Századok – 2015
2015 / 3. szám - MŰHELY - Gyarmati Enikő: 1917 - a júliusi válság régi-új historiográfiai olvasatai az első világháború centenáriumán
750 GYARMATI ENIKŐ alapvetően négy politikus — Grey, Asquith, Haldane és Churchill — kezében összpontosult a külpolitika irányítása. A brit-német sajtóháborúban a sajtó többsége németbarátként nyilvánult meg.181 Clark ebben az esetben is igényesen szemlézte a korabeli sajtóvéleményeket, és megalapozottnak találta Grey intervencióellenes brit közvéleményről megfogalmazott helyzetelemzését. A konzervatív Times-t leszámítva, amelyik július utolsó hetében több cikkben követelte a britek háborúba lépését, a liberális orgánumok általános érvelése szerint Nagy-Britannia és a Német Császárság között nincs alapvető érdekkonfliktus. A németek esetleges vereségének következményeként a liberális lapok orosz diktatúrát vizionáltak. Clark ezek alapján jutott arra a következtetésre, hogy sem a média, sem a brit kormány megnyilvánulásai alapján augusztus elejéig egyáltalán nem lehetett brit beavatkozásra következtetni.182 Az Egyesült Királyság júliusi válságkezelésének vizsgálatában Clark javaslatot tesz az érvek és az érdekek, azaz a retorika és a valódi okok szétválasztására. Tekintettel arra, hogy a brit hadüzenet elküldésére a belga szuverenitás megsértése miatt került sor, ez pedig a francia-angol antantot szoros szövetséggé kovácsolta, hosszú ideig legitimált volt az az érvelés, hogy Nagy-Britannia Belgiumért és Franciaországért lépett a háborúba. Clark a valódi mozgatórugókat ezzel szemben a liberális Asquith-kormányzat bukásának elkerülését szolgáló pártpolitikai megfontolásokban és a századfordulótól érzékelhető orosz veszély miatti erősödő félelemben fogalmazta meg. Abban a vitában, vajon a brit döntéshozatalban a kontinentális vagy a globális érdekek játszottak-e nagyobb szerepet, szintén állást foglalt. Az egyik nézőpont szerint a brit politikai gondolkodásban nagyobb hangsúlyt kapott a kontinentális erőegyensúly fenntartása, a másik nézőpont szerint a brit nagyhatalmi állást veszélyeztető Oroszország és az ebből fakadó brit érdekek érvényesítése volt az elsődleges cél. Az első érvelés a régebbi, míg az utóbbi az újabb revizionista munkákat jellemzi. Clark nem vitatta, hogy 1905 és 1911 között a brit külpolitikát a kontinentális érdekek befolyásolták. 1914 júliusában — értékelése szerint — a brit döntéshozók valójában nem két érdek között választottak, hanem döntésükkel alapvetően mindkét érdek érvényesítésének megfeleltek. Az antant oldalán történő brit beavatkozás egyaránt szolgálta az orosz globális előretörés megállapodások útján történő visszafogását, kontrollját, valamint Németország hatalmának korlátozását Európában.183 A centenáriumi évfordulón Nagy-Britannia háborúba lépésének fő okát a történészek továbbra sem Belgium szuverenitásának német megsértésében látják, hanem a brit kontinentális és globális érdekek védelmeként interpretálják. A brit érdekvédelemnek, valamint a belpolitika külpolitikára gyakorolt, nem elhanyagolható befolyásának a hangsúlyozása különösen szembetűnő a legújabb angolszász történeti irodalomban. Az elmúlt évtizedekben jól feltárt korabeli sajtóvisszhangok sokszólamúsága alapján a Nagy-Britannia érdekeit veszé-181 Uo. 265-270. 182 Uo. 628-629. 183 Uo. 695-699.
