Századok – 2015
2015 / 3. szám - FIGYELŐ - Eőry Áron: "Az Északamerikai Szabad Statusokról" - Glant Tibor idegenvezetésével
756 FIGYELŐ A szerző könyvét „vitaindítónak” szánja, motivációs kiindulópontját egy a mai magyar fejekben állítólagosán uralkodó csesze-csusza és szinte kakofonikus Amerika-képben nevezi meg. Propozíciója a következő: „[...] a problémát abban látom, hogy az utazási irodalmat az elmúlt közel 180 év során [...] nem helyén kezeltük, hanem kiváltani próbáltuk vele az amerikanisztikát. Ez különösen igaz a 20. század második felére. Ezért állt elő az az elkeserítő helyzet, hogy a 19. és 20. század fordulóján az érdeklődő olvasók pontosabb képpel bírhattak és bírtak koruk Amerikájáról, mint mai utódaik, száz évvel később”.5 A jelen viszonyait mint szerencsétlen folyományt tekintő megközelítés legitimitására később még érdemes lesz visszatérnünk. Giant Tibort a feldolgozási stratégia kiválasztó megtervezésében az a historiográfiai felismerése vezette, hogy a hazai történelemtudomány recens fejleményei az érdeklődési „fókusz kiszélesítését” mutatják az elképzelt történelem, az eszmetörténet, és az emlékezetkutatás területeire. Ezen tendenciához csatlakozva ő is kitágította vizsgálati tárgyainak spektrumát a fikciós irodalmon át egészen a humorirodalomig. Ez alapján tett indítványt egy komplex utazáskutatási programra, amely a művek és szerzőik hátterének — azaz előbbinél a megírás és kiadás körülményeinek és a fogadtatásnak, utóbbinál a beszélői szerepnek és a kompetenciának — bevizsgálását is célozta.6 Az Amerika-jellemzések vonatkozó kiadványai egy hatalmas diskurzusszövevényt írnak körül, amelyet Glantnak rendszereznie kellett és szisztematikusan át kellett fésülnie. Ennek során leporolt és feltárt olyan munkákat is, melyeknél az utóbbi időkben főszabállyá lett, hogy — a század Amerikától érintetlen Katona Józsefével szólva — lapjaikon „csak a molyoknak szabad járni”. Időrendbe szedett nagyobb témaköreihez aztán ezekből is válogatott példákat súlyozással, bár előfordult, hogy egy-egy fejezet az egyenrangúság vélelmével az elsődleges források gazdag bibliográfiai szedetévé granulálódott. Az ismertetések terjedelme a szerzői szándék szerint a valószínűsíthető eladott példányszámokhoz és olvasottsági esélyekhez igazodott, tehát a hatástörténeti relevanciát tette mércéjévé. A művek ismertetéséhez iránytű gyanánt köztörténeti összefoglalásokkal szolgál, ami előfeltétele a jól működő kontextualizációnak. Az útleírásokban szereplő tényállításokat, köztük akár kisebb művelődés- és társadalomtörténeti tablókat mind mérlegre teszi, és ismerteti, hogy a történelemtudomány mai állása szerint mennyire tükröztek valós képet a korabeli viszonyokról, mit láttak rosszul, hol általánosítottak könnyelműen. Ezen következetesen feszes eljárásához az egyébként hivatkozott Peter Burke-nél olvasható belátás lehetne melléteendő, amely a tényírások és a költött szövegek éles elkülönítésének nehézségeire inti a kutatót: „Célunk nem a tények és a fikció közötti különbség létezésének tagadása, épp ellenkezőleg annak megsokszorozása, és az, hogy inkább fokozatbeli, mint lényegi különbségekről beszéljünk. A szigorú megkülönböztetés inkább csak zavart teremt. Valószínű, hogy az lenne a leghasznosabb, ha »elképzelt utazásokról« beszélnénk, a tények és a fikció széles határmezsgyé-5 Uo. 17. 6 Uo. 15.
