Vajda Miklós szülei is felbukkannak. Figyelemre méltó a nemzetőrséghez csatlakozó földművesek esete, akik az 1918 után betelepült szerbek internálásában való részvétel miatt lettek a megtorlás áldozatai. Szó esik a Nyilaskeresztes Párt szervezkedéséről, melynek a szerzők állítása szerint elsősorban a földosztás ígérete miatt lettek többen tagjai. A helyi nyilasok egy szerb vendéglőjében tartották gyűléseiket, melynek tulajdonosa jelentette a névsorukat a partizánoknak, megpecsételve sokuk sorsát. Megelevenedik a tárgyalt települések kulturális élete is, megismerhetjük annak fontos szereplőit, Szabó Dénes tóthfalusi plébánost, az igen művelt, idős horgosi plébánost, Virág Istvánt és a német származású, magyar érzelmű Werner Mihály martonosi apátplébánost. A papok esetében a halálos „ítélethez” elég volt a magyar csapatok bevonulása után Bácska-szerte zajló hálaadó istentiszteletek egyikének megtartása, a magyar katonáknak szóló tábori mise celebrálása, de akár a szerbekre tett becsmérlő megjegyzés is. A szerzők a kötet olvasóját megismertetik néhány rendhagyó esettel is, ilyen a pravoszláv hitre tért magyarkanizsai, magyar születésű Pilisi Pál története, akit a világháború után a jugoszláv bíróság „népőri hatalommal való visszaélés”, magyar lakosok zsarolása miatt ítélt el. Megismerhetjük Vitéz Ferenc magyarkanizsai gazdálkodó történetét is, aki királypárti szerb gyilkosok áldozata lett, akiket a kommunista hatalom később szintén felelősségre vont. A kötet Forró Lajos tanulmányával folytatódik, melyben összegzi az áldozatok számát, illetve megtudhatjuk, hogy a mind ez idáig ismeretlen levéltári anyag kutatásával mennyiben sikerült pontosítani az eddigi ismereteket. A szerző közli Martonos, Magyarkanizsa, Adorján és Horgos halottainak névsorát, és amennyire azt a források lehetővé teszik, vázolja a szörnyű események menetét. A kötetben helyet kapott egy terjedelmes dokumentumgyűjtemény, ami tartalmazza a szerzők által legérdekesebbnek minősített 47 dokumentum magyar fordításait. A népfelszabadító bizottságok és népbíróságok iratai, ítéletek, jegyzőkönyvek, panasztételek, határozatok és egyéb értékes információkban bővelkedő dokumentumok színvonalas fordításai betekintést adnak a kor szóhasználatába, kifejezéseibe, a jugoszláv kommunisták ideológiájába. A kötet végén Forró Lajos zárszavában összegzi a könyvben leírtakat, hangsúlyozva, hogy a szörnyűségek a legfelsőbb jugoszláv vezetés engedélye nélkül nem történhettek volna meg. A szerzők maguk is elmondják, hogy a levéltárakban jóval több anyagot találtak, mint amennyire számítottak, az akadémiai vegyesbizottság 2010-ben történő létrehozása óta a szerb fél is rengeteg anyag kutatását tette lehetővé. A Vajdaságban és Belgrádban fellelhető többi levél-