Századok – 2015

2015 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Székely Tamás: Pap József: Tanulmányok a dualizmus kori magyar parlamentarizmus történetéből

saját kárára. Nem kevésbé érdekes, hogy a rendi képviselet rendszerének népképviseleti rendszerrel történő felváltása mely városokat érintett a korszakban előnyösen, illetve hátrányosan, és mindez hogyan rajzolta újra a századforduló közeledtével Magyarország városainak hierarchiáját.

Pap József kötetének második tanulmánycsoportja szintén négy munkát tartalmaz, melyek A képviselet és nemzetiségi kérdés témája köré csoportosulnak. A Kísérlet a magyarországi választókerületek huszadik század eleji etnikai karakterének meghatározására című tanulmány egy meglehetősen ingoványos területre merészkedett, hiszen még a demográfiai adatok és a választói névjegyzékek birtokában sem lehet bizonyosággal meghatározni egy választói közönség etnikai összetételét, nem beszélve a választók nemzeti identitásáról. A szerző a járási és választókerületi adatok összehangolására vállalkozott, és szemléletes diagrammok segítségével tendenciaszerűen ki tudta mutatni, hogy egy-egy multietnikus magyarországi régió nemzetiségi viszonyai és a bennük elhelyezkedő választókerületek választói közönségének etnikai karaktere között a korszakban hatályos választójogi szabályozás ellenére sem volt jelentékeny különbség. Ezt, az egyértelműen további és mélyebb vizsgálatot igénylő kérdéskört, Pap József a nemzetiségi pártok 1901-es és 1910-es választási eredményeivel is összevetette. A második, A szlovákok által lakott választókerületek képviselőválasztásainak statisztikai vizsgálata 1887-1901 című tanulmány a korabeli Észak-Magyarország regionális választási elemzése. A már említett országos léptékű elemzéshez hasonlatos kimutatás megerősítette a korábbi feltevéseket: a „felvidéki” vármegyékben a kormánypárt az országos átlaghoz képest erősebb bázissal rendelkezett, melyen még a lojális ellenzék és a Szlovák Nemzeti Párt századfordulón történő, a régióba különösen észlelhető előretörése sem tudott érdemben változtatni. Pap József adatai alapján ugyanakkor hasonlóságot mutat az országos viszonyokkal a többségében szlovákajkú választókerületek képviselőinek társadalmi háttere, legyen szó életkorukról, származásukról, iskolázottságukról, polgári és katonai előmenetelükről, egyházi és egyesületi szerepükről vagy éppen gazdasági tevékenységükről. Izgalmas politikatörténeti kérdésre keresi a választ a második fejezet harmadik, és egyben a kötet leghosszabb tanulmánya. A nemzetiségi képviselők és a koalíció kapcsolata az 1905-1906-os válság időszakában című írás a századfordulón aktivizálódó nemzetiségi politikusok és az 1905-ös választásokon kormányt buktató egykori közjogi ellenzék, későbbi koalíciós kormánypártok kapcsolatát, közeledési kísérletét vizsgálja. A méltán elhíresült választás kampányát és eredményét, valamint az 1905-1906-os parlamenti ciklus vitáit és az 1906. évi felirati javaslatot és sajtópereket is nemzetiségi szempontból áttekintő Pap József szerint a két oldal közötti politikai közeledés az idő előre haladtával egyre reménytelenebbé vált. Ennek fő okát a szerző elsősorban a felek önkorrekciós képességének hiányában látja. Ehhez a témához kapcsolódik szorosan a második egység zárótanulmánya, amely A Juriga-ügy. A szólásszabadság határai és a képviselői mentelmi jog címet viseli. Ferdinand Juriga szlovák nemzetiségű országgyűlési képviselőnek az 1905. november 2-án a Katolické Noviny-ban írott, a magyar sovinizmust ostorozó cikke és az ügyben indított sajtóper az országgyűlésben és a közvéleményben is heves indulatokat váltott ki. Pap József tanulmányában rámutatott, hogy Juriga mentelmi jogának felfüggesztése politikailag mennyire kellemetlenül érintette a korábban ezt a kiváltságot a szabadelvű kormányokkal szemben végsőkig védelmező koalíciós pártokat.

A tanulmánykötet harmadik fejezete három, választójoggal kapcsolatos elemzést foglal magába A választójog és a magyar parlamentarizmus címmel. Az első tanulmány - amely A választójog és a választókerületi beosztás problematikája Erdélyben (1848-1877) címet kapta - két regionális szempontból is sarkalatos dátum között vizsgálja a magyar választójog kérdéskörét. Való igaz, hogy az 1848-as választójogi törvény erősen felforgatta az évszázadokig különálló Erdély belpolitikai viszonyait. Pap József arra is nagyon jól rámutat, hogy a parázs vitákat az 1877-es szabályozás, amely az első világháborúig meghatározta az erdélyi megyék választókerületi beosztását, sem tudta érdemben megszüntetni. A szerző azon állításaival azonban, amelyek a korszak egészére vonatkoztatva valamiféle választójogi progressziót, illetve annak elmaradását kérik számon a dualizmus kori magyar politikai eliten, csak erős megszorításokkal tudunk egyetérteni. A tanulmánycsoport második írása szintén a korszak erdélyi viszonyaira fókuszál „Úrrá tenni a nemzetet a tömeg felett. ” A választójogi reform és az erdélyi választók összetételének kérdése címmel. A nem annyira hosszú, ám annál érdekesebb írás az erdélyi választók számát, belső arányait és etnikai összetételét veszi górcső alá az első világháborút megelőző időszakban. A szerző rávilágít, hogy a százafordulós reformelképzelések és maga a Tisza István-féle 1913-as országos választójogi törvény milyen jelentős mértékben épült az erdélyi nemzetiségi kérdés jelentette „veszélyérzetre.” A harmadik fejezet harmadik tanulmánya, amely A választójog kiterjesztése körül folyó vita és az

768 TÖRTÉNETI IRODALOM